Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Gyurcsány és az alkotmányos koalíció

2010.09.13. 11:02 Kóczián Péter

 

 
Még mindig csak Gyurcsány képes magával ragadó narratívát adni a szocialista, liberális tábornak. Úgyhogy, Mesterházy: Gyurcsány: 0-1.
Gyurcsány Ferenc egymaga össze tud rakni egy olyan iránymutatást, amelyre az MSZP vezérkara a nyár óta nem volt képes. Próbálkoztak, a demokratikus koalíció gondolata fel-felbukkant a kormány kritikájában, de mondandójuk nem vált ütős egyveleggé.
Nem csodafegyver az, amit Gyurcsány kitalált, de betölti azt az űrt, amelyet a baloldalon és a liberálisok között az eszmei üresség kelt. A demokratikus, 89-es alkotmány védelme tényleg közös platform lehet Orbán és a Fidesz ellen. Ha….
Ha Orbán Viktor és a Fidesz tényleg jól definiálható módon anti-demokratikus alkotmányt akar létrehozni. Ha az Isten fogalom nem csak úgy szerepel majd, mint a Trianon törvényben – mi, akik hiszünk Istenben, s mások, akik más alapokról vezetik le a világ rendjét -, ha a különböző, eddig függetlennek gondolt intézmények szemmel láthatóan elvesztik a függetlenségüket, ha a Fidesz túlzott hatalma nem csak a retorikában, hanem a mindennapokban is megjelenik ..., még sokáig sorolhatnám.
Összefoglalva, akkor lehet ez hatásos szlogen, ha a Fidesz kormányzásáról alkotott kép a szocialista, liberális politizáló közvéleményben tényleg összeáll egy olyan érzetté, amelyben Orbán és a Fidesz kormányzás nem csak tűrhetetlennek, de az általuk helyesnek vélt politikai működés végleges lebontásának minősül majd.
Ehhez azért még sok részletet ismernünk kellene, s evidensnek kell vennünk, hogy az alkotmány kialakításában csak azok a törekvések jelennek majd meg, amelyeket már eddig is megismertünk. A gondolatmenetemben például még nem számoltam azzal a lehetőséggel, hogy a Fideszen belül is válthatnak ki vitát az eddig megismert javaslatok.
Az alkotmányvédelem persze maximum csak arra jó, hogy a lelkes politizáló közvéleményt, az értelmiség politizáló részét, a véleményvezéreket magával ragadja. Alig hiszem, hogy átlag választókat nagyon izgatja az alkotmány: az alkotmány tudata – használata, értelmezése, az a gondolat, hogy azt tehetünk, amit az alkotmány lehetővé tesz – igen alacsony a magyar társadalomban.
Sőt, s ez a Gyurcsány által ajánlott koalíció gyenge pontja: az általam ismert elit értelmiség számára az alkotmány ugyanúgy csak egy távoli szöveg, mint a politikában kevéssé jártas ismerőseimnek. Az elit értelmiségnek sincs alkotmányos tudata. Én még nem hallottam, mondjuk, szerkesztőt, újságírót, kiadói menedzsert – hogy a szűkebb szakmámban maradjak – az őket érintő szakmai-üzleti konfliktusokban az alkotmányban foglaltak alapján érvelni a maguk igaza mellett.
Így azonban az Orbán-alkotmány megakadályozása nem több, mint a szokásos Orbán-ellenes retorika két hónapig érvényes, kétségtelenül nagy ívű mozzanata, amely a semmibe fog hullani, mert az alkotmány különösebben nem itatta át a gondolkodásunkat.
A 89-es alkotmány védelme alapja lehet a Fidesz –kormányzás tágabb és hosszabb távon is hatásos kritikájának, s alkalmas arra, hogy közös alapot teremtsen a szétforgácsolódott anti-fideszes tábornak. Kiindulásnak jó, de sokat azért nem kell várni tőle.
Szóval, ha Gyurcsány és támogatói nem gondolják végig az alkotmányvédelemben benne rejlő lehetőségeket, ha ezeket nem aktualizálják a következő időszakban, akkor helyettük senki nem viszi majd tovább az új dallamot.
Egy viszont biztos: Gyurcsány Ferenc nem teheti meg, hogy elfelejti azt, amit szombati beszédében kimondott. Ahhoz, hogy visszatérjen, hitelesnek kell lennie. A hitelességhez pedig következetesség és kitartás kell. Nagyon rosszul tenné, ha kormányzása gyakorlatát folytatná, amelyben minden kijelentés csak szlogen volt, maximum három hónapos érvényességgel.
 
 

93 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr732292412

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyurcsány-bukta: ezért nincs visszaút 2010.09.14. 09:00:28

Gyurcsányt jelenleg azért lehet nyugodtan leírni, mert pont az ellenkezőjét teszi annak, amit egy bukott politikusnak a visszatéréshez tennie kellene. Nem pozicionálja újra magát és tábora sincs. (Fotó: Index) Gyurcsány Ferenc a „100 nap &nda...

Trackback: A '89-es demokraták 2010.09.13. 23:19:25

A mindig aktív Gyurcsány Ferenc a 100 napot értékelő beszédében magát és az MSZP-t '89-es demokratáknak nevezte,szembeállítva velük azokat, akik a várhatóan jövőre elfogadásra kerülő alkotmány talaján állnak, "akik le akarják majd váltani a harmad...

Trackback: Így rabolták ki Kőbányát 2010.09.13. 16:34:01

A cikket az ujhegy.hu engedélyével változtatás nélkül közlöm:A választási kampány hevében a baloldalon mindenféle jelzők repkednek:„budai oligarchák, Fidesz bérenc, mutyizós budai milliomos” és még hasonlók. A kerületi MSZP minden erővel V...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

is 2010.09.13. 16:29:32

folytatja Orban: lesz IMF-hitel, nem lesz, mert gazdasagi szabadsagharc, de lesz, mert betartjuk a koltsegvetsei hianyt, meg eszkoznek jo. 4 honapon belul ketszer fordult.

