A magyar választók nem szeretik Gyurcsányt, de szeretik a válságot megoldó miniszterelnököt. – Amikor ez a közvélemény-kutatás napvilágot látott kedden, akkor már egy napos volt az a javaslat, hogy újabb politikai csúcsot tartsanak a politikai pártvezetők. Csodálkozunk a javaslaton? Elég az adatokra nézni, s világos, miért erőltetik ezt a szocialisták és miért nem akarnak részt venni a fideszesek.
Orbánt válságmenedzseri kompetenciája kisebb, mint Gyurcsányé, holott ő a népszerűbb. – A magyar néplélek utálja Gyurcsányt, a kormányzót, a hazudóst, a sokat ígérőt, a megszorítót, s szeretik a világosan fogalmazó, határozott fogalmazó, adókönnyítést ígérő riválisát. Imádják hallgatni Orbánt, de nem bíznák rá a válságkezelést. A csábító ígéretben hisznek, de ez nem téveszti meg őket a jelenlegi helyzet megítélésében, amelyben az adócsökkentést maguk sem tartják hihetőnek.
Orbán még a válság sem ingatja meg abban, hogy ugyanazt mondja. – Érdeke Orbánnak most hatalomra kerülnie? Van esélye rá? Érdemes bejátszania magát a holnapi felelős kormányfő szerepébe?
A Fidesz minden kettéosztó szövege ellenére népszerűbb, mint valaha. – Ez a paradoxon főleg értelmiségi körökben létezik. A választók frusztrációjukat fejezik ki, s jelentős részük a kettéosztást az éppen utált kormányfőre és a kormánypártokra érti, nem a Fidesz által kijelölt ellenfelekre. Ám az értelmiség világlátása stabil tömbbé faragja azt, ami tovatűnő aktuális érzés.
A választók pártokat választanak Magyarországon. – A választók alternatívát választanak Magyarországon, s ide-oda forognak annak megfelelően, hogy mennyire van elegük a megvalósultból, s mennyire hisznek a másik lehetőségben. Amikor választanak, nem a jövőbe tekintenek, hanem a múltbeli frusztrációjuk megszüntetését várják. Zenét, dallamot választanak aszerint, hogy megunták-e a régi zenét.
A sajtó formálja a közvéleményt – Magyarországon csak kifejezi a véleményalkotó értelmiségben, a véleményvezérekben kialakuló érzéseket. Érzékeny szeizmográf, amelyben azonban a véleményklíma változása ki nem számítható módon tükröződik, mert éppen ezt a tükröző szerepet befolyásolja erősen a politikai, gazdasági, társadalmi kötődés. A szerkesztőségeken belül ezért folyik nagy küzdelem, de a kérdés nem az: kellően megalapozott-e az érzés, amit tükrözünk, hanem az: lekésünk-e valamit, ha még mindig nem tükrözzük a véleményklíma változását. A szerkesztőségeken belül ezért az „érzékenyek” és a meggyőződésükhöz ragaszkodó „makacsok” vitái zajlanak. A „makacsok” nem érzéketlenek, hanem csak késnek elismerni kedvenc (bálványuk, ideológiájuk, szakmai elképzelésük stb) elmúlását.
