Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

2018: a dollár uralmának vége?

2009.10.07. 19:00 Kóczián Péter

Az olajexportáló országok azt tervezik, hogy a következő évtized vége felé már nem dollárban, hanem az euróból, a kínai juanból, a japán jenből, aranyból és egy később kialakítandó új valutából összeállított valutakosárral kereskednek majd. Szaud-Arábia, Katar, Kuvait, Abu-Dhabi az érintett az olajtermelő országok közül.
 
Az információt az Independent brit napilap közölte Rober Frisk újságíró tollából.
 
A cikk Hongkongban dolgozó arab és kínai bankárokat nevez meg forrásként. A tudósítás az Independent brit lapban jelent meg október 6-án.
 
Az exkluzív sztorit ismertető Robert Fisk szerint ez az első jele annak, hogy az amerikai dollár mindenható uralmának hamarosan vége lesz.
 
Jelentése szerint orosz, kínai, japán és brazil pénzügyminiszterek és a nemzeti bankok kormányzói már több megbeszélést is tartottak az új pénzügyi elszámolási rendszerről.
 
Az átmeneti időszak valutája az arany lehet, mondták név nélkül nyilatkozó kínai bankárok.
 
Kínai pénzügyi szakértők úgy hiszik, hogy Obama elnök túlságosan el lesz foglalva az amerikai gazdaság helyzetének kezelésével ahhoz, hogy fókuszálni tudjon az új valutára való átmenettel.
 
A jelenlegi határidő 2018, írja az Independent újságírója.
 
„Ezek a tervek megváltoztatják a nemzetközi pénzügyi tranzakciókat, mondta egy név nélkül nyilatkozó kínai bankár. „Amerikának és Britanniának van oka aggódni.Aggodalmukat az a tagadási hullám mutatja majd, amit ez a hír majd kivált”.
 
Az újságíró a cikkben leírja, hogy az új rendszer iránt a kínaiak tűnnek a leglelkesebbnek, tekintve hatalmas olaj felhasználásukat, dollárban meglévő óriási befektetéseiket, s globális nyomulásukat.
 
Részletesebben:

www.independent.co.uk/news/business/news/the-demise-of-the-dollar-1798175.html

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr901434708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2009.10.07. 19:18:06

Kiástam,eladnám,ha valakit érdekelne.
Csak egyben,aranyat beszámitok.

Nem vagyok fideszes 2009.10.07. 21:57:13

Kína szépen-lassan átveszi a stafétabotot az USA-tól, ez is remekül mutatja a tendenciát.

gabest1 2009.10.07. 21:57:16

Adok érte egy kádárt.

6.Lenin 2009.10.07. 22:15:31

@gabest1:
Az ajánlat nekem szól?

Kádár B. jöhet,de Rippl-Rónnai is érdekelne,esetleg.
Netán K.J-ra gondoltál?
Belőle elegem volt/van.Ő nem,köszi.

6.Lenin 2009.10.07. 22:21:15

Még gyermekként hallottam,állitólag 1 Nostradamus
nevezetű fazon a csehóban,sárga veszedelemről beszélt,hogy eccer majd ránkszakad.

Ez már az?Vagy csak a kezdete?

flimo13 2009.10.07. 22:22:45

Ennek tükrében szinte biztos vagyok benne, hogy 2018-ra a nyugat nem fog olajat importálni. Kína meg vagy átveszi USA csendőr szerepét az araboknál, vagy rábaszik.

6.Lenin 2009.10.07. 22:33:40

@flimo13:

Miért kéne csendőrködnie?
Szép lassan megveszi Afrikát,Európát.2018-ra mindent Kinában fognak gyártani.
Az arabok a turizmusra fejlesztenek,pont azok nem lennének Kinában?

2018-ra az USA éppen a csendőrködésébe fog belebukni.Lassan már csak mi szeretjük a jenkiket.
A demokráciaexport eddig nem vált be náluk(usa),mindig rácsesztek.Már mindenki útálja őket.Már a lóvéjuk sem kell.

flimo13 2009.10.07. 22:43:28

@6.Lenin: nem pont arra gondolok, ahol a demokráciát védik, hanem pl a szaúdi királyság.

