Nem konkrét ígéretek teljesítésén múlik egy kormány sikere. A bizalom, amit egy kormány kialakít és fenntart, nem egyszerűen a betartott ígéretek összessége, kivonva belőle azt, amit nem sikerült beváltani.
A magyar választók nagyon álszentek: jó híreket, bizalommal teli elképzeléseket várnak el, miközben tudják, hogy ezek megvalósítására vagy nincs mód, vagy ha mégis jól alakulnak a dolgok, akkor az nem a kormányon múlik.
Ezért lelkes szkepticizmussal fogadják a politikai erők elképzeléseit. Lelkesek, mert reménykednek, hogy hátha mégis, de szkeptikusok, mert igazából nem is hiszik el. Pontosabban, azt nem hiszik el, hogy amit ígérnek, az megvalósul.
Magyarországon a kormányzó erő iránti bizalom nem a beteljesített ígéreteken múlik, hanem a kormányzóképességbe vetett hitbe. A politológiában ezt hívják legitimációnak, de ez nem egy jogi és tudományos kategória, hanem annak az érzete, hogy az ország jó fele megy-e, s benne az egyén élete jó irányba megy-e.
Mindig elrettentő példaként emlegetjük, hogy Európában a magyarok a legszkeptikusabbak, holott ez nem azt jelenti, hogy Magyarországon a legrosszabb a helyzet, s a kilátás, hanem azt jelzi, hogy a leginkább nálunk tátong szakadék aközött, ahogyan élni szeretnénk, s ahogyan élünk vagy élni tudunk.
A kormányzásról alkotott véleményünket is ez határozza meg. Ha egy politikai erő képes az elvárt életminőség felé vinni az országot és az egyes embereket, akkor szeretjük – de ha nem, akkor elveszíti a bizalmunkat, s a szavazatunkat.
Ez mindennel így van: elviseljük az ügyeskedést, a haveroknak juttatást, a baksis, s a korrupciót, ha annak mértékét és terét nem érezzük a jófelé vezető út akadályának. De rögtön kiakadunk ezeken, ha úgy érezzük, olyan módon és olyan mértékben folyik, hogy annak láttán felmerül bennünk: ha ott ez van, akkor lehet, hogy az egész el van cseszve?
Ezért bukott meg a szocialisták kormánya, ezért menő most Orbán Viktor.
Török Gábor szerint a Fidesz hitelét ásta alá Kövér László, amikor azt mondta: azonnal nem lesz adócsökkentés, s ez az első komoly érvágás az óceán nagyságú népszerűségen.
Szerintem ez nem igaz. Önmagában véve az adócsökkentés elhalasztása nem lesz probléma. Nem csak az közismert, hogy magasak az adók, hanem az is, hogy a pénzügyi csőd szélén állunk.
Gondoljuk végig, az adócsökkentés holnapi megvalósítása legalább egy millió devizahitelesben egy borzongató kérdést vet fel: mi lesz az én hitelemmel, emelkednek-e a törlesztő részletek, ha az ország új vezetésének terveit a nemzetközi pénzpiacok kockázatosnak tartják? Egy millió nyűgös választópolgár – ráadásul sok közöttük a véleményvezér, a politikai iránt aktívan érdeklődő – éppúgy erodál egy megvalósított ígéret után, mint ha hosszú ideig a levegőben lóg az ígéret teljesítése. Ők nagyon egyszerűen fogalmaznának: ismét az elcseszett úton megyünk tovább?
Orbán Viktornak nem csak a külföldiek felé lesz megmagyarázni a terveit, hanem befelé is. Hogyan mondjuk el nekik, hogy akarjuk, de nem lehet? Hogyan ne veszítsük el tíz nap alatt a belénk vetett bizalmat? Az út, amin járni fog, nem fekete és nem fehér lesz.
Egy dolog biztos a számomra: nem a megvalósult ígéretek száma dönt majd. Hanem az, hogy képes lesz-e egy olyan narratívába, elbeszélésben értelmezni a döntéseit, amelyekről elhiszik az emberek, hogy nem egy újabb kibaszás alanyai lesznek.
Na, ez az államférfiúi feladat áll a győztes pártvezér előtt. És nem a királyság visszaállítása.
