Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Orbán kettős beszéde

2010.03.08. 18:29 Kóczián Péter

 

 
Orbán korszakos programja nem más, mint időkérés. Azt üzeni: négy év alatt nem tudja teljesíteni az ígéreteket.
Az Orbán-ellenes sajtó felháborodott a nyilvánosságra került kötcsei beszéd időtávján: Orbán Viktor már fél éve tizenévekre szóló programot vázolt fel híveinek.
Szavai azonban nem csak a magabiztosság féktelen tobzódására utalnak, hanem arra, hogy a pártvezető tizenévekre szóló legitimitást akar szerezni magának táboron belül, s azon kívül.
A tizenéves időkeret egy komoly strukturális probléma kezelésére szolgál. Azt mutatja, hogy Orbán Viktor egészen pontosan tudja, hogy az ígéretei megvalósítása és az emberek feltorlódott igényeinek kielégítése nem lehetséges egy négyéves parlamenti ciklusban.
A Hírszerző ma szellőztette meg a Fidesz föltulajdonlással kapcsolatos programját. Az összeállítás világosan bemutatja, hogy több ezermilliárd forint kell a középosztályos gazda-program megvalósítására. Erre lehet állami bankot létrehozni, külföldi hitelt szerezni, de ezek – így vagy úgy – az állam adósságának részévé válnak.
Adót csökkenteni, hitelt adni, földmegváltást finanszírozni, az állami egészségügyet szinten tartani, vállalkozásoknak kedvező hiteleket adni, s közben fizetni a szokásos közösségi rezsit, - nos, ennek finanszírozására csak egy pénzfölösleget termelő ciklus lenne képes. A mostani jelek szerint nem egy ilyen időszak előtt állunk.
Így tehát Orbán többciklusra átnyúló elképzelései nem csak az ellentábor kiszorítására, hanem a táboron belüli ígéret-feszültségek kezelésére is szolgál. Ha a választói és a tábora elhiszi, hogy legalább nyolc, de akár tizenkét éves ciklus része a 2010 és 2014 közötti időszak, akkor a miniszterelnöknek sokkal nagyobb mozgástere lesz a különféle elképzelések rangsorolására.
Orbán ebben az értelemben is kettős beszédet folytat. Nem csak a kifejezés rossz értelmében.

45 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr191821825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzCsaba 2010.03.08. 20:22:40

Már most sem lesz sok párt azon a szavazólapon, még egy kis ügyeskedés a "centrális" pártrendszer irányában és 4 év múlva már csak 1 jelölt mellé tehetjük az X-t és máris megvalósul a párt évtizedekig tartó uralma. Nem egyszer volt ilyen kis hazánkban.

graycivil 2010.03.08. 20:37:05

Azt hiszem, az elemzőknek Orbán mostani megítélésében csak egy kérdést kell feltenni maguknak:

Ha a következő ellenzék ugyanezt az ellenzéki politikát folytatja, mint a FIDESZ, és az nem a FIDESZ lesz, akkor kiátkozásra kerül-e?

Illetve ugyanezt meg kell kérdezni tőlük 1,2 vagy 4 év múlva. Persze feltételezve, hogy 1,2 vagy 4 év múlva pontosan emlékezni fognak a FIDESZ jelenlegi ellenzékiségére?

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.03.08. 21:21:22

@SzCsaba: a jobbik is szépen feljött a semmiből, úgyhogy ezen az alapon másnak is sikerülhet majd később is. Persze ehhez olyat kell majd mondani, amire éppen akkor sokan fogékonyak lesznek.

Netuddki. 2010.03.08. 21:22:40

"Adót csökkenteni"

Magyarország számára csak egy út maradt. Adót KELL csökkenteni! Drasztikusan!
Különben a magas elvonások következtében nem marad aki egyáltalán adót fizetne.

Az már más kérdés, hogy a fidesz nem akar adót csökkenteni. Ez számomra világosan kiderült a múlt vasárnapi MTV beszélgetésből.

Az igazi Trebics 2010.03.08. 21:44:07

@kovi1970: Melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás?
Azért trükköznek a vállalkozások (kicsik és multik egyaránt) mert magasak az elvonások, vagy azért kell egyre több és nagyobb adót kivetni, mert a költségvetésnek kevés a bevétele a vállakozások trükközései miatt?

is 2010.03.08. 22:07:47

Orbán azt játszotta évekig, hogy a szociknak nem hagyott kifutást, rögtön hergelte a népet az azonnali eredményre, meg még az ellen is. Hülyenépszavazás, vizitdíj, tandíj, többet talán nem is kell mondani.