Turizmus nem tudom, hogy jön ide.

"A demokráciaexport eddig nem vált be náluk(usa),mindig rácsesztek."

Ilyet egy max huszonéves ember mond csak (bár amilyen szerencsém van tuti vagy vagy 50). Németország, Japán, Dél-Korea, elég sikeresek, nem 2001-ben kezdődött a történelem.

A kínai gyártás meg épp, hogy vissza fog szorulni, ahogy egyre drágább lesz a szállítás. Megragadnak a betanított tucatmunkánál, legalábbis a nagyobb távú exportot nézve.

6.Lenin 2009.10.07. 23:01:25

@flimo13:

Nem tudom miben sikeresek az általad felsorolt országok,hiszen talán éppen most csúsznak lefelé,de lehet, rossz helyről nézem.
Kina már nálunk is gyártani fog(ha igaz)pl optokábeleket.A hazai kereskedelem nem nagyon örül az ittlétüknek,de több eu-s ország sem.Afrikába is kezdik a betelepülést,nem lesz gond a szállitással.

Akkora menyiségben,ahogy ők szállitanak,meg az alacsony előállitási költséggel,eddig sem volt gond a szállitás.

Az USA meg csak háborúzik,védekezik a terrorizmus ellen,hát ez nem kimondottan jó beruházás,pláne, hogy mindig elruházták őket.
Aztán a másik csapás,az amerikai fletóval se a nyerésre játszanak.
Nézd meg,mit fejleszt pl.Dubai,ők előre gondolkodnak.Nem tart örökké az olaj,annyi homok meg ki a fasznak kell.

Big-B 2009.10.08. 00:01:55

Azért ha Kína nem számítana a dollárra, akkor valószínűleg nem vásárolnának be USA-kötvényekből.

janper 2009.10.08. 00:37:07

@6.Lenin: Abban sikeresek, hogy sok-sok evig a vilag legmagasabb eletszinvonalat biztositottak a polgaroknak, ellentetben Eszak-Koreaval, Oroszorszaggal, Magyarorszaggal. Es ha csusznak is lefele, van honnan, meg mindig csak dumalunk a nagy valtasrol, azert meg jo ideig ezeken a helyeken lesz a legjobb elni (az eletszinvonal nem egyenlo az importalt vaserccel).

tyberius 2009.10.08. 00:53:35

@flimo13: "A kínai gyártás meg épp, hogy vissza fog szorulni, ahogy egyre drágább lesz a szállítás. Megragadnak a betanított tucatmunkánál, legalábbis a nagyobb távú exportot nézve."

Ja, való igaz, ha drágul a szállítás, akkor az a jövőkép, hogy megmaradnak a dráguló szállítást igénylő betanított tucatmunkánál. Az még véletlenül sem elképzelhető, hogy a hi-tech ipart fejlesztik kőkeményen. És az Ericssonnál dolgozó mérnök haverom sem mesélte, hogy rendesen be vannak sz*rva a kínai telekom cégek, pl. a Huawei térhódításától, nem ám.

A hírre visszatérve: úgy hallottam, pár éve Irak is megpróbálkozott valami hasonlóval, bár ők konkrétan euróra akartak átállni... nem jött össze. Viszont Amerika így sz*rban lesz, hiszen a fél világot (meg az aranyat) mégsem vádolhatják meg azzal, hogy tömegpusztító fegyvereket rejteget :)

