Gyurcsány Ferenc azért idegesítő politikai személyiség, mert azt hiszi: egy kis kihagyás után mindenki elfelejti a hozzá kötődő emlékeit.
A szabaduló művész újra és újra elképeszti a közönségét, ahogyan a maga által kitalált ketrecekből folyamatosan kiszabadul.
Gyurcsány Ferenc számára is azt hiszi, hogy a közönség fellépéseit újabb és újabb előadásoknak fogja fel, amelyben senkit nem érdekelnek az emlékei, csak az új produkcióra kíváncsiak.
De ez az előadás sorozat nem így zajlik.
Gyurcsány, aki nagyon érzelmes ember, azt hiszi, hogy a vele kapcsolatos érzelmeken csak úgy túl lehet lépni.
Ez nem igaz.
Gyurcsány csak akkor jöhet ki a sarokból, ha egy érzelmi katarzison vezeti át magát, s a rá kíváncsi közönséget. Mint egy lelki tréningen, úgy kellene Gyurcsánynak elmélyednie abban, ami történt.
Nem az a baj, hogy a gondolatait a nyilvánosság elé tárja, hanem az, hogy a megbánás és az önvizsgálat semmilyen motívuma nem fedezhető fel a gondolataiban.
Mindenről úgy beszél, mintha ő csak egy mindenütt jelenlevő mobil telefon lett volna, amely hatalmas tárhelyével magába szippantotta a körülötte zajló történések egészét, s egyfajta smart-phone-ként azok komplex elemzésére alkalmas szoftverrel is ellátták volna.
Gyurcsány azonban nem az üzenet rögzítője, hanem az üzenet megfogalmazója volt.
Tulajdonképpen klónozza magát, s azt várja, hogy a közönség is elfogadja a megfigyelő Gyurcsány-klón nézőpontját.
Azt már nem érti, hogy a klón szerepe hamiskás. Hiszen nem csak önzetlen elemzője az MSZP-nek, hanem továbbra is aktív alakítója akar lenni a dolgoknak. Azért elemez, s azért ilyen módon, mert ez készíti elő a visszatérését.
Orbán Viktor sem tartott nyilvános önvizsgálatot. De ő nem is idegenítette el a saját táborát – csak a potenciális választókat, az meg bocsánatos bűn. De felesleges Orbánnal példálózni. Orbán nem csak egy személy, hanem egy tábort összefogó szimbólum is. Gyurcsány viszont nem az.
Ráadásul a volt miniszterelnök tényleg nem érti Kósáné Kovács Magda nagyon –nagyon bölcs ( és így cinikus) megállapítását a Tocsik-ügyről, amely szerint nem elég mentesnek lenni a korrupciótól, de annak is kell látszani.
Nem elég kritikusnak lenni, ha nem válik önkritikussá. Nem elég a változtatási szándékait vázolni, ha nem elemzi azt is, miért nem sikerült elfogadtatnia a pártjával, a választóival, a potenciális választóival az elképzeléseit.
Szerintem a párt elitjének, s a politizáló közvélemény barázdáltabb tagjai számára még néhány, a kormányzásával kapcsolatos kérdésre is válaszolnia kellene. Miért követte el az őszödi hibát: azaz miért nem beszélt a nyilvánosság előtt arról, ahogyan kormányozni akart (visszavonni az ígéreteket)?
2006 augusztusában kierőszakolt egy tévé-beszédet – majd nem mondott semmit. Ma már tudjuk, mit nem mondott el.
Nem válaszolt arra, hogy miért csökkentette az áfát pár hónapért, s egy választási győzelemért?
Nem válaszolt arra, hogy a rendőrség 2006 szeptemberében miért nem lépett fel az MTV –t ostromlókkal szemben?
Nem válaszolt arra, hogy miért nem mondott le a sikeres, három milliós többségű népszavazás után?
Nem válaszolt arra, hogy ha a maradása mellett döntött, miért nem volt olyan kemény, mint később Bajnai?
Nem válaszolt arra, hogy miért jutott eszébe olyan baromságot mondani 2008-ban, hogy ide nem gyűrűzik be a válság? ( Persze, nem ezekkel a szavakkal, de ezzel az attitűddel mondta).
Nem válaszolt arra, hogy ha az SZDSZ-el nem ment a kormányzás, akkor miért nem dolgozta ki a kisebbségi kormányzás programját? Másképpen szólva: mi értelme volt még másfél évig kormányozni?
Nem válaszolt persze arra sem, hogy ha előre hozott választás van, akkor a Jobbik sem erősödött volna meg ennyire.
És akkor olyanokról nem is beszéltem, hogy publicistaként a polgári fejlődés harcosa, miniszterelnökként néha balosabb akar lenni a balosoknál is. Mi akkor az irány? Hol a konzisztencia? Mi a kijelentések súlya?
Gyurcsány ugyanúgy beszél, mint ahogyan a Népszabadságban írt az elemzéseit 2002 előtt. Megdöbbentő, hogy a legutóbbi dolgozata ugyanazokat a témákat taglalja, amelyeket akkoriban boncolgatott.
Egy intellektueltől dicséretre méltó kitartás a rögeszméihez ragaszkodni. Egy döntéshozó politikustól viszont szegénységi bizonyítvány. Ha még mindig ott tart, ahol tíz éve, akkor a kérdés nagyon leegyszerűsödik: ha ennyire eredménytelen voltál, akkor miért bízzunk meg téged újra?
