Orbán Viktor a múlt héten fontos mondatot mondott, amikor a kommunistaellenességet megpróbálta elválasztani a szélsőjobboldaltól és a fasizmustól. De csak egy mondattöredékre futotta ez erejéből.

Orbán Bibó István történetével példálózott. A Népszabadság tudósítása szerint
„ Orbán Viktor felidézte azt a pillanatot, amikor Bibó István 1956 novemberében már egyedül ült az Országházban, és az orosz katona nem értette, hogy ha valaki nem kommunista, akkor miért nem fasiszta”.Az analógia világos: Orbán Bibó példájából az antikommunista és antifasiszta bibói teljesítményt tartja példának.

A példázat azonban csak példázat maradt. A Fidesz elnöke egy új pozíció elfoglalása helyett visszatért szokásos szövegéhez: „Az eseményről Brüsszelben kiadott néppárti közlemény szerint ’Orbán Viktor a mai magyarországi politikai helyzet és az akkori helyzet között vont történelmi párhuzamot, amikor a mai magyar kormány hatalomgyakorlási módszereit antidemokratikusnak és hazugságra épülőnek nevezte". Orbán szavai szerint "Magyarország ma ismét bajban van, mert a ... vezetői kudarcot vallottak". Úgy vélte, a magyar emberek "ismét becsapottak, csalódottak, elkeseredettek", mert "az országot tönkretették", "hazugsággal és csalással szereztek politikai hatalmat", a "rendőrséget brutális módon bevetik", állt a Népszabadság tudósításában.
A bibói példázat azért is érdekes, mert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is Bibó István életművébe ágyazta a maga „Szembenézés” című elemzését a közelmúltban

A két egymással élesen szembenálló politikus közös gyökérből, Bibó Istvánból merített. Ez több mint véletlen, s még akkor is érdekes, ha különböző oldalak nem először hivatkoznak ugyanarra az emberre, Bibó Istvánra. A közös nevező, a két tábor közös halmazát Bibó István alkotja.

Orbántól szokatlan fordulat ez. Bár egyetemistaként a Bibó nevét viselő szakkollégiumba járt, a kilencvenes években szinte teljesen elfeledkezett a demokratikus fejlődést kelet-európai gyökerekbe ágyazó társadalomtudós nézeteitől. A kilencvenes évekre Bibó túlságosan balosnak tűnt, s Orbán ehhez alkalmazkodott.

A brüsszeli beszéd több volt pillanatnyi fellángolásnál. A jobboldali politikus Bibó szobrát avatta fel, az életműről való hallgatása beszédes volt, s így beszédes az is, ha Bibóhoz nyúl vissza.

A gondolat, amit megfogalmazott, kísérlet volt arra, hogy saját nézeteit áthallások nélkül egy világos koordináta rendszerben helyezze el. Orbán Viktor antikommunista és antifasiszta politikusnak akarta láttatni magát, akit e két eszmerendszer tagadása nem egy újfajta totalitárius elképzelés rabjává tesz.

Gondolatainak értelmezésével nehezebb tovább menni, mert ismét a szokásos Gyurcsány-ellenes, s a jobboldal meghatározó véleményének tekintett indulatos szóhasználatához nyúlt. Ez azt jelzi, hogy bármilyen átpozícionálási kísérlet részleges lehet. az aktuális helyzet felülírja a stratégiai gondolkodást.

A nem kommunista –mégsem –fasiszta gondolatmenet alkalmat adna arra, hogy elmondja, a maga szemszögéből mit ért a demokratikus berendezkedésen. Melyek azok a kommunista és fasiszta (szélsőjobboldali) múlttól, elképzelésektől eltérő momentumok, amelyek a mai demokratikus berendezkedés kiigazítására szolgálnának. Orbán elmondhatta volna, hogy milyen demokráciát szeretne. Ez azonban ismét elmaradt.

A rontom –bontom politika

A kordonbontás során Orbán ismét az akciózó, a következményekkel sokat nem foglalkozó, a pillanatnak élő politikus figuráját adta elő. A szabadságjogok korlátozása azonban lényegesebb annál, mint hogy egy utcai performance –szal véget vessenek neki. A jobboldal vezetője azonban irtózik attól, hogy a szabadságjogokra vonatkozó gondolatait általánosítsa. A Fidesznek nincs szabadságjogokkal kapcsolatos politikája, ez derült ki az elmúlt években és a kordonbontás idején is. A Fidesz mindig tiltakozik, ha a jobboldal nem mondhatja el a véleményét, ha az igazságot szerinte sérelem éri. De kritikája soha nem válik az absztrakt – vagy ahogyan az absztrahálástól irtózó konzervatívok mondanák: a nép összes tagjára kiterjedő – szabadságjogok védelmévé. A Fidesz nem azt mondja, hogy minden ember sérelme, ha bárkinek is korlátozzák a szabadságjogát. A Fidesz politikusai nem minden egyes ember elidegeníthetetlen szabadságjogát védik, hanem a maguk táborának politikai véleményének kifejtését és érvényesülését akadályozó nézeteket.

