Nincs vége a szabadversenyes kapitalizmusnak. - Az angolszász sajtó döbbenten járja körül a bankok megmentését: a mindig bírált állami tulajdonbavétel és konszolidáció hatására az amerikai szabadversenyes, liberális-konzervatív gazdaságpolitikai haláláról beszélnek.
A Reagan-Thatcher korszak az állami piacszabályozás leépítéséről, s az állami cégek kiárusításáról szólt. A privatizáció rendezte át a tulajdonviszonyokat, s a dereguláció építette le a piacszabályzás állami és jogi eszközeit.
A nagy kérdés az, hogy a pszichológiai válság megoldása az erősebb szabályozásban rejlik-e. Mint mazochista a korbácsra, úgy vágynak-e a brókerek és befektetési bankárok Big Brotherre, aki a válluk felett figyeli-e minden mozdulatukat.
A mostani vitában mintha mindenki átesne a ló túloldalára: elfeledkeznek arról, hogy a globális nyereményjáték alapja a tőkefölösleg volt. S ha tetszik, hozzávehetjük: a globális optimizmus fölöslege. Mindenki a Hosszú Prosperálás Korszakának tekintette korunkat. Ennek az érzése tűnt el, s nem a pénz. A pénzek ugyanis átáramlottak biztonságosabbnak tartott állami kötvényekbe.
Nincs vége a globális gazdaságnak.- A vita másik része a globalizáció fényes korszakának lezárulásáról szól.
A pénzügyi válság maximum a projekciókra és opciókra alapuló pénzügyi műveleteket veti vissza, nem a globális pénzügyi rendszert.
Azok az országok érezhetik ma intaktnak magukat, amelyeknek nagy készpénz állomány van a központi bankjában. Oroszország, Kína, Brazília rendelkezik hatalmas tartalékkal.
De ez is viszonylagos. Oroszországnak ugyan 500 -600 milliárd dolláros megtakarítása van, de az orosz kormány most nyúl éppen a saját zsebébe, mert az orosz vállalatok a piacok hirtelen szűkülése miatt azonnal ki kell fizessenek 50 milliárd dollárt a hiteleikre. Normális esetben erre nem lenne szükség. De lám, a világon harmadik legnagyobb, bődületesen nagy orosz tartalék pénz összegét már egy negyedéves befizetési kötelezettség is alaposan megcsappantja.
Ezután Oroszország majd befelé fordul, lemond az exportjáról, s csak az olajból él szerez majd nagy pénzeket? A globális gazdaság szűkülése ilyen döntésekkel következne be. Az orosz vezetés azonban éppen mostanában döntött úgy, hogy a hazai infrastruktúrát fejleszti. Meg a hadsereget is. Mindkettőhöz tartósan sok pénz kell. Áruk, amelyek a globális piacon értékesíthetők. Az olaj ára ma még ugyan magas, de már nem rekordösszegű, s ha a recesszó miatt lemegy 50 -60 dollárra, akkor az orosz olajbevételek – az ország legnagyobb bevételi tétele – felére, a korábbi olaj ár maximumához képest majd harmadára csökken le. Miközben a rezsi nem lesz kisebb, a fejlesztések visszavágása pedig a jelenlegi szint megőrzését jelenti. A pénzügyi válság éppen azt bizonyítja, hogy diverzifikálni kell. Még hozzá gyorsan és nagy ütemben, különben a tegnapi hullámlovasok hamar elveszítik előnyüket. A diverzifikálás pedig globális piacot igényel.
Kínában az évi 10-12 százalékos növekedés 8 százalékra eshet vissza, ha a kínai termékek exportpiacai kevesebb kínai árut szívnak fel. Kína nem csak a gazdasági növekedés egzotikus területe, hanem egy hatalmas bendő, amelynek társadalmi és gazdasági problémáinak megoldása érdekében 10 százalék körül kell növekednie ahhoz, hogy az ország száz milliós nagyságrendű munkanélküliség ne nőjön, a falvakból a városokba áramlók munkát találjanak, s az ország fejleszteni tudja infrastruktúráját, környezetének védelmét, amely ma már a növekedés gátja. Lehet paradoxnak tekinteni, hogy „kínai piac” ma a világ egyik éltető ereje, s el lehet borongani az USA relatív gyengeségén, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a megújulási erő, amely a világgazdaságot beindítja, továbbra is az Egyesült Államokban van. Az újabban erőre kapó kelet-imádat és nyugat-borongás hirdetőinek figyelembe kell vennie, hogy 100 millió középosztálybeli egyesült államokbeli fogyasztó többet lendít a világgazdaság szekerén, mint 100 millió kínai középosztálybeli.
A szabályozás és szabad verseny újabb vitája.- Egy mellékszálról, amely most ismét erősödni látszik: a központi vezérlésű kínai gazdaság felértékelődése a szabad versenyes amerikaival szemben. Ma már látszik, éppen a csökkenő kínai növekedési ütemből, hogy a saját területén belül felülről vezérelt gazdaság pillanatok alatt bepunnyadna, ha a globális tőke, meg a szabad versenyes tőke nem nyargalászna szabadon a világban.
A kapitalizmus túlhevülések és lehűlések váltakozásának a korszaka. Ennek a folyamatnak a szabályozása a 20. század óta központi probléma. Az utóbbi években úgy tűnt, ez az aspektus nem fontos: minden ment magától. Most kiderült, hogy ez azért nem ilyen egyszerű. A szabályozatlan vagy gyengén szabályozott területek újabb szeletéről derül ki, hogy keretek közé kell szorítani.
Nyilván megerősödik majd a szabályozás, de van egy összetevő, amely ez ellen hat majd: az pedig az emberek lelke. A tőzsdei műveletek, a pénzpiaci, árupiaci műveletek fogadások, amelyek részben racionális adatok, s részben percepciók függvényei. Ráadásul a csorda szellem nagyon erősen hat, azaz a pénzpiac az egyik legtermékenyebb talaj bármilyen őrület beindulására. Továbbá: a jövőt senki sem ismeri: mindig az adottból, s a múltból indulunk ki, holott a történések sokszor – persze, nem mindig – rácáfolnak a várakozásainkra. Ezt az ismeretelméleti hiányosságot feszíti túl a percepció problémája, amelynek a lényege a jövő kifürkészése. Ez egy játék, amelyben a játék jellegénél fogva a nagy nyeremény érdekében sokan részt vesznek, s veszítenek. És ugyanakkor a résztvevők hihetetlenül gyorsan áramoltatják is a pénzt a gazdaságban. Ezek olyan emberi vágyak és racionális szükségletek kielégítését szolgáló mechanizmusok, amelyek kiirthatatlanok a pénzre épülő gazdaságban. Lényegük a kiszámíthatatlanság. A játszma tétjét lehet befolyásolni, tartalékalapok, ilyen-olyan szabályozók beiktatásával. De a játszma természete egyelőre kiiktathatatlan az életünkből.
