Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Remény és mozgástér

2010.09.10. 23:53 Kóczián Péter

 

Ha Orbán Viktor korszakos jelentőségű politikussá akar válni, akkor véget vet az 1975 óta tartó eladósodás-túlköltekezés-pénzügyi összeomlás-megszorítás-lazítás-túlköltekezés visszatérő ciklusának, amely 2015-ben éppen negyven éve határozza majd meg Magyarország sorsát. Időbeli kiterjedését tekintve a probléma lassan fél-trianoni méreteket ölt.
Az ellenzék politikai tehetetlenségének egyik oka az, hogy ebben a témában nem akar állást foglalni. Ugyanis túl nagy elkötelezettséggel járna, ha e probléma meghaladása köré csoportosítaná a kormányzati kritikáját.
Mellesleg, én az értelmiségben sem látom azt a felhajtó erőt, amely első számú politikai feladattá tenné az adósság lefaragását.
Értem persze, hogy miért: akkora vállalkozásról van szó, amely minden egyéb problémát meghatároz. Évente több száz milliárd forint a tét, amely egy 25-30 ezer milliárdos gazdaság esetében nem kicsiny összeg. A 25 -30 ezer milliárd fele elmegy a közösségi rezsire, az állandó kiadásokra, a rendszerben mondjuk 4 ezer milliárd adóbevétel van, amely szabadon elkölthető, tehát a több száz milliárd forint plusz egyáltalán nem kevés pénz.
Hogy ezt a külföldi hitelezőknek fizetjük ki kamatként, vagy adósságot törlesztünk belőle, vagy az alacsonyabb infláció miatt fejlesztésre költjük, s a fejlesztés még több bevételt, a nemzetgazdaság növekedését hozza, - na ez a valódi kérdés, amely Magyarország stratégiai problémája.
Ez nem egy absztrakt dolog: ha belevágnánk az adósság tudatos lefaragásába, akkor a nyugdíjak, mondjuk, tíz év alatt csak az infláció felével nőnének; a közfizetések is csak ilyen mértékben; ez azt jelentené, hogy Magyarország közpénzből élő lakosai tíz éven át folyamatosan kevesebb pénzt kapnának, mint amennyivel az infláció nő.
Aki politikusként ezt a témát felvetné, annak utána azt is meg kellene válaszolnia: mi lesz az így megmaradó bevétellel? Állami presztízsberuházás, a csókosoknak juttatott extra profit, vagy olyan fejlesztés, amely garantálja, hogy tíz év alatt Magyarország kinövi adósság-függését (azaz, az adósság már nem korlátozza jelentős mértékben az ország gazdasági mozgásterét).
Tíz év erőteljes megszorítás, s utána tíz év javítás kell ahhoz – folyamatosan növekvő nemzeti jövedelem mellett -Magyarország tényleg új fejlődési pályára álljon.
Ehhez képest, azt kell mondanom, kicsiny és lényegtelen probléma, hogy az EU pénzét Gyurcsány metróra, Matolcsy hazai vállalkozásokra költi, s közben így is, úgy is dúl a korrupció.