Gyurcsany nem magatol fordult ide-oda, hanem a kloalicios es belso MSZP-taborok kompromisszumos kenyszere miatt. a kormanyzasa elott sem volt, most sincs ilyen kenyszer, most teljesen konzisztens lesz varhatoan. hogy ez vezet-e barmilyen eredmenyre, az majd kiderul.

Gatinho 2010.09.13. 16:49:38

Azt hittem Fletó a börtönbe készül.

SiKom 2010.09.13. 16:58:06

Javaslom Gyurcsánynak, hogy az orbán-alkotmány elleni harcot bővítse ki az Orbán-fing elleni harccal is.

Elvégre az Orbán-fing büdös, gusztustalan. Tehát harcoljunk ellene.

Színvonalban kb. ugyanaz lenne.

Sir Galahad 2010.09.13. 16:58:56

Én azoknak hiszek, akik azt mondják, Fletó nem tud visszatérni. Hiányzik mögüle az egységes, erős tábor (ez Orbánnak megmaradt a bukása után is), ráadásul olyannyira csorbult a hitelessége, hogy a visszanyeréséhez aligha lesz elég 4 ellenzéki év. Azok a problémák meg, amiket a cikkíró kitörési pontként felvázol, tényleg csak egy nagyon szűk réteget érdekelnek. Erre nem lehet alapozni. Persze Viktorra is mondták sokan, hogy többet nem lesz miniszterelnök...

Tita nick 2010.09.13. 17:15:13

Darth Gyurcsány! Lendvai leila sincs már veled, maximum még Han Mester házikója nyújthat menedéket neked. Mikor elmész majd az Old Eranra, hagyj egy képet rólad, amit mindig nézhetek, szét is téphetek.

katamara 2010.09.13. 17:19:01

@Tita nick: Nagyon szeretném én is az Orsóst már csak képről nézni, sőt szét is tépni. Sajnos azonban nem veszi a lapot és húz el a francba.

Samuzia 2010.09.13. 17:21:13

@katamara: Ugye a baloldalon nincsenek rasszisták, ugye?

Samuzia 2010.09.13. 17:22:04

gyurcsány hiteltelenné vált az mszp tragédiája, hogy Mesterházynál még ő is jobb...

Tita nick 2010.09.13. 17:23:13

@katamara: Írjál neki levelet. Lapot meg persze hogy nem vesz, mivel az összes ott várja az irodájában a Parlamentben. :-)

loláb 2010.09.13. 17:46:07

Ebben a jó előre definiált alkotmány ellenességben csak az a probléma, hogy még semmi nincs az asztalaon, ami ellen lehetne harcolni.

Szokás volt a fideszt azzal vádolni, hogy ellenzékben minden javaslatra nemet mondot, nade itt még javaslat sincs, de már eleve megvan hirdetve ellene a harc. Ez volna az mszp által sokszor hiányolt, és a bukta után megígért konstruktív ellenzékiség?

Én azt érzem ki ebből a javaslatból ami: a szocik lenyúlták a szociális népszavazás ötletét, rájöttek arra, hogy egy kétharmados kormánytöbbséget a parlamentben nem lehet legyűrni, így megpróbálják népszavazásra vinni, és ott lenyomni az alkotmányt.

Mindez persze annak a fényében különösen disszonáns, hogy éppen az mszp követelte évekig, hogy a fidesz vonja vissza az utcáról a politikát.

egerészölyv 2010.09.13. 17:54:03

"Mesterházy: Gyurcsány: 0-1" - Péter, lehagytál egy kettőspontot. Az eredmény helyesen:

Mesterházy: Gyurcsány: 0:-1

Alvarez 2010.09.13. 17:55:34

@loláb: "...csak az a probléma, hogy még semmi nincs az asztalaon, ami ellen lehetne harcolni."

Azért a tegnapi Boros Péter interjú, ahol a potens öreg belengette a szingliadót, maró szagú előszele annak, mi lesz itt alkotmányügyileg. Ha maradnak ezek a jó arcok az előkészítő bizottságban, garantált a szórakozás az új alkotmányon is.

egerészölyv 2010.09.13. 17:55:50

Ha Gyurcsány képes lesz visszatornászni magát abból az abyssusból, ahová taszajtotta magát, akkor vagy ő zseni, vagy az ország 10%-a ütődött barom.

egerészölyv 2010.09.13. 17:57:16

@katamara: milyen kár, hogy kevésnek bizonyultál áprilisban. Ha szimatom nem csal, októberben is annak fox.

egerészölyv 2010.09.13. 17:58:33

@Samuzia: sőt, homofóbok sincsenek.

stratez 2010.09.13. 17:59:32

Gyurcsány a lakosság döntő többségének tökéletesen elfogadhatatlan, innentől kezdve, ha ő áll egy ilyen mozgalom élére, az már meg is bukott. Arról már nem is beszélve, azzal, hogy újra exponálja magát, a Fidesz-tábornak annyi muníciót ad, amivel egy világháborút meg lehet nyerni, nem egy alkotmányozási csatát.

egerészölyv 2010.09.13. 18:00:47

@loláb: ki vette be azt a kovácsdumát? Amíg szét nem purcant a karta, haza se lehetett őket küldeni az utcáról.

mréveiller 2010.09.13. 18:10:51

megnéztem Mesterházyt. semmi tehetsége nincs ehhez. Mikor mondta, hogy voltak olyan pártok amelyek kormányra kerülve mást csináltak, mint a kampányban mondták, azt hittem lefordulok a székről. már tényleg csak az agyhalott nyugdíjasok pártja.