Csak ő úgy számolta, hogy utána meg csinálhatja ezt a lenyugtató, türelem játékot, Kádár kedvenc gondolatát, hoyg 'elvtársak, épül az a szocializmus, a hibákat folyton javítgatjuk, türelem'. Csak a hülyenépszavazással legkésőbb odáig hergelte az embereket, hogy abból kibújt a Jobbik.

én nagyon fogok csodálkozni, ha az önkormányzati választásig a Jobbik nem próbálja meg rögtön egy gyomrossal a FIDESZt megrendíteni. és azon sem, ha sikerülni fog.

@kovi1970: 17% az SZJA, csökken a vállalkozói bérköltség terhe. a TÁNYA eddig is az egyik legalacsonyabb Európában. tudnál konkrétabban is beszélni, vagy csak általában mondasz nagyokat?

morpho 2010.03.08. 22:24:15

Orbám és Varga lépten nyomon azt hangoztatják(ma is), hogy fel kell térképezni a gazdaság valós állapotát, mert a szocik eltitkolták és meghamisitották a valós gazdasági adatokat.Most tekintsünk el attól, hogy nyílvánvaló hülyeség és parasztvakítás az egész, hiszen pontosan lehet ismerni minden számot.

Azt viszont nem értem, hogy miért nem veti fel senki, hogy ha nem is merik a valós adatokat, akkor honnan tudják, hogy a szocik meghamisitották azokat?Na ez a kettős beszéd klasszik!
Ott ül a VOSZ-ban egy halom nagyvállalkozó és szó nélkül hallgatja ezt a hülyeséget..Az újságírók dettó!

Joseph Adama (törölt) 2010.03.08. 22:59:03

@is: "rbán azt játszotta évekig, hogy a szociknak nem hagyott kifutást, rögtön hergelte a népet az azonnali eredményre,"

2006. választás... Fletó rohangászik mappa halmokkal. Mert tudja mit kell, ő az aki tud kormányozni.

Aztán fél év semmi. Aztán kiderül miért. Őszödi beszéd nyilvános lesz. Aztán megint fél év semmi.

Közben a 20. hangzatos , meg nem valósított program nevek...

Szóval ne kamuzz már baszdmeg...

EMU 2010.03.08. 23:11:37

Majd orbán is megkapja pontosan azt a támogatást a reformjaira és amúgy szükségszerű változtatásaira, mint amit ő is képes volt adni ugyanazokra az elképzelésekre, amik sorra fognak visszaköszönni a saját tervei között. El innen, ez a hülyék országa.

Kalmár 2010.03.09. 00:09:18

@morpho: Onnan, hogy eddig mindig azt tették. Nem egy nagy rejtvény.
Egyébként nagyon kínos már ez a Viktor cikizése ellentét nélkül. Valahogy az átjön, hogy fúj Orbán, de az, hogy akkor ki és hogyan arról kuss van.
Sose történjen rosszabb ezzel az országgal, minthogy arra vesznek föl hitelt, hogy kialakítsanak egy középosztályos gazdaréteget.
Az elődök mindenféle giga beruházásokra vették, föl, amiből jó zsíros sápot húztak.
Na meg persze a szociális kiadásokra. Jajj el ne felejtkezzek a minden megkötés nélküli bankkonszolidációról......
Gratulálok annak aki nem látja a különbséget.

irónika 2010.03.09. 00:14:45

Hú, lehet, hogy hosszú lesz ...