Orbán Viktor gazdaságpolitikájának és egyáltalán politikai sikerének nem az a mércéje, hogy jó vagy rossz metaforákat fogalmaz meg a munka versus tőke versenyéről; nem az, hogy a sarki péket, aki ráadásul négy gyermekes is, támogatja. Ezek a politikai döntések mind-mind beleférnek abba a minden évben szabadon elkölthető pár száz milliárdba, amelyből az MDF 1993-ban élénkített, Horn hezitált 1994-ben, Orbán fejlesztett gazdaságot és politikai bázist 2001-2002-ben, Medgyessy merész egy nagyvonalú volt 2002-ben, Gyurcsány megengedő 2004 és 2006 között
Még ezekben a nagyvonalú korszakokban is volt némi restrikció, minden miniszterelnök fel tudja sorolni azt a 100 milliárdnyi összeget, amelyet éppen megspórolt, lefaragott ilyen-olyan intézkedésekkel. Mert nem igaz, hogy a magyar kormányfők nyakra-főre költekeznek, ugyanis féléves-három hónapos ciklusokban hol ezt, hol azt csinálják. Orbán szavakban adókat csökkent, bevételt kockáztat, miközben 200 milliárd forintra sarcolja meg a pénzügyi piacot. Most akkor megszorít vagy szabadon költekezik?
Minden kor különösnek és egyedinek gondolja magát. Most éppen Orbán sosem látott, kétharmados győzelme kápráztat el minket, de jobban tennénk, ha nem ezzel, a jövőnk szempontjából piszlicsáré dologgal foglalkoznánk.
Orbán Viktor olyan ügyekben használja a kétharmados politikai mandátumát, ahol politikai döntésekkel l egyik percről a másikra lehet változtatni. Az Alkotmánybíróság létszáma egy perc alatt megváltoztatható, az Állami Számvevőszék bármikor kiherélhető.
De a kétharmados győzelemnek nem ez az értelme, hanem hogy ez a nagyravágyó, büszke, saját útját járni akaró, hatalmas többséggel megválasztott politikus képes-e paradigmát váltani: nem a fejében, hanem annak az országnak az életében, amelyet vezet, s amelyet innentől kezdve húsz évig vezetni is akar.
A másik kérdés az, hogy lesz-e olyan ellenzéke, amely korszakos perspektívában gondolkodik és cselekszik? és egyre növekvő népszerűségével rábírja az esetleg másfelé haladó kormánypártot a felelősségteljesebb politizálásra?
A felelősségteljes kormányzás fogalma persze nem csak egy üres fogalom. Valamilyen célhoz képest lehet valaki felelősségteljes. Én nem látom ezt a célt megfogalmazni a magyar politikai, üzleti és társadalmi elitben.
Ezért tehet Orbán azt, amit akar. Egyébként riválisai is ugyanebben a helyzetben lennének. Szóval, ez nem Orbán-kérdés.
Az eltelt három hónap adhat reményt arra, hogy amit csinál, azt tízéves, húszéves korszakot meghatározó szándékkal teszi. És nem csak a politikai pozíciók megszerzésében.
De 1975 óta minden első számú vezető sajátossága az volt, hogy hol reménykeltően cselekedett, hol reménytelenül behódolt a napi politikai elvárásoknak. És mindegyikük együtt tudott élni az ország hatalmas adósságával, amely hol nőtt, hol csökkent. Időnként nagyon progresszívnek tűntek, amikor lazítani akartak az adósságcsapdán, s időnként (és utólag) nagyon hülyének, amikor az adósság bénító spiráljából nem tudtak kitörni.
Az újabb rendszerváltásnak ez a tétje - valójában.
Remény is van, meg mozgástér is.  
 