Jamesboci 2010.09.13. 18:19:48

oszt kinek ad narrativát?
Drágabolgárurnak?

becike4 2010.09.13. 18:24:44

Normális embert nem érdekel,hogy mit hablatyol ez a lotyaszájú.

kvadrillio 2010.09.13. 18:35:53

Nu , azért ez nagyon igaz: Gyurcsány kaliberekkel jobb politikus fazon, mint Mesterházy !

Tényleg.....kezd már nagyon hiányozni sokaknak, sokkal hihetőbben tudja előadni a beetetéseket, mint bármelyik jelenleg a placcon tevékenykedő ........

Gyurcsány !
Hol vagy ???
Gyere vissza !!! :)

gyem 2010.09.13. 18:43:12

Ferike akarja megvédeni a 89-es alkotmányt? Ugyan, és emlékszik még, hogy 89-ben ő, és az MSZP jogelődje az asztal melyik oldalán ült?

Hát ez aztán tényleg rendkívüli iránymutatás a baloldal számára. Csak így tovább!

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.09.13. 19:01:17

@egerészölyv: Én a 10%-kal kiegyeznék - annyi ütődött bőven beleférne... Egyébként ebben a zseniségben nem nagyon tudok hinni, hiszen azt, hogy megbukott, azt is csak 3 évvel később vette észre. Ehhez képest igazán szép gesztus, hogy ekkora gyakorlattal Orbánt már figyelmeztette, hogy ő legyen figyelmesebb.
De egyébként jó munkát kívánok neki a visszakapaszkodáshoz, 1 millió választót visszaszerezni ezzel az arccal nem lesz könnyű...

Anti Anyag (törölt) 2010.09.13. 19:04:15

Mesterházy - Gyurcsány

Ezekkel az MSZP sztárokkal legfeljebb nagyobbat bukni lehet.

Kalmár 2010.09.13. 19:08:49

@is: Remélem, hogy nem az a gond, hogy nem érted, hanem az, hogy nem hallod amit Viktor mond.
Az IMF-re azt mondta, ha csak lehet szeretnénk inkább a piacról finanszírozni az országot, mert az IMF drága és irreális követelései vannak.
Amikor elküldte őket, akkor sem a hitel felvétele vagy nem felvétele volt a kérdés, hanem az, hogy ne követeljenek tőlünk olyanokat, amiben nem egyeztünk meg.
Ha a piacról nem megy akkor kötelességük az IMF-től. Sajnos akkora a kaki, hogy enélkül egyenlőre nem megy.
Ha ugyanazt hallgatjuk, miért nem ugyanazt értjük?
Kevesebb indulat több gondolat.

Lord_M_ 2010.09.13. 19:15:09

100nap - becsapott ország...
és pont ő mondja...

Kalmár 2010.09.13. 19:16:24

Egyébként is Fletónak elévülhetetlen érdemei vannak a 2/3-ban. Öszöd után, ha lemond egész más a leányzó fekvése. Jobban állna az ország, bár nem lenne 2/3.
Ha osztanának a Fideszben is bögrét a kampányért, mint a szocik, akkor ő kaphatna egy serleget.....vagy egy ülőkádat is.

Chicano 2010.09.13. 19:22:09

"de mondandójuk nem vált ütős egyveleggé válni. "

Tehát ez egy ütős egyveleg volt? Húha!

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.09.13. 19:42:46

Ez a féreg még szabadlábon van?
Na ennyit a szar fideszről!

Samuzia 2010.09.13. 19:48:21

@Alvarez: . Az általad szingli nevű adóval, teljesen egyet tudok érteni. Régen is volt akkor agglegény adóvolt, így járultak hozzá az ország jövőjéhez azok aki nem nősültek meg(vagy mentek férjhez, hölgyek esetében) és nem volt gyermekük, szolidaritást vállaltak azokkal akik több gyermeket vállalnak.

aszekelyek 2010.09.13. 19:50:59

@Samuzia: Tzdják önök, hogy rasszista kijelentéseket tesznek, amellett, hogy még primitívet is? Google-ban meg lehet nézni, mit jelent a rasszista.

Samuzia 2010.09.13. 19:52:31

Én hol is tettem olyat? Csak a baloldal imádó barátunk Orsós-sozik.

Samuzia 2010.09.13. 19:54:38

@aszekelyek: Még nem kaptam választ!

Samuzia 2010.09.13. 19:55:26

@aszekelyek: Még nem kaptam választ!

aszekelyek 2010.09.13. 19:57:15

@Kalmár: KAphatna egy üstöt és a pokolba vele...:)@Cuppanj a végére!: Ön annyira tudatlan vagy terjeszti, hogy azt se képes felfogni, megmondták, hogy kiadja a parlamenti többség, ha az ÜGYÉSZSÉG kikéri. Lesz szives ezután a "szar ügyészség" kitételt használni. Tudja itt nem szabadcsapatok anarchiájáról van szó. A többség az Ügyészségtől várja, végezze el végre, ami a dolga.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.09.13. 19:59:48

@aszekelyek: Ááá,ön az,kedves Hiszékeny úr!
Megismerem ám,hiábal bújkál.

Mindenki mutogat,mindenki másra.
Csak éppen felelősségre vonás nem történik.
Gratulálok Magyarország!

