Orbán és Gyurcsány mozgástere nulla. Még akkor is, ha mozdulnának. Erre világított rá az elmaradt Gyurcsány-Orbán találkozó.
A két oldal között a viszony addig nevezhető befagyottnak, amíg valami rendkívüli nem történik. Amikor Gyurcsány Ferenc felhívta Orbán Viktort, a Fidesz vezetője nem zárkózott el a megbeszélésektől. Ezt még a nyilvánosság előtt is világossá tette. De azt ezt követő megbeszélések során a Fidesz vezetői arra jutottak, hogy mégsem kell tárgyalni.
A politikusok tehát a személyes viszonyaik során képesek megbeszélni dolgokat, s személyükben hajlamosak tárgyalni – még azzal is, akit utálnak vagy akinek az ördöggé formálásában maguk is meghatározó szerepet vállaltak.
De ha az intézményes érdekek, a politikai megfontolások, a racionális mérlegelés kerül napirendre, akkor a tárgyalás elutasítása mellett döntenek.
A Fidesznek elég sok racionális oka van elutasítani a tárgyalást. Gyurcsány – mint minden kormányfő – hajlamos nagy gesztusokat tenni a nyilvánosság előtt, de nem hajlamos valódi megegyezésre. Ez eddig sokszor kiderült. A színfalak mögött nem lehet elérni semmit, a nyilvánosság előtti megbeszélés pedig nem alkalmas erre.
A közvélemény-kutatásban Orbán áttört: ő a listavezető. Gyurcsány a sereghajtó. A menő miért üljön le a lúzerrel?
És ami ennél is fontosabb: minden érintkezés egyben legitimáció is. Miért legitimálja Orbán Gyurcsányt, aki mélyponton van, s akinek elfogadhatatlanná tétele a Fidesz stratégiájának a lényege?
Orbán kezdetben hajlott a megbeszélésre, s csak órákkal később utasította el azt. Ez arra utal, hogy – bármilyen furcsa is – a Fidesz vezetők és a körülöttük levő stábnak nincsen kész forgatókönyve arra az eshetőségre, ha a rivális ilyen módon beelőzi őket. Gondoljunk bele, hogy Magyarország legviharedzettebb, tapasztaltabb politikusa változtatta meg a véleményét egy ilyen egyszerűen megválaszolható, ám lényeges kérdésben: leül –e tárgyalni Gyurcsánnyal. Nincsenek vészforgatókönyvek, nincsenek alternatívák – a malmok a szokásos rutinban őrölnek, s bármilyen szokatlan ki tudja akasztani a menetüket. Amiből az is következik, hogy a Fidesznek még a páncélszekrény mélyén sincs egy olyan ötpontos, tíz pontos javaslata, amit ilyen alkalmi lehetőségek idején elő lehetne venni. Nincs minimál program, nincs maximum program, s így nincsenek alkupozíciók sem.
Mindez azért is lehet, mert senki nem számol a megegyezés lehetőségével, s nem is érdekli az ebben rejlő lehetőség.
Ez Gyurcsányra is igaz. Ő sem tett megkerülhetetlen ajánlatot. Valószínűleg csak azt vetette fel, hogy beszélgessünk.
A történtek arra is rávilágítanak, hogy Orbán a személyében nyitott: nem csapta le a telefont, nem kekeckedett.
De egyikük sem rendelkezett olyan javaslatokkal, amellyel visszautasíthatatlan helyzetet teremthettek volna. Orbán valószínűleg nem mondhatta az elnöksége tagjainak, hogy Gyurcsány ezt meg ezt ígérte meg. Így könnyebb lehetett azt mondani, hogy hagyjuk a fenébe ezt a lehetőséget.
Egy ilyen csúcstalálkozó kialakítása ugyanolyan kemény munka, mint egy komolyabb parlamenti felszólalás, egy tömegrendezvényen elmondott fontos beszéd. Több körös megbeszélések, változatokat tartalmazó írásos javaslatok alapján, sok-sok beszélgetés során lehet kialakítani egy vonzó javaslatot. A történtekből az látszik, hogy ilyenek nem készülnek, s nem történnek. A politikai elit csúcsa nem számol az effajta megbeszélésekkel, nem készül rájuk. S ami még ennél is fontosabb: a személyes megbeszélések alternatíváját senki nem veszi komolyan. Ezért nem invesztálnak bele munkát. Így hull bele a semmibe a csúcstalálkozó adta lehetőség.
Szóval, itt nem a személyes szándékok hiányáról van szó. Gyurcsány felhívta, Orbán elfogadta. Ha rajtuk múlik, összejön. De ebben az esetben ők nem csak magán személyek, hanem egy intézményrendszer, egy gondolkodási mód, egy politikai gyakorlat szereplői, megtestesítői. Az pedig őket is foglyul ejti, gúzsba köti.