1 komment

Orbán és Mucsa

2010.08.03. 11:38 Kóczián Péter

 

 
Van valami végtelenül szánalmas abban, ahogyan Orbán Viktor játszani tud a magyar értelmiséggel.
Orbán Viktor szerintem folyamatosan magában röhög, amikor olyan ügyekben provokál vitát, amelyekben a magyar értelmiség teljesen tájékozatlan, s ezt a tájékozatlanságot észre sem veszi.
Sajnáltam Mészáros Antóniát, amiért a múlt héten a miniszterelnökkel folytatott interjújában neki jutott az a hálátlan szerep, hogy Orbán professzor személyén keresztül szelíden célba vegye az őt kritizáló értelmiséget. Orbán politológus felhívta a figyelmet, hogy a köztársasági elnök a parlamentáris demokráciában nem ellensúlya a miniszterelnöknek, hiszen mindketten a végrehajtó hatalom tagjai. A hatalom megosztása pedig csak a különböző hatalmi ágak között egyensúlyban fontos.
Orbán professzornak igaza is van és persze csúsztatott is. A klasszikus hatalommegosztás már rég a múlté, hogy mást ne mondjak: a parlament ellenőrző szerepe csökken, ha egy képviselő kormányzati megbízást is vállalhat. A végrehajtó hatalom sem egységes, hiszen a tömegtársadalomban kormányzati intézmények fékeznek kormányzati intézményeket, lásd, mondjuk egy költségvetési vitában a szociális és a pénzügyi szempontok érvényesülését. A kötelező közigazgatási egyeztetés erre is szolgál.
A magyar alkotmány alkotói nem véletlenül alkották meg a köztársasági elnök egyedüli, s társ döntéshozói szerepét, nem mindegy, hogy ki jelöl, ki ír alá, ki nevez ki (legtöbbször persze a miniszterelnökkel valamilyen módon összekötve teszi ezt).
A lényeg a példában azonban az, hogy a gimnáziumi történelem könyvek szintjén megtanult tudás semmit nem ér egy modern társadalomban; a magyar társadalomtudományi oktatás – egyébként a kommunista rendszerben gyökerező lemaradása - idejétmúlt vonása miatt egy átlagos értelmiségi – műsorvezető és szerkesztő – olyan elképzelésekre tud csak támaszkodni, amelyeket az élet azóta már felülírt. Már várom a pillanatot, amikor Orbán professzor a posztmodern létállapot sajátosságainak sajátos értelmezésével piszkál majd egy olyan liberális értelmiségit, akitől elvárható, hogy tudja: mi is az a posztmodern létállapot, amit Lyotard leírt.
Orbán ugyanígy beszél az Európai Unióról is. A jobbos közönségnek kedves kiszólásai, amelyektől a baloldali, liberális tollforgatók a falnak mennek, s lendületes publicisztikákkal ítélik el Orbánt, a mucsait, sokszor nem mások, mint a tájékozatlanság iskolapéldái. Az Európai Unióban cifrább vélemények és dolgok történnek, mint amiről mi itthon tájékoztatást kapunk. Vaclav Klaus cseh elnököt egy konzervatív pöcsnek tartják az egységes Európa hívei, akit nem szokás sehova sem meghívni. Csehországot még sem ítéli el senki, ahogyan Szlovákiát sem zárták ki sehonnan azért, mert a magyar kisebbségnek nem adja meg azt, amit a saját többségének a kettős állampolgárság intézményével simán megad.
Furcsa, önmagába záródó kagylót alkot Magyarországon a jobbos, liberális és balos értelmiség, amelynek egy része ugyan olvas idegen nyelven, de kettős látása és kettős tudata van: azt gondolja, hogy amit szabad ott, azt nem szabad itt (mindenki a pártossága/ ideológiai csőlátása alapján választja ki azt, amelyet kognitív disszonanciával elnyom); az értelmiség másik fele pedig még a magyar sajtóba beszűrődő és a világ egyszerűsége ellen szóló példákat is ignorálja.