HgGina 2010.09.13. 20:02:07

Mindegy. Meseházi és fleto is kötélre való.
Ideje lenne ezt felfogni és végrehajtani.
Annyival is hamarabb lesz béke.

aszekelyek 2010.09.13. 20:03:12

@M.Trezeguet: Arra még nem gondolt, hogy direkt nem jeleskedik? Ugyanis egyedül hozzá képest értékelhető kissé hatásosabbnak a hazug elqró képmutatása. Ez a hozsannázása itt fent, hogy csak ő képes, fizetett PR cikknek se utolsó.Rákosi pajtást méltatták hasonlóképp. Aki ugye mindenkinél mindent sokkal jobban.

nemecsek ernő áruló 2010.09.13. 20:03:46

Egyet tudok érteni. Egész más a helyzet az USA-ban, ahol bármilyen politikai jellegű vitában könnyedén előjöhet az alkotmány gondolata, és annak betűje, értelmezése. Ez itthon erőtlen kezdeményezés, elvakult jobbikosokon kívűl mást nem nagyon érdekel.

Samuzia 2010.09.13. 20:07:23

Szerintem tűnjön az mszp, a Fletó, és vigye magával a liberálisokat is( LMP) Rögtön jobb lesz az ország.

na4 2010.09.13. 20:14:26

"Gyurcsány Ferenc nem teheti meg, hogy elfelejti azt, amit szombati beszédében kimondott." Aztán Fleto-nak mikor okozott gondot, hogy betartsa azt amit mondott? Soha. Semmit nem tanult és nem értett meg ebből a buktából. Meisterhäuser, Fleto a két hülye, csak Meisterhäuser egy kicsit hülyébb, mint Fleto. Szánalmas elnézni, hogy Meisterhäuser mekkora szánalmas hülyét csinált magából, ill. hagyta, hogy az ősvörösök hülyét csináljanak belőle. Nos akinek ez kell, annak úgy kell.

aszekelyek 2010.09.13. 20:16:55

@gyem: A további képmutatás és másokra mutogatás az irányvonal. Ferike eccer elment nézelődni a Lakiteleki sátrakhoz is.Érdekes lenne tudni, melyik főcsoportfőnökség megbízásából ugyan? Láttunk róla korabeli fotókat. Nyilván arra alapozza, hogy ő arra is hivatott, megvédeni a Sólyom úrék által készített és azóta pillanatnyi érdekeik szerint barkácsolt alkotmányt. Addig volt nekik jó, aíg 22 évig ideiglenes volt.. Abban például az általa elkövetettekre nincsenek szankciók. Nem lehet csodálkozni rajta, hogy érdeke nagyon védeni azt. Kell egy olyan alkotmány, amely nem enged kiskapukat ilyen szélhámos és milliárdokért bárkit kiszolgáló alakoknak. Ezt a nyikhaj kisxarházyt csak addig rakta oda, míg tényleg meg nem győzi a böszméket, akik ugye nem okosodtak ki ővele kapcsolatban eddig sem, hogy ő skell az mszp-nek. Mert aki nem politikai analfabéta és baloldali, valamint nem haszonélvezője az ő sleppjében a művének , pontosan tudja, ő tette tönkre totálisan az mszp-t. A z erőszakos neoliberális gazdaságpolitika kiszolgálásával. Amit elutasítottak de nagyon, még jóérzésű baloldaliak is. '89-ben ugye nem neoliberális gazdaságpolitikát ígértek , akik ténylegesen , tevőlegesen dolgoztak a rendszerváltáson, alkotmányon. Nagyon nem.

aszekelyek 2010.09.13. 20:23:58

@na4: Az a helyzet eddig is megtehette csak egy idő után már következményei is lettek. Pedig valakik - akik pld támogatják, meg voltak győződve róla , hogy ez egy "következmények nélküli ország" . id. Fricz Tamás. Elég sokáig az is volt. Az mszp akkor fog fennmaradni, ha mereven elzárkózik a neoliberálisoktól. Gyurcsányi, bauer, debreceni, bár ő egy ócska szélkakas csupán. Göncz kingától. A pártelnökséget és a parlamenti felszólalást olyanra kell bízni, mint pld, aki önként távozott gyurcsányitól, mert kihagyta mindenből. Neki van politikusi talentuma. Nincs elhasználva, olyan szörnyen, mint az elqró .Újhelyi pld.Nem is bénázott soha, ahogy a kis tettestársa a sportminisztériumból fletonak.....

szemtanú 2010.09.13. 20:29:25

@is: Gyurcsány nem magától fordult. Persze, meg a kényszer! Mindig önjáró volt! Csak a szűk környezetét avatta be a szándékába. Orbánt bezzeg semmilyen kényszer nem korlátozza! Csak a GDP 80%-ára emelkedő adósság, amit kik is csináltak, kedves is?
Amíg '89-ben a kerekasztal az alkotmányon vitatkozott, Gyurcsány még mint KISZ titkár (országos), azt követelte, hogy a nehéz pénzügyi helyzet ellenére adjanak pénzt a Phenjani VIT-re. Mert Kim Ir Szentől szeretné megtanulni a demokratikus alkotmány ismérveit.

aszekelyek 2010.09.13. 20:32:12

@Samuzia: Ezt mellényomtam. Ön természetesen nem írt olyat. Igen, mea culpa. Valóban ő orsósozik. Eddig írtam egy hosszabbat, azért a késedelem. Még a volt kormányzópárt is elismerte, persze fú alatt, igen sok rasszista van a szavazóik között. Egy bizonyos kisebbségi ügyekkel foglalkozó illető is erről írt tanulmányában....

aszekelyek 2010.09.13. 20:34:08

@szemtanú: Gyurcsány a személyes érdekei szerint fordult teljes pályafutása során, beleértve a Bencéseket, a két év papi pályára készülést és a magánéletét is.

aszekelyek 2010.09.13. 20:38:28

@szemtanú: A zorbán meg azé nem tud többpénzt tömni a haszonleső zsebekbe, mert ő nem akar ,,, nem is azért, mert az országot terrorizálja az IMF. A NÉGY NAGY! brrrr, hitelminősítő és az EU -is a drágalátos. Nemhogy nyócezermillijárdot nem adtak, hanem a kölcsönt is teljes köztulajdonunk fejében adták. Mindenünket akarták érte zálogba. Veres és simor pedig aláírta parlament teljes mellőzésével. A naaagy demokraták. Ki is kampányolt azzal, hogy nyócezermillijárd? Aki kb ennyit vitt ki S zumátrára?Vagy az ég tudja, hol rejtegeti.

