Nicholas Sarközy elnökválasztási sikere nagyon jól jön Orbán Viktornak, aki már nem vádolható azzal, hogy egyedül próbál szembeszállni megkövesedett értelmezésekkel. Sarközy sikeresen verte keresztül az európai alkotmány készülő tervezetén a kapitalizmus francia értelmezését. Az új francia elnök elérte, hogy a „szabad és akadályok nélküli verseny” fogalma kikerüljön az alkotmány tervezetéből. Ez nem semmi, hiszen az 1957-es, eddig szentnek tekintett alapító szerződés egyik legfontosabbnak tartott gondolatát lőtte ki.
Sarközy a nyilvánosság előtt még provokatívabb volt: „Mit tett a verseny, mint ideológia, mint dogma Európáért?”, kérdezte, amikor erről a változásról kellett beszélnie. Az angolszász (brit), a holland, a dán, a skandináv felfogás inkább versenypárti, főleg az európai piacokat illetően. Franciaország új elnöke tehát a nagy többség által vallott elvekkel szállt szembe. Ezek az országok befelé korlátozzák a versenyt, de az uniót a szabad verseny egyre kiszélesedő terepének tekintik. Ekkora ellenállást leküzdeni nem kis teljesítmény. Sarközy büszkén utalt erre, amikor azt mondta: „A protekcionizmus már nem tabu”.
Új kormányzati programjában a „teljes foglalkoztatottság” elérését tűzte ki célul. Ez azt jelenti, hogy aki akar, az talál majd magának munkát. Ugyanez a gondolat formában Orbán Viktornál is megtalálható.
Orbán Viktor ezekből a példákból merít erőt, amikor a magyar média és az értelmiség támadásai ellenére is kitart Magyarországon sajátosnak vagy elfogadhatatlannak tekintett nézetei mellett.