A rendeleti reformer dühös. Javítani akar, mert a problémák egyre nagyobbak. Régóta halasztódnak. Egyre sűrűbben bukkannak fel. Korábban már ezer politikai egyeztetésen megbuktak. Aztán jön egy pillanat és a reformer rendeletet hoz. Döntésével reformokat hoz létre.

A magyar reformer politikusok és értelmiségiek semmiféle participációs, azaz az érintettek bevonásával készülő változtatásban nem hisznek. Ugyanígy nem hisznek a próba-szerencse típusú valóságformálásban, amelyben először kicsiben próbálják, hangsúlyozottan kísérleti jelleggel a javasolt megoldást.

A fővárosi vezetés úgy döntött, forgalmat csillapít és a jövő közlekedési koncepcióját próbálja ki.

Nyártól vezetnének be egy új rendszert a Rákóczi út környékén, sávszűkítéssel, kerékpárúttal. Alig telt egy nap, s a leginkább érintett kerületek, a dél-budai XI. kerület polgármestere tiltakozott a javaslat ellen, mondván, a nyugatról beérkező, s kerületén áthaladó közlekedést nehezítik meg.

A döntésre akkor kerül sor, amikor júliustól vagy augusztustól lezárják a Margit-hidat. Azt az utat, amely eddig Budapest egyik fő közlekedési csatornája volt. Senki sem tudja, hogy ez milyen változást, s gondot okoz majd. Senki sem tudja, hogy az érintett belső-pesti övezetekben, s a bejáró budaiakban ez milyen gondot okoz majd.

Ám a rendeleti reformereknek ez nem elég. A Margit –híd lezárásába lassan mindenki belenyugodott. A rendeleti reformer azonban nem ül boldogan a fenekén, s nem azon mereng, hogy egy konfliktus lehetőség kiiktatódott, hanem kitalál egy újabb konfliktus helyzetet. A rendeleti reformer ugyanis nem bírja ki konfliktus nélkül. Az élteti.

Két ütőér csökkentett használata egy olyan városban, amelynek két fele szervesen összeépült, elég nagy merészség. A rendeleti reformer azt mondja, a Kossuth Lajos utca esetében ez csak próba.

Ám a rendeleti reformer képtelen szabadulni merész, nagy ívű, szerkezetváltó ötleteitől, ezért rögtön azt is mondja, ha a nyári megoldás beválik, rendszeresítik is azt.

Nem a következő nyárra gondol ilyenkor, hanem az azonnali bevezetésre. Ősztől meghagyná a kísérleti rendszert. A rendeleti reformer szereti bizonyos szavak védelmét és közben azért gyáva is. Nem azt mondja, hogy kipróbáljuk, s ha jó, azonnal alkalmazzuk. Nem, ő azt mondja, hogy ez csak egy kísérlet. Majd miután a kísérlet alkalmas verbális védelmi eszköz, a szó jelentését kiterjeszti, s a rendszeresítésre is azt mondja, az is kísérlet, a kísérlet folytatása nagyobb méretekben.

A rendeleti reformer viselkedését leginkább a változás iránti elkötelezettség és az időhiány befolyásolja. Tudja, hogy mindent ledarálnak, ezért kell verbálisan kamuzni, sunnyogni, mert minden csak addig lehetséges, amíg ténylegesen bevezetik. Amíg be van vezetve. A rendeleti reformer folyamatos „present perfect”-ben él, amelyben minden csak addig van, amíg tart, s csak az eredmény számít – a rendeleti reformer ugyanis egész tevékenységét tünékenynek tartja, amely csak a kifeszített jelenben létezhet. Ezért kell kommunikációval is kifeszíteni a jelent. Ezért a verbális agresszió, ezért a vita elkerülése, ezért az igazság monopolizálása. A hatalmas ellenszélben ugyanis csak a befeszített izmok tudnak ellenállni.

A rendeleti reformer kommunikációs érzéke a nullához közelít. Bejelent és nem tájékoztat. Nem vár választ, érzékenyen csigaházába húzódik, mert tudja, hogy sem a reformok, sem a rendeletek nem népszerűek, s nem is tehetők azzá. Egyébként is szükséges lépések, ezt a vak is látja, s valakinek fel kell vállalni az áldozatot. Ez a valaki maga a rendeleti reformer.

A rendeleti reformernek azonban van egy kissé elrejtett tulajdonsága, amely az áprilisi zivatarhoz teszi hasonlatossá: hirtelen jön, s hirtelen is múlik el. Van egy pillanat, amely a kívülállónak mindig érthetetlenül bukkan fel, amikor a rendeleti reformernek elege lesz. Elege lesz abból, hogy állandóan csak egyedül rendelkezik, s abból is, hogy senki sem szereti. Ekkor, ebben a pillanatban, visszavonja a rendeletét.

Erőt gyűjt, álmában csilingel, hogy aztán újrakezdhesse a feladatát. Sosem nyugszik.