ősirománszokás 2009.10.08. 01:59:20

Ejjejj, ezért lenne jó ha a politológusok máshoz is értenének például a közgazdasághoz. A felvetés nem túlzottan friss, már rég volt róla szó; mindössze néhány gond van vele, ezek közül öt kapásból; 1, A kínai megtakarítások igen jelentős hányada dollárban van, ha a dollárt mint világpénzt leváltják akkor az jelentősen gyengül ezzel a kínai megtakarítások drasztikusan leértékelődnek, valamint a kínai export Amerikába versenyképetlenné válik, márpedig Kínának Amerika az egyik legjelentősebb felvevőpiaca.
2, A japán megtakarításoknak és termelésnek hasonlóan fontos az amerikai piac és a dollár.
3, Az olajárat csak részben képes meghatározni az OPEC, más államok is (USA, UK, Norvégia, Afrikai államok, etc.) jelentős olajkincs felett diszponálnak, nekik sem feltétlenül érdekük egy többszörös devizaválság (hiszen azt nem gondolhatjuk komolyan hogy a dollár válság nem hatna a fejlett világ devizáira) 4, az olaj felett nem kizárólag államok hanem olajcégek is döntenek; számos amerikai olajcégnek van koncessziója az arab térségben vagy éppen Oroszországban (ha Putyin épp nem államosítja vissza). Ezek a cégek kapzsik, de nem hülyék. 5, A jüan nem szabadon lebegtetett hanem Pekingből kontrollált árfolyamú deviza. Amíg ez így van, nehezen lehet bármilyen meghatározó devizakosár eleme.

Összegezve, igen a hír igaz, a dollár elszámolásról régóta át akarnak állni vegyes kosárra. De ha ezt gyors átállással (10 év az szerintem gyors) és nagymértékben akarják megtenni akkor a fenti öt tényezővel először foglalkozni kell. Inkább tartom valószínűnek hogy lassan és a dollártúlsúlyt meghagyva kapnak más devizák is helyet a kosárban. És ha már az Iraki példát felhozta valaki, érdemes ezt is végig gondolni; az államoknak van a legnagyobb és legfejlettebb mobilizálható hadserege. Hamar kiderülhet hogy a kínaiak tulajdonképpen terroristák és tömegpusztítófegyvereik vannak...

flimo13 2009.10.08. 10:41:40

@6.Lenin: hát talán hasonlítsd össze a 45 előtti és utáni berendezkedésüket, ha már sikertelen demokráciaexportról írsz.

Az meg remek ellenérv arra, hogy valami gond lesz, hogy eddig nem volt az. Fejet hajtok :D

A háború nem jó üzlet? Költségvetésből kurva sok pénzt elvisz, de ha nem lett volna korábban Irak és Afganisztán, a válság kirobbanásakor tuti találnak valakit. Lásd francia élénkítő csomag része egy új Mistral osztályú hajó építése.

flimo13 2009.10.08. 10:46:46

@tyberius: a tucatmunka sokkal drágább nyugaton, és elvégeztetni se nagyon van kivel, lassan már az araboknak is derogál. A hi-tec mérnök tud külföldre menni, ergo nem lehet bérnigger béren tartani, de average Ming hova menne?

6.Lenin 2009.10.08. 19:29:07

@janper:

"azert meg jo ideig ezeken a helyeken lesz a legjobb elni"

Azért én nem nagyon ugrálnék azért,hogy 1 spanyol,német,vagy angol bányában dolgozva azon a környéken élhessek.
Viszont láttam néhány helyet Kinában,ahol szivesen lennék helyi lakós.

"Abban sikeresek, hogy sok-sok evig a vilag legmagasabb eletszinvonalat biztositottak a polgaroknak, "

Jelenleg multidőben,mi meg majd jövőidőben.

Ez már csak ilyen,néhány ezer éve.Hopp és kopp.
Rajtunk múlik,mikor hol.

6.Lenin 2009.10.08. 19:59:39

flimo13 2009.10.08. 10:41:40

Ezt úgy érted,hogy az USA-t Irakban és Afganisztánban a demokrácia hiánya izgatja?Azt hiszem nem érted mire gondoltam a "demokráciaexporton"Kina úgy fogja exportálni a kinai "demokráciát",hogy ránkkényszeriti ,nem háborúval,ha nem fogsz olyan olcsón annyit gyártani,elbux.Ha jól olvastam,kinai orosz befektetők vásárolgatnak tönkrement nyugati cégeket,vagy keményen helyezkednek.

2009.10.08. 10:46:46

Kina,Japán teljesen más világ,más kultúra,más gondolkodásmód.

6.Lenin 2009.10.08. 20:12:03

Ahhoz,hogy értsük Kinát,először meg kéne tanulni "kinaiul" gondolkodni.Európaiként ez elég nehéz lesz.
Magyarként,hát erről jobb nem beszélni.

Mindenemet feláldozni,alárendelni 1 gyárnak,hivatalnak.BRrrr!
süti beállítások módosítása