A blog író gondolataival szinte teljes mértékben egyet értek. Egy apró részt leszámítva. Amikor, valamikor 3 évvel ezelőtt - a biztos vezetés tudatában - a stratégia kitalálódott, a Jobbik, még leginkább egy pártocska volt. Ma már ez negy így van. A Jobbik növekedésének több oka is van. Egyrészt az MSZP kormányzása, a kormányzás mérhetetlen buta kommunikációja, az SZDSZ békés öngyilkossága, illetve a FIDESZ mindere nemet mondunkunk politikája, illetve a zéró látható együttműködési szándék az emberek többségét kiábrándította a politikai elitből, így majdnem mindegy ki jött volna, követőkre talál nagy számban. Másrészt a Jobbik olyan témákat - pl. cigányság - vett elő a kalapból, melyről mások nem beszéltek, igaz működő megoldást ők sem adtak rá. Harmadrészt a Jobbik nagyon olcsó, de iszonyatosan jól működő kommunikációs megoldást választott. Jelesül az internetet, valamint a hagyományos elektrónikus médiát oly módon, hogy hírt generáltak. Minden kis semmit ööszejövetelük hírétékkel bírt, merthogy a "barna" veszedelem eljövetelének jelét mutatátták, mutattatták.
A fentiek következtében egyre kevésbé hiszek a Fidesz 2/3-os többségében, sőt már az 50%-ot is kezdem kétségbe vonni. A Jobbik - bár azt gondoltam, hogy az EP választásokon túlnyerte magát - könyen meg fogja verni, az egyébként várhatóan 20% felett teljesítő MSZP-t. Ez esetben a FIDESZ kolalícióra kényszerül a Jobbiikkal - amiről persze kijelentették, hogy nioncs koalíció - de ez semmit nem jelent, lásd 1998. tavasza, FKGP.
Teheát úgy gondolom, a Fidesznek nem lesz 12 éve, de még 4 se, mert a rajongóinak közel fele csodát vár tőle, ami teljesíthető és bár rá fogják kenni a Fideszesek az MSZP-re, hogy mindent rosszabbul hagytak ránk, a Jobbik a Fideszt az MSZP folytatásaként fogja értékeltetni és kommunikálni, mely áLtal könnyen fel tudja tüzelni a saját táborát. Simán el tdom képzelni, hogy a Fidesz idővel előrehozott választásokra vaga az MSZP-vel való koalcióra kényszerül. És ott kő-kövön nm marad

morpho 2010.03.09. 00:15:52

@Kalmár:
Logikád alapján akkor te sikkasztottál, loptál, gyilkoltál és rég börtönben lenne a helyed!Tudod miért?Mert én azt mondtam! Ennyi!

Kalmár 2010.03.09. 00:26:48

@morpho: Hűha, nem semmi.
Tényleg nem rémlik a 2006.os költségvetés?
5% a hiány a választások előtt, 10 % utánna.
Nem 0,2% tévedtek hanem szándékosan hazudtak róla, durván.
Ezt nem én találom, ki.
Persze isten ments, hogy győzködjelek, neked lehet, hogy tetszett az elmúlt 8 év.....
Nehogy érvelj mellette, jó így is, elhiszem.

morpho 2010.03.09. 00:40:58

@Kalmár:
Kamuzol, mert szó nem volt 5 helyett 10-ről.Ez urbánus legenda, úgyhogy nézz utána!Ráadásul a második forduló előtt már pontosan lehetett tudni minden számot, mégis ugyanannyian szavaztak a szocikra.Egyébként nem erről írtam!
Ki beszél itt a 2006-os hiányról?Az már sehol nincs, elfogyott..
Itt arról van szó, hogy Orbán haverod azt hazudja, hogy az elmúlt években csaltak az adatokkal és eltitkolták azokat!Az elmúlt években!!!Továbbá azt, hogy nem ismeri a valós adatokat!Ha nem ismeri, akkor honnan tudja, hogy csaltak az elmúlt években?Nem, nem 2006-ban, hanem az elmúl években!Olyan nincs, hogy baszunk is és szüzek is maradunk!Orbán haverod orbitálisat hazudik itt, te meg bevéded azzal az "érvvel", hogy a szocik mindíg csalni szoktak, nem nagy rejtvény!Ez nem érv, ez lófsz, már bocs!

morpho 2010.03.09. 00:45:50

@Kalmár:
Azt még hozzá lehet tenni, hogy aki azzal etette a népet 2006-ban, hogy rosszabbul élünk mint négy éve, miközben 30%-kal nőt az átlagos életszinvonal, az ne játsza itt a nagy átvilágítót!

KeRESEndő (törölt) 2010.03.09. 02:02:32

@Az igazi Trebics:

A tojás.
A hüllők előbb fejlődtek ki,
mint a madarak.