aszekelyek 2010.09.13. 20:43:32

@szemtanú: Nyilván megkínálta őt az szdsz valamivel. Annyiban nem magától.... Pld azzal, ahogy hallgattak a másfél-két év hazudozás alatt arról, hogy semmi nem igaz. Kormányzópártként , eléggé megkönnyítették a dolgot.- Hogy PC legyek.

aszekelyek 2010.09.13. 20:49:41

Az elvi kérdés, hogy Orbán nem alkotmányozhat, nem tudtad?:D Ex catedra.

aszekelyek 2010.09.13. 20:52:15

@Cuppanj a végére!: Nem, mindenki az ügyészségre mutogat. Már aki nem hvatásos bajkeverő.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.09.13. 21:01:39

@aszekelyek: Akkor az egész ügyészséget kell sittre vágni.Egyszerű,mint a pofon.
Mindegy,de gondolom ön is érzi,kedves Hiszékeny úr,hogy valami nem stimmel.Netán az ön igazságérzete teljes mértékben ki lett elégítve,a rend és igazságosság helyreállt?
:))))))))))))

aszekelyek 2010.09.13. 21:05:19

@is: Az, hogy lesz-e IMF hitel, a ránk varrt gyurcsányi örökség, a minuszos függvénye. Hatalmas adósságszolgálat nyögése az kényszer. Az IMF viselkedése a másik kényszarítőőőőőőőzés. A pénzvilág az EU bankja mind a kormányt szorongatja. Így az országot. Ugyanazok persze valójában, csak most külföldről, akiknek az előző kormányok kiszolgálása jobban megfelelt. HAtalmas kamat, szociális kiadások erős visszavágása. Kit érdekel, hogy nyomorognak a magyarok ?-mentalitása a gyurcsány forgó kormányainak. A külső kényszer miért is nem kényszer? Akkor lesz IMF hitel, ha folytatják a magyarellenes spekulációikat, meg akkor ha a hatalmasságok belekényszerítik ezt a kormányt. A fletonov ennek minden feltételét jó előre megteremtette neki. Addig nem volt hajlandó lemondani. Azután is csak elbújt, hogy ne rajta száradjon de ezt nagyon elszámították....

aszekelyek 2010.09.13. 21:11:45

@Cuppanj a végére!: Amennyit a kormány megtehetett, azt megtette. Az ügyészséget ön szerint ki vághatja sittre? Érdekelne a jogi tudása. Az alkotmányban rögzített egyik függyetlen hatalmi ágról beszélünk. Még a legfőbb ügyészt se lehet leváltani. mint a simort. Mit gondol, miért ragaszkodik az a szélhámos gyurcsányi slepp a régi alkotmányhoz? Narhaságokat nem kéne propagálni. Bár tudom, vannak elegen a semmihez nem értő anarchisták és a hergelőik. Sőt, sokan. Túl sokan.Meg kéne kérdeznie Morvait, esetleg Gaudit, hogy miért nem javasolták már , hogy a kormány váltsa le az ügyészséget, sittelje le.., vagy hasonló badarság... HA lehetne a radikálisoknak kéne követelniük. Csak annyira mégse mennek már le.....

aszekelyek 2010.09.13. 21:15:50

@Samuzia: Ezen kívül egészen biztos, hogy ez egy adótörvényben lesz, nem pedig az alkotmányban. Persze akinek egyikről sincs a leghalványabb fogalma sem, az beveszi....

aszekelyek 2010.09.13. 21:21:29

@Samuzia: Akkor ki fog nagyívű??? ez?- két hónapra érvényes további röhelyes kiscsoportos rendezvényeken hablatyolni? A böszmécskéknek jár az egy főre eső böszmeség adagjuk. Még elvonási tüneteik lesznek...Amíg szabadlábon van, beszélhet baromságokat. Az előbbi az igazás komoly probléma ebben az országban. A hatóság a füle botkát nem mozdízja, amely tehetné. Másokat meg olyan gyönyörűen bevarrtak, semmi jogalappal....

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.09.13. 21:32:43

@aszekelyek: Könyörgöm,kedves nagytudású méltóságos főtudor uraságom,vajh' ki módosíthatná az alkotmányt ezügyben? Vajon kinek állna módjában?
Üdvözlettel: egy semmihez nem értő,anarchista radikális.

blokkos 2010.09.13. 21:36:39

Mert ez a majom Orbán hiteles, mi?!
100 nap alatt négyszer váltott köpönyeget! Ő nem hazudik, csak mellébeszél!
100 napja azt igérte, kolbászból lesz a kerítés, ma azt mondta, nem vár a nép csodát. Értelemesebbje tudta ezt a választáskor is, csak hát a vezér ürü hívogató csengője elvezette a birkákat a tévútra. Itt sincs mit zabálni, csak beeee igérték. Ja, hogy ezen a legelőn is éhen halunk? nem számít! a Vezér ürünek és a sleppjének még jut. A többi meg egyébként is fekete (pardon: vörös) bárány.

BLovi 2010.09.13. 21:51:13

Orbán Viktor, vagy bárki más csinálhat akármilyen rossz dolgot. gyurcsányék egy büdös szót nem szólhatnak! Örüljenek hogy nincsenek börtönben! A szocik annyi bűncselekményt tettek meg következémény nélkül, hogy ezzel gyakorlatilag feljogosították a mindenkori jövőbeni kormányt hogy bármit megtehessen! Mindenre lehet azzal felelni, hogy gyurcsányéknak is lehetett és nem lett következménye. Bármi lesz, köszönjük azt az agyatlan bírka komcsi szavazóknak, akik nem buktatták meg a kormányt 2006-ban!