Sekélyes vizeken

A kordonbontás szabadságjogi küzdelem. A fideszes politikusok irtóznak attól, hogy ezt így fogalmazzák meg, hiszen akkor azonnal túl közel kerülnének a liberalizmushoz, amely ma a jobboldalon a legerősebb szitokszavak egyike. Ha a szabadságjogok érvényesüléséért küzdenek, akkor tisztázniuk kellene, hogy mit értenek a szabadságon – mit szabad és mit szabad korlátozni? Hol van helye a versenynek és hol nincsen?

A Fidesz ideológiai arculatának egyik jellegzetessége, hogy csak tisztán jobboldali vagy ahhoz kötődő fogalmakkal mer dolgozni. A hívők, a keresztények, az antikommunisták pártja, amely ügyel arra, hogy még véletlenül se keveredjen olyan fogalmak vonzáskörzetébe, amelyek ideológiai elkülönültségét, unikális és vaskalapos jellegét érintenék. Gyurcsány Ferenccel az élen a szocialisták ezt nevezik maradiságnak. Holott ez csak egy saját, a rivális politikai erőtől nem szennyezett gondolati és nyelvi világ kiépítésének az igénye, amely mindenkinek szuverén joga és a politikában gyakran megfigyelhető törekvés.

Orbán Viktor jó néhány szövege olyan, mintha egy harmincas években megírt szöveget olvasnánk. Ennek az oka nem az, hogy Orbán poros könyvek közé bújt, hanem az, hogy ez az utolsó kulturális vonatkozási rendszer, amely még nem fertőződött meg a kommunista diktatúra áporodott levegőjétől, amelynek elutasítása és kiszellőztetése Orbán politikusi krédójának alapja. A baloldalnak és a liberálisoknak (főleg a baloldal felé tájékozódó liberálisoknak) a felpuhuló kommunista diktatúrában volt alkalmuk modernizálni a nyelvi és fogalmi készleteiket. A saját nyelvüket kereső jobboldaliak fejlődése 1948 után megakadt. A történelem és a világ konzervatív, jobboldali értelmezése csak 1990 után látott napvilágot, s még mindig a klasszikus szövegek megismertetésénél, elterjesztésénél tart. Nincs olyan élő hagyomány – a konzervatívok éltető ereje- - amelyhez nyúlhatnának, nincsenek kicsiszolt fogalmak, legfeljebb az antikommunista hevületbe beleillő, ma még jó lesz fogalmak.

Orbán is most tanulja a konzervativizmust. Egymásra következő nyilvános beszédeiben visszakereshetők azok a konzervatív gondolkodókat foglalkoztató problémák és válaszok, amelyek konzervatív gondolkodást meghatározzák. Isten, erkölcs, szabadság, a tradíció, mint korlát, a fejlődés, mint alapelv bírálata, a család, mint társadalomról szóló gondolkodás egységének  központi fogalommá emelése, - ezek a nem jobboldaliaknak azért hangzanak idegenül, mert a domináns kultúra baloldali befolyás alatt állt, amelynek lényege éppen e fogalmak kifigurázása, ellehetetlenítése volt. Ez meghatározza a kultúránkat, a szemléletünket. Orbán ezzel az irdatlan erővel szemben pisil saját és pártja ideológiai arculatának kialakításakor.  Beszédei a konzervatív ideológia megismerésének különböző stációit adják vissza.

Bibó az útkeresés egyik állomása – de csak pillanatnyi kitérő

Bibó István politikai és szellemi példája cselekvési és gondolatai alapot jelenthet a maga útját kivájó Orbán számára. Bibónak azonban van egy komoly korlátja: zseniális elemző és problémaértő volt, de a megoldások, az ideológiai –filozófiai keretek kialakítására nem volt módja. Szúrós paradoxonokat fogalmazott meg, de nem voltak válaszai a piac és közösség, a modernizáció és a tradíció problémáira. Pontosabban, nem a jobboldali hagyományba illeszkedő válaszai voltak.

Orbánnak tovább kell keresnie az antifasiszta antikommunizmus álláspontjából következő gondolatok építő kockáit. Amíg nem talál mást, addig azokhoz a kulturális mintákhoz nyúl majd, amelyek a baloldaltól nem fertőzöttek. Neki ugyanis folyamatosan beszélnie kell, megfogalmazni az aktuális és stratégiai szellemi pozíciókat.  A Bibóról szóló megemlékezés során addig jutott el, hogy létezik antikommunista antifasizmus. A sajtó azonban nem ezt hozta, hanem a Gyurcsányra vonatkozó kritikát és támadást.

A kordondöntés megdöbbentő kép volt. A baloldal és a jobboldal pedig élvezettel csócsálja a történteket. A határ átlépése az egyik felet a tabudöntés boldogságával, a másik felet a tabudöntés félelmével tölti el. Így senkit nem érdekel, hogy Orbán kinek a szabadságát is védi és milyen szellemi alapokra építve? Ez nem egy gondolkodásra ösztönző helyzet. A reakciókból ítélve Orbán sokkal sikeresebb, ha a pillanatnak él, s kordont dönt, mintha szellemi falakat tologat el a megszokott helyéből és ideológiai házakat újít fel.