Kóczián!
Te hogyan tudsz tükörbe nézni,
anélkül, hogy szembeköpnéd önmagad?
Ennyire kell a pénz?
Szégyelld magad!

nestrot10 2010.03.09. 06:11:49

Az Orsós Orbántól ments meg Uram Magyarországot!
Kis személyi kultuszt akaró kiskirály, alattvalókat pénzzel gyűjtő seggdugasz. ORBÁN TAKARODJ! -ez az új jelszó!!!!

nestrot10 2010.03.09. 06:12:51

A fő hazug az országban az ORBÁN és bandája!

nestrot10 2010.03.09. 06:14:11

Remélem a jobbik seggbe lövi! - a gonosz törpét és a sok Orbán seggnyalót!

nestrot10 2010.03.09. 06:16:50

Orbán hugyozz a konektorba!!!!! ( rövid időre ráz , de nem felébredsz tőle hanem elalszol örökre)

balfék 2010.03.09. 07:23:38

Azt én sem értem, hogy a Fidesztől mást se hallunk évek óta, hogy ilyen rossz állapotban még nem volt a magyar gazdaság, és csak ezután akarják létrehozni a bizotttságot ennek felmérésére, kkor eddig mire alapították a kijelentéseiket.

balfék 2010.03.09. 07:29:55

@Kalmár: Ja , a gigaberuházások úgy zajlanak, hogy először is ellopják a pénzt ugye, aztán egyszercsak csettintésre helyükre kerülnek az autópályák, hidak, épületek anélkül, hogy azon bárki is dolgozott volna.

balfék 2010.03.09. 07:33:56

@KeRESEndő: Amíg Vitya nem száll le az ideológiai körhintáról , addig senki másnak sincs szégyellni valója.

Kalmár 2010.03.09. 07:58:25

@balfék: Nem.
Úgy készülnek, hogy túltervzik a költségvetés.
Neked ez új?
Na neee, lehet, hogy a szocik nem is lopnak a föld meg lapos.

Kalmár 2010.03.09. 08:12:47

@morpho: Urban legend?? Régen hallottam ekkora zöldséget. Küldök én neked egy bögrét, emiatt ne csinálj hülyét maghadból az ilyen kommentekkel.

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20050901bemutattak.html

Tavaly is úgy kozmetikázták a 2009 es év eredményét, hogy egy rakás tételt nem vettek figyelembe bkv tartozása + előrehoztak egyes bevételeket. Pl cigizárjegy stb. Persze ez is urban legend.

kzoltana 2010.03.09. 08:18:30

Mindig az az érzésem, hogy úgy folyik itt is beszélgetés, hogy az eredeti gondolatok nem ismertek.
www.nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=568&tema_id=28
Figyelni kéne Orbánra!

hááááát 2010.03.09. 08:20:28

@irónika: igen igen igen.
@Kalmár: Akkor nem a kormány lop hanem a nagyvállalat aki kiadja a munkákat az alvállalkozónak?

Egyik kedvencem:Sulinet program.Ha abban vetted a konfigurációt kb pont 60000-el volt drágább mint ha összevásároltam az alkatrészeket.És ezt még Viktor kezdte el.Akkor tömték a zsebét a számitástechnikai cégek?

Van olyan ismerös akinek a cége még az életben nem dolgozott csak kiadta a munkát másnak.pályázik, 10-böl 2x nyer és máris 15 20 millióval gazdagabb.Ja és ez törvényes.

cirkof 2010.03.09. 08:32:22

Alapvetően hibás gondolat Orbán Viktort mindenért okolni.
Majd ha csinálja akkor tessenek itten vergődni hogy miért nem teccik!
Addig lehet az elmúlt nyolc éven rágódni!
Nehogymár Orbán legyen a hibás, mert a bunkója az mszpre szavazott. (2x)
Jahh hogy kérem Őt becsapták? akkor magára vessen és most ikszeljen a jobbikra hátha azok nem küldik el itthonról. :)
A kedves posztíró is írhatna már lassan egy könyvet Orbánról, mert az elmúlt időben úgy latszik csak vele bír foglalkozni ! Igazi szakértő már!
Otthon minden rendben?

is 2010.03.09. 08:32:55

@William w.: csak legalább ne most próbálnál meg ilyen átlátszót hazudni, amikor megjelent Molnár könyve. mindenki pontosan tudja, hogy őszre már volt Zöld könyv, és hogy a vizitdíj már akkor ott volt. 2006 október 23-án maga Orbán már bejelentette, hogy 7 kérdésben lesz népszavazás, a Gyurcsányi lépések ellen. a kormány májusban állt fel, októberre már 7 ellennépszavazást indított a FIDESZ.

el lehet dönteni, hogy ki próbál kamuzni. én modnjuk adatokat modnok, te meg rohangáló Gyurcsánnyal próbálsz érvelni.

Ringlósztár 2010.03.09. 08:36:15

Nem szeretném védeni a maszop-szadesz maffiát, mert nem adtak rá semmi okot, de az olyanok vezettek el ide, ahol tartunk, mint a feltétlen hívők, akik nem látják az objektív valóságot: egyik párt sem különbözik a másiktól.
Konkrétan a nagy középeurópai abszurdot, a Kőröshegyi völgyhidat, ami a korrupció emlékműve, a fidesz rezsim szerződte le.
A mostanában környezetemben burjánzó jobbikosokat azzal szoktam vigasztalni, 4 év múlva semmi különbség nem lesz a jobbik és a többi párt erkölcsi megítélése között.

azember 2010.03.09. 08:38:46

A partvonalról bekiabálni a legkönnyebb.A mostani jobbikosok a Fidesz farvizén jutnak be a parlamentbe.Mit és hogy akarják megvalósítani azokat az elképzeléseket,amit most úgy hangoskodva kiabálnak a Fidesz nélkül?Vagy azt gondolják :a kibicnek semmi sem drága?Nem láttam és nem hallotam olyan jobbikost aki leült volna valamelyik komoly szervezettel vagy au EU-val tárgyalni a bajok megoldásáról.Kiabálni,beszélni fekve is lehet.

hááááát 2010.03.09. 08:52:29

Tisztelt fidesz!
Ha önök a nép érdekeit tekintik a legfontosabbnak,akkor miért hagyták az országot 4 éven keresztül sodródni az árral.Azért mert nem tudták megdönteni a kormányt (sajnos).
Én azt hittem egy az ország meg a zászló és nem két párt hatalmi harcát kell végignéznem az elöző ciklusban.Önök többször tehetek volna azért, hogy a problémákat hamarabb tudjuk orvosolni.Nem ez volt a cél?Vagy csak kihasználtuk az alkalmat arra, hogy biztos választási győzelmet kovácsoljanak.Ez is tiszta, de akkor megkérem önöket ne mondják a nép érdekében cselekszenek.Gratulálok!Munkájukkal elérték, hogy felülhetnek a szemétdomb tetejére.

Köszönettel egy választópolgár

Toporodottordog 2010.03.09. 09:14:25

Aztarohadtélet...

Akik most itt a nagy "Csapatjáték"-ban előbújtatok és kézenfogva KISZ-nótákat énekelgettek..

Ti az MSZP-re fogtok szavazni komolyan?

Miért?

Tetszik nektek a -7%-os GDP CSÖKKENÉS?

Tetszik nektek, hogy 8000milliárd helyett 21000 milliárd lett az államadósságunk?

Tetszik nektek, hogy az MSZP 8 éve lop, csal, hazudik?

Milyen emberek vagytok Ti?!

Fittipaldi 2010.03.09. 09:19:12

@is: ó bazmeg, te milyik országban élsz? Vagy még mindig nagy a verseny gyurcsány gyerekkori piros nyakkendőjéért?

17% szja??? igen, az alsó kulcs a szuperbruttó után.

CSAKHOGY az szja és járulékterhelés 50% körül van az átlagos jövedelmeknél is, a magasaknál 60%. 1 millába kerülsz a cégednek, és abból 400ezret kapsz. Ha nem csalod el.

Kalmár 2010.03.09. 09:21:35

@hááááát: Minden törvényes eszközt kihasználtak, hogy előrehozott választások legyenek.
Mit szerettél volna látni még, felkelést?
Jó lenne, mert most írhatnád, hogy a Fidesz nem retten vissza semmilyen eszköztől a hatalom megszerzéséhez. Egyébként már nem kell sokat aludni és kezdhetitek az Orbán takarodj rigmust.
Meglátjuk lesz e közönségetek.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.09. 09:27:04

@William w.: kivanom a fidesznek, hogy olyan ellenzeke legyen a parlamentben minimum 4 evig, ahogy o viselkedett ellenzekkent:-)

es akkor bazdmegelhetsz:-))

mert akkor vege az orszagnak egyszeruen. csod es kesz:-)

es tudod mit?
barki indit barmilyen nepszavazast a fidesz intezekedesei ellen, en elmegyek es megszavazom. csak ugy. mert megtehetem:-)
ha puskaporszagot kell szagolnio orban ellen, ha egyutt kell mozdulni orban ellen, ott leszunk:-)

csakugy, ahogy ti ott voltatok.
jatszunk olyat, hogy mennyi ideig lehet hirigben tartani egy orszgaot verontas nelkul;-))

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.09. 09:28:56

@Kalmár: kb. lofaszt

orbannak kifejezetten csak lozung volt az elorehozott valasztas, ha akarta volna, akkor meg tudta volna oldani akar az elvtelen szdsz felvasarlasaval, vagy barmiluyen mas taktikai huzassal.
egyszeruen csak nem akartak a munka kinos reszevel foglalkozni. a megszoritasokkal, sporolasokkal. egyszeruen nem eillik bele a kadarista populizmusba, amit kepviselnek;-)

Fittipaldi 2010.03.09. 09:34:34

@az igazi Sipi: na és kivel fogod megszavazni? a nyugdíjasok 20%-ával, vagy az aktívak 4%-ával?
ugye tudod miről beszélek?
:D

Szevasztok 2010.03.09. 09:50:45

Emlékeztek még a nagy MSZP - Fidesz összeborulásra, amikor a képviselői költségtérítés elszámolása alól bújtak ki? Pedig 600 ezer aláírás az egy mostani választáson ~15% ot érne.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.03.09. 10:03:36

@Fittipaldi: nem teljesen mind1?:-)

a csocselek az csocselek.

most a fidesze, de ha fidesz szorit, akkor mase lesz...
ez egy ilyen nemzet. sok a csocsele, amelyik a sajat kis osszelopkodott penzenel tovabb nem lat:-)

qwertzu 2010.03.09. 10:24:16

@is: Jah 17% szja. Elővettem az előző havi bérpapírt és a nettó fizetésem több mint kétszeresébe kerülök a cégnek. És lófaszt se keresek. Szerinted ez nem magas?

alf (törölt) 2010.03.09. 16:56:48

@is: Nem az a lényeg, hogy egy-egy adónem kiragadva magas-e vagy sem. Ezzel a trükkel a szocik, a libik meg a bolsik (értsd a most jövő rendszer előző 4 évének uralmát) már mind megpróbálkoztak. Akár az egyén, akár a fogyasztás, akár a vállalkozás úgy komplex módon az egymásba fonódó járulékokkal és adókkal ma gyakorlatilag a kultúrvilág legmagasabb adóterhét nyögi Magyarországon.

alf (törölt) 2010.03.09. 17:00:23

ja, és akkor még nem is beszéltünk ugye arról, hogy nem adónak minősülő elvonások mekkorák, egy vállalkozásnak hogyan néz ki az adminisztrációja, a feleslegesen kötelező szabályzók kiszolgálása (mert ugye sok hülyét kell eltartani azzal a mondvacsinált papírhalmazzal aminek értelme ugyan semmi, de szívja el az energiát a lényegi munka elől) és így tovább, és így tovább. Na arra leszek kíváncsi, ebben lesz e érdemi változás. Vannak sajnos rossz érzéseim.

parlamentarista 2011.03.06. 18:11:08

@irónika:
csakhogy faluhelyen most olyan új problémák jelennek meg mint a rokkantság elvétele, amit a kistelepüléseken az emberek az orvosnál "kiváltottak".

a romákat be fogják vonni közmunkába, nagyon helyesen egyébként, de egy cent megtakarítás sem lesz ezeken, fiskálisan segélyezni, vagy nyugdíjazni a legolcsóbb, a munkahelyteremtés mindig drágább.

az alsó középosztály létbiztonsága szerintem nincs veszélyben. itt a problémát az jelentheti, ha folyamatosan munkahelyek százai, ezrei szűnnek meg azáltal, hogy a multik a nyereségüket nem forgatják vissza. nem a pénz fog idejönni, hanem a munkaerő fog kimenni. de ez a középosztálynak nem az alsó felét fogja zavarni, hanem a felsőt.
süti beállítások módosítása