Gest anyó férje 2010.09.13. 22:01:17

Házmestery szinte normálisnak mondható, néha volt 1-1 necces megjegyzése példul az orvosfóbiás (hogy a jobboldali orvos majd jól kiszúr a baloldali beteggel) ezzel mintha versenyre akart kelni Fletóval. De nem érdemes, baromságban mindig Fletó lesz a nyerő, erre születni kell, úgyhogy nálam 100:1 az ő javára

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.09.14. 04:55:42

@blokkos: Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez a "vezérürüzés" egy oltári nagy marhaság. Mert az ég világon semmi nem támasztja alá, hogy ez így lenne. Orbán és a Fidesz kampánya tavasszal gyakorlatilag eredménytelen volt. Saját legjobb eredményükhöz képest a táboruk alig nőtt 10%-nál többet. Mindeközben az MSzP-é 50%-kal csökkent és 3 millió választó el sem ment választani. Így aztán nem a birka nép követte Orbánt, hanem jelen választási rendszerünk, meg az érdektelen választók megajándékozták Orbánt a 2/3-dal. Úh. én nem varrnám 300-350e választó nyakába azt, hogy 3 millió leszarja ki a főnök... Úh. orbitális csúsztatás ez a hülye fidesznyikezés, meg a birkanépezés, mert ha mindenképpen vmilyen párthívekre kell varrni Orbán miniszterelnökségét, akkor 1 millió birka maszopnyiknak nagyobb ebben a felelőssége - jelesül, akik elmulasztottak korábbi meggyőződésük szerint választani...

nestrot10 2010.09.14. 05:48:46

amit Orsós Viktor csinál és még akar csinálni az MAGA A CIGÁNY BŰNÖZÉS.... CSAK Észre veszi egyszer a jobbik és a Nép!--és ki is mondja.
Ez nem rasszizmus-ez a valóság!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.09.14. 06:43:17

Még ha mindez igaz is, akkor is elsietett és ez most még öngól. Lehet, hogy ha egy fél-, egy évvel később jön elő vele, akár még sikeres is lehetett volna, de elqrta.

aszekelyek 2010.09.14. 07:09:53

@nestrot10: Dehogynem rasszizmus. Azért mert az tagasja, aki csinálja, még bőven az.semmivel nem támasztod alá egyébként. Csak uszítasz. Talán írd meg, számodra mit is jelent az a fogalom amit itt nagybetűkkel firkálsz. Talán elkövetett bűncselekményt? Egyáltalán?? HA ez így lenne, semmi másról nem szólna a méfia. Ez üresfejüeknek való szlogen, tartalom nélkül. ami nagyon kellemző a jobbik kommunikációjára. akkor ez most jobbikos bűnözés? Mert ugye valótlant állítasz...., rágalmazol, becsületsértést követsz el, megsérted az emberi jogait ...az emberi méltósághoz való jogát. Így kapásból. Morvai majd elmagyarázza neked, mik azok. Nem lehet véletlen, hogy nem az ügyészség elé mentek GAudival követelni budaházy szabadon bocsátását. 2oo üresfejűvel. Egy büntetőbíró és emberi jogi aktivista, sőt kettő, véletlenül nem téveszti el a házszámot. Kampányban viszont igen. A Központi Nyomozó Ügyészség nem engedte szabadon. Világos?? Ott kell a szabadságot hiányolni, nem a parlamentnél. A parlament nem illetékes. nem gondoltam, hogy ilyen mélyre lemennek. Mégis megtették. Még rosszabb róluk a véleményem, mint eddig. Az ügyész ség persze egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet, tőlük függetlenül. Ngy xarkeverés folyik és messziről bűzlik.

Kalmár 2010.09.14. 07:18:25

Mindenesetre a parlamanti közvetítés parádés volt tegnap.
Sitt urak, sitt:)))
Viktor zseniális volt.
Szegény Mesterházy, azzal veri a mellét, hogy törmeléket hagytak maguk után.......nem megy ez neki.
Nestrotot meg fogja ütni a guta, ha ez így megy tovább.
A "gonosz törpe" felmosta a parlament folyosóját az elvtársaival:))

aszekelyek 2010.09.14. 07:28:16

@Lord_Valdez: Nem , mindez nem igaz. BAuer olgánál ecsetelte, hogy az ő neoliberális gazdaságpolitikája, amibe belebuktak és mindenütt megbukott, az egyetlen, ami jó lehet... Ezt a szemforgató fatizeust ültette maga mellé fletonov. Azt mondja, hazug módon, hogy az a megszorításos , kinden kiadás csökkentő politika vezet jóra. Milyen jóra??? Talán valami jó történt azalatt ebben az országban?? TAlán nem akkor volt őrült magas hiány, amikor ők kormányoztak?? azt mondja, a posta, és egészségügy olcsóbb lett. Az államnak lehet, ám ez nem javított semmit a z államháztartáson, mert a másik oldalon hatalmas lyukon folyt el az állam pénze, az adósságszolgálatra. MA meg még többet kell kinyögni. egyedül a zexport,. mondja. Semmi belső mozgástér. Mondanám, hogy anyád de azt nem illik. Ezt is tették, míg uralkodtak szdsz-ék.A magyar vállalkozásokat kizárólag olcsó bérmunkára szorították. Saját belső piacunkat meg egyre szűkítették. JA és dletonov azt mondta, a végén az övé lesz az adócsökkentés kormánya. Egyre csak nőttek az adók eközben. Egyetlen olyan állítása , incs egyiknek sem köztük, ami több sebből ne vérezne. A Széchényi tervet is leszólta. Persze, mert az a magyar vállalkozóknak adna teret, és benn maradna a pénz, a költségvetésben. Nem tudják kiszervezni, kisíbolni, kiszivattyúzni... naná , hogy morog rá... Neki az a feladata, istenítse azt a z elutasított trendet, hogy senkinek nem legyen rajtuk kívül és a külső szivattúkezelőkön kívül semmre sem lehetősége. Egyáltalán nem tetszik nek , hogy lesz hazai beruházás, ami nem viszi ki az állam pénzét. A PPP-k iszonyat sokba kerültek az országnak, költségvetésnek. AAzért nem dumált. Az nincs, nem volt. A posta szolgáltatása is rettenetesen drága lett, miközben apróért eladták a székházát és hatalmas pénzért , amit egy magámzsebbe tesznek!!! béreltek egy régi matáv székházat. Mindezt a magyar fogyasztóval fizettetik meg. A kispostákat kiszervezték vállalkozásba, ahol éhbérért foglalkoztatnak a "munkaadóik". Akik nyilván jól keresnek az üzleten és bauerék köreiből valók. Ezt a gazdaságpolitikát isteníti ez a nyavalyás. Mindent, ami léátezik kivenni a saját zsebükbe a kasszából és azt hazudni, hogy az olcsóbb. A vasúttal ugyanígy, az egészségügyben ogyanígy. Mengelica azóta éppen osztogatja a tanácsokat a haveri köröknek, hogy lehet az államkasszából kivenni a sok pénzt a magán eü-szolgáltatóknak. Az ő törvényei szerint. miközben ordenáré módon mocskolják az alulfizett nem magán orvosokat. Akik elől elviszik a rengeteg pénzt az egészségügyi kasszából. A volán is a kezükben, éhbér a magyarnak, nagy lé a tulajnak... Amihez csak nyúltak , min ugyanez a sziosztéma volt. No ezért aztán ki is hajították őket a neoliberális gazdaságpolitikájukkal a fenébe a parlamentből. Mert nem a magyarok érdekeit képviselték. Minden magyarét. Közel sem. Semmi keresnivalójuk , a köztuéajdon és államkassza körül többé. HAzug fosztogató, megvezető alakoknak.

aszekelyek 2010.09.14. 07:31:02

@Kalmár: Nem is egy tökfej , mint az elqró. Aki csak elqrni tudott.

aszekelyek 2010.09.14. 07:50:48

@Canis Lupus Libertas: nem, kedves. Korábbi meggyőződésüket nem találták meg. Az ö meggyőződésük a fleto kampányában elhangzottak voltak, nem az, amit azzal szöges ellentétben tett közvetlenül utána. Az ő meggyőződésüket pedig elintézte azzal, nem kell komolyan venni azt, amit kampányban mond. Nos azt hiszem ez mára is érvényes. Arra, hogy egyedül vele életképes az mszp. Öndícsérés is, meg nem is igaz. Épp csak elkerülték a teljes megsemmisülést miatta.NAgyon jól döntöttek azok a baloldaliak, akik nem voltak hajlandóak meggyőződésük ellenére szavazni. A teljes szocialista párta képükbe röhögött, amikor bizalmat szavaztak elqrónak, ami után kiderült, hogy végig hazudtak a szavazóiknak. Akik elől gondosan elrejtették az igazás értékes információkat a teljesítményükről. Kiszűrták a szemüket kis baksissal, amire fedezet nem volt és jól tudták többszörösen szedik vissza, nagyon hamar. Nem kellett volna annyira lenézni , hülyének nézni a szoci szavazótábort. Nem olyan hülyék. NAívak és hiszékenyek. Ám nem debilek. Leszámítva azokat, akik ma is őket imádják és nem anyagi érdekből, mint az atv-dek és a ballib médiamunkásaik vagy kiskirályaik udvartartása. Pld. veresé nyírségben, ...Számos helyen az országban. Ők viszont nem meggyőződésből szavaztak, hanem zsebre. Ők biztosan szavaztak most is az mszp-re. Kb az a két réteg, az agyhalottak, politikai analfabéták és az érdekszavazók a mai táboruk.a A baloldal szavazói nem kérnek a bauer és gyurcsány remekművekből. Fel kéne ismerni. Volt elég szívás miattuk. Nincs több lehetőségük. akárhogy is öltöznek át, ez így van.

aszekelyek 2010.09.14. 08:00:17

@Cuppanj a végére! Az anarchisták ne, az sose vezetett jóra. Pld rákosi elvtársék Hortgy alatt is törekedtek de csak a háború után orosz támogatással tudták a 49-es máig fabrikált alkotmányukat választási csalással egybekötve abszolválni. milyen módosításra gondolsz? Demokráciában tudod kevés egypár anarchista ehhez. milyen módosításra gondolsz egyébként? Ne legyen ügyészség, bíróság, egy diktátor és a z önjelölt igazságtevői majd mindenki felett kényük, kedvük szerint? az a rákosi éra nagyon megfelelt volna neked. Az akkori megtorlási móccerek. Amij egyesek szerint, akik elkövették, még törvényes is volt. HA tudsz valami jót el ne titkold! hogy kéne módosítani ?

aszekelyek 2010.09.14. 08:01:06

@Gest anyó férje: Egyszer mond igazat a kisxarházy és akkor is kiröhögik.....

aszekelyek 2010.09.14. 08:03:06

@Cuppanj a végére!: Várjál csak, amjd jól megfúrja a fleto és bandája azt az új alkotmányt akkor mehetsz majd Orbán ellen szavazni. Egy a célotok fletoval.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.09.14. 08:09:42

@aszekelyek: Őszintén szólva nem túl érdekes kérdés számomra, hogy miért és hová tűnt el 1 millió baloldali szavazó. Az viszont igen, hogy a megmaradtak milyen alapon nyomják a vezérürüs, birkanépes faszságukat úgy, hogy nagyságrendileg nem ez a hozáállás nőtt meg az elmúlt időben... Arról nem is szólva, hogy a saját vezérüket a hullaszag ellenére követték 3 évig még, ahelyett, hogy 2006. őszén kicserélték volna ugyanolyan véletlenszerű kiválasztással, ahogyan Mesterházit előrángatták vhonnan... (Bajnait nem mondom, mert annál cikibb műsort, ahogyan a jelölőgép őt felböfögte nem tudok elképzelni)

nemecsek ernő áruló 2010.09.14. 08:27:14

@Anti Anyag: Lesz még Gyurcsány miniszterelnök, ne aggódj!

drkovax 2010.09.14. 08:28:24

Azért az sokat elmond, hogy Fletó a '89-es alkotmányt védené és nem a '90-est (mert bizony a kettő között zongorázni se lehetne a különbséget [pl. a '89-es szerint a költségvetést 2/3-os többséggel lehet csak elfogadni]) ...

blokkos 2010.09.14. 08:29:17

@Canis Lupus Libertas:
Én nem állítottam, hogy a FIDESZ tábor nyert, illetve lettek többen. Én azt mondtam, birka ez a nép - ide messze beleértve minden baloldalit, aki nem ment el szavazni, vagy elfordult korábbi szemléletétől.
Ettől még olyan vezér-hatalom van, (Ld. Polt Péter ügye), hogy ebből nem kecmergünk ki egy darabig.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.09.14. 08:45:26

@blokkos: Az lehet, hogy birka ez a nép, meg lehet, hogy szereti, ha van egy vezér, de hol van az bizonyítva, hogy ezen ki kellene akadni, vagy csak egy pillanatig is funnyogni miatta. Mert amíg mindenki választó, és mindenki választható, addig jó eséllyel lehet jobban csinálni. De, ha erre nincsen igény...

2010.09.14. 08:45:45

Mit ne mondjak, nagy dicsőség.De ugye, ismeri azt a mondást, -hogy " vakok között a félszemü a király".Na itt ez van. Az mszp nem tud egy normális , karakteres vezetö jelöltet inditani, Orbánnal szemben. Mert ilyen az mszp-ben nincs.Tudomásul kéne már végre venni, hogy az idö eljárt, a tesze-tosza, nagydumájú, fellengzös, hablatyoló pártkáderek fölött.Ugyanis, nem 1980-ban vagyunk.Véleményem szerint, ha nem akar az mszp, az szdsz sorsára jutni, akkor a valódi baloldali értékekre kell helyezni a hangsúlyt, mert az álliberális "tömény maszlag", eltünteti öket.Igy is összementek, mint "samu bácsi gatyája", a mosás után. Ideje volna reálisan értékelni a helyzetüket, mert ha nem, akkor az mszp-röl is nem sokára mult idöben beszélnek majd, hogy volt egyszer egy párt.......

salalali (törölt) 2010.09.14. 09:02:33

@HgGina:
Jaj! Te nem vagy normális! Bár szerintem is jobb MSZ(M)P nélkül, azért ilyeneket ne mondj, még lenyomoznak, hiszen ezek egy életre berágták magukat a rendszerbe!

nestrot10 2010.09.14. 09:11:45

NA KEZDŐDIK, ismét jön A POLT PÉTERESÍTETT ÜGYÉSZSÉG ( de már 9 évre)--AKI ELTUSOLTA A FIDESZ ÉS ORBÁN ÖSSZES KORRUPCIÓS ÜGYEIT, ILL NEM ENGEDTE TOVÁBB...NESZTEK HÜLYE VÁLASZTÓK ...ITT A DIKTATÚRA!!!!!!!!

genyamagyar 2010.09.14. 09:17:05

Gyurcsány és Mesterházy kiegészíti egymást, nem szembenállnak egymással.

genyamagyar 2010.09.14. 09:17:34

@jános515: "Tudomásul kéne már végre venni, hogy az idö eljárt, a tesze-tosza, nagydumájú, fellengzös, hablatyoló pártkáderek fölött"

De hisz most nyertek kétharmaddal!!!

mb1 2010.09.14. 09:24:42

Orbán meg fog bukni

Milyen kedves és előrelátó figyelmeztetés

Gyurcsány meg meg fog halni

én időben szóltam

(meg én is és mindenki egyszer)

:)

sőt, előbb-utóbb eső is lesz, meg néha napsütés

Vámpír\\\'08 2010.09.14. 09:25:17

Én húsz ilyen év után bizony vastagon sz...ok a demokráciára, amúgy is híve vagyok az autoriter vezetésnek.
Gyurcsány meg jobban teszi ha befogja a pofáját, amíg nem lép bele valaki.

genyamagyar 2010.09.14. 09:26:21

@mb1: Ha következő válaztáson ha Orbán nem indul mint min.elnők jelölt és nyer a fidesz, akkor nem bukott meg. Akkor visszavonult.

nestrot10 2010.09.14. 10:05:49

@mb1: Én az Orbán temetésére mennék el szívesen ( meggyőződni):)

nestrot10 2010.09.14. 10:08:54

a székely szót meg a himnuszát meg ne halljam mert hányok!!! - a mélymagyarkodástól elhatárolodom, elég baj van az országon belül, nem kel lnyalni a seggüket!

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.09.14. 20:25:48

@aszekelyek: Csak arra céloztam,hogy ha nagyon akarnák Orbánéknak megvolna a lehetősége elítélni a csótányékat.
De nem akarják.
Tudod miért?
Mert egy szar,egy cég.
Csak a primitív bunkók nem látják.Orbán = Gyurcsány. Csak több a zászló, több a himnusz.
A tett meg nulla!
Csak a Jobbik elfogadható számomra.
süti beállítások módosítása