Ami ebből kialakul, az maga a hamis tudat, amelynek mozzanatai egymáshoz is kapcsolódnak és mára már egy egész rendszert alkot. „Az Európában ez nem szokás” gondolata nem csak Avar János minden magyarázatot pótló szófordulata az ATV műsorában, hanem bevett publicisztikai közhely – holott minél többet olvasunk Nyugat-Európáról, annál inkább kiderül, hogy nincs európai szokás. A svédek egészen sokáig, ha jól emlékszem, a hetvenes évekig genetikai alapon szelektáltak az emberek között. Azt az eugenetikai felfogást alkalmazták, amely közpolitikai feladattá és genetikai gyilkoló programmá vált a náci Németországban. Azok a svédek tették ezt, akik közben a harmincas évektől kezdve a lakásépítést és a szociális programokat a társadalmi integráció és felemelkedés irigylésre méltó eszközeként alkalmazták, s akik a hatvanas évektől kezdve a Harmadik Világ gondjaira reagálva önfeláldozóan megnyitották kapuikat az etnikai és gazdasági menekültek előtt. Folytathatnám a sort még sok példával, a lényeg úgy is az: kinek a milyen Európájáról, s milyen egységes európai normáról beszélünk?
A baloldali-liberális világértelmezés ellen küzdő jobbosok minden olyan szövegnek, gondolatnak örülnek, amely ellentmond az általuk utált világnézetnek. Miközben a világ nem ilyen egyszerű, a nemzeti felszabadítás és autonómia gondolata egyáltalán nem népszerű az európai jobbosok között – egyébként az uralkodó csoportok nemzet-felfogása miatt. Mi lenne Franciaországból, Spanyolországból, Angliából, ha a politikai autonómia csak úgy szabadon érvényesülhetne? És vajon Nyugat-Németország egy része nem akarna elszakadni Kelet-Németország ( DDR) egy részétől?
A jobbosok nálunk azt sem nyelik le, hogy az anti-totalitárius erők Európában 1945 után paradigmatikus fordulatot vettek, s a plurális demokrácia elszánt védelmezőivé váltak. Éppen a számukra fontos keresztény értékek jegyében ítélték el a nácikat és a kommunistákat, s egy olyan demokratikus rendszert alakítottak ki, amelyben a demokrácia értékei szentek és nem megkérdőjelezhetőek. A jobboldali európai közvélemény tekintélypárti, de nem egy ember tekintélyét, hanem az első számú vezető tekintélyét védi és kéri számon, s a demokratikus rendszert védi, s nem válik demokrácia-ellenessé (úgy értem, a liberális felfogáson alapuló parlamentáris demokrácia ellenzőjévé).
Ettől még a franciák az autokrata jellegű első számú vezetőket szeretik ( De Gaulle, Giscard D 'Estaing, Mitterand, Chirac), nem válnak meg vesztes pártvezetőiktől (Kohl a hetvenes években), hogy a magasröptű értelmezéshez hozzákapcsoljam a nálunk gumicsontként tárgyalt témákhoz. 
Szóval, sokkal bonyolultabb az európai minta szövete, mint ahogyan nálunk ezt gondolják. Az európai politikai rendszer is legalább olyan színes, mint az antik görögé, ahol ugyan Athén politikai rendszerét tanuljuk meg, de az antik görög világnak nem Athén volt az egyed uralkodó városa és politikai rendszere.
Ebben az országban nem csak a politikusok savanyodtak be, hanem a magyar értelmiség is. Tartok tőle, hogy a véleményformáló értelmiség teljesítménye hű tükre annak, amilyen szinten az egész magyar értelmiség áll.
Orbán professzor meg röhög az egész bagázson és kedve szerint szivat mindenkit. Ő ugyanis olvas, gondolkodik, problémákat talál, s értelmez. Jól vagy rosszul, de gondolkodik. Ezért jár mindannyiunk előtt. Nem mágus, csak értelmes: s elszántan kihasznál mindent, ami gyenge lábakon áll.

87 komment · 4 trackback

Politikai és Szakértelem

2010.07.19. 23:23 Kóczián Péter

 

 
Orbán Viktorral egy olyan politikust választottunk meg, akinek számára a politikai elsőbbsége mindenek fölött álló.
Ez nem azt jelenti, hogy csak politikai szempontjai vannak, hanem azt, hogy mindent a politikai szféra működési szabályainak rendel alá. Sem a szakértelem, sem a függetlenség, sem a politikai semlegesség nem alkot önálló értékekkel bíró, tiszteletet érdemlő kategóriát.  
Orbán Viktor a szuverenitásra törekszik, de ez mindig a politika, s a benne cselekvő politikus szuverenitása.
Az IMF távozása óta a gazdasági szereplők szabályrendszerét próbálja alárendelni a politikának.
Stumpf István alkotmánybíró jelölésével a szakértelmiség koncepcióját dobja a sutba. Korábban nagy presztízsű jogászból – vagy az annak látszatával rendelkező egyetemi tanárból –lehetett alkotmánybíró.
Köztársasági elnök is csak abból lehet, aki apókás(Göncz), jogászos (Mádl), keményfából faragott demokrata autoriter ( Sólyom) volt, tehát a bölcs, az élettől elemelkedett figura valamelyik toposzát idézte fel. Schmidt Pállal a „jófej srác”-ból lett „jófej pali”mint a „jófej ember” megtestesítője  kerül a köztársaság első posztjára.
Orbán Viktor mindent alárendel a politikának, mert azt gondolja, hogy a politika az a tevékenységi forma, amelyen keresztül a világot át lehet formálni, ha annak rendjét elégtelennek érezzük.
A politika egyfelől az emberi szenvedélyek tere: Schmitt Pál az érzelmi ragaszkodás és az intellektuális semmitmondás embere, akinek huzata van, de nem sugároz ki bölcsességet. Schmitt élményt ad, s nem tekintélyt. Ez pontosan megfelel Orbán Viktor politikai intézményrendszerre vonatkozó változtatási szándékának.
A miniszterelnöki rendszer - Orbán Viktor szerintem nem prezidenciális rendszert akar, hanem egy hatalmas erejű miniszterelnök rendszert. Olyan miniszterelnöki rendszert, amelyben a politikai erő és szándék, s annak megvalósulása a legfontosabb szervező erő. Egyszerűen: a politikai hatalom gyakorlása minél nagyobb mértékben a miniszterelnök konkrét kezében van.
A miniszterelnök választja ki és választatja meg a köztársasági elnököt, a jegybank elnökét, a pénzügyi piacokat kontrolláló embert, az ÁSZ elnökét, bármikor dönthet a nagy állami gazdasági társaságok és kulturális intézmények kinevezéséről, s ezen keresztül az azok által folytatott politikákról. A nevezett tisztségek és intézmények a politikai szándék megvalósítására szolgálnak, amelynek gyökere a nép döntése.
Orbán számára a politikai szuverenitás növekedése nem az egyszemélyi diktatúra megerősítését jelenti, hanem a demokratikusan választott politikai vezető cselekvőképességének a fokozását.
A politikai döntések, akciók, tevékenységek sorozata, ha éppen egy átmeneti és építkező korszakban vagyunk, amilyennek Orbán a mostani időszakot tartja. Egy olyan időszak, amikor a felelősségteljesen cselekvő első számú akcióképes vezető nem engedheti meg, hogy intézményi vagy emberi különállások a tötymörgésbe fullasszák az ország átalakítását.
A politika politikai személyiségek kezelése, s mindenkit azzal fog meg, s azzal fog le, amivel az megnyerhető. Minden parlamenti politikus számára a házelnökség azért maga a csúcs, bármennyire is protokolláris a funkció (Kövér László házelnöksége).  Stumpf István számára maga a mennyország a tekintélyes Alkotmánybíróság tagjává válni. Rogán Antal szeretne pörögni és villogni: hát akkor mutassa meg majd fejlesztési főpolgámester-helyettesként, hogy mit tud.
A nagy integrátor - Orbán Viktor mindenkit integrál, mégpedig úgy, hogy az illető tekintélyes és személyének megfelelő, a lelke mélyén őt lebilincselő pozíciót, terhet, lehetőséget, projektet kapjon.
Orbán azért ilyen előzékeny, hogy mindenkit, aki a szuverenitását korlátozhatja, leszerelje, semlegesítse. Szerintem Gyurcsány Ferencet is maga kísérné ki miniszterelnöki kisbuszán Ferihegyre, ha azt megválasztanák az ENSZ-főtitkárának, mert ott szabadon foglalkozhat a világ megváltásával és e pozíció betöltése jelenleg nem befolyásolja a magyar miniszterelnök mozgásterét.
Azokat az embereket választotta maga mellé, akik szuverenitását fokozzák, s nem korlátozzák. Az nem igaz, hogy csak végrehajtók, mert nem azok. Vannak önálló elképzeléseik, szándékaik, mernek azokért vitába szállni, akár még vele is. De a politikai vezető jogát a politikai szándékok, elképzelések megvalósítására nem korlátozzák. Nyilván sok mindenben egyet is értenek Orbán politikára, gazdaságra, intézményekre vonatkozó kritikájával is.
Orbán a politika, s benne a politikus szuverenitásának kiterjesztésén dolgozik, mindenkivel szemben. Szerintem az IMF-el való csatája kifejezetten intellektuális kihívás is jelent a számára. Az IMF ugyanis a pénzügyi szemléletű gazdaságpolitika intézménye, gondolatrendszerének elszánt és kifinomult őrzője. Azaz, a munka-szemléletű Orbán tökéletes ellenfele. Velük szemben bizonyítani azt, hogy lehet másként is, a világ egyik legnagyszerűbb teljesítménye lehet számára. Mert tényleg nem hiszi el, hogy igazuk van.
Utóirat:  A magasba szökő hitel részletekről
Hogy mindez a mi bőrünkre megy, a laikusokéra? Van olyan szakma, amelynek tevékenysége nem? Az orvosé, a tanáré nem a rá bízott alanyok életén keresztül valósul meg? Rajtuk keresztül derül ki a hiba, a tévedés, s az is, ami jó megoldás. Orbán Viktor számára a politikai is csak egy az ilyen fajta tevékenységi formák közül. Az emberrel kapcsolatos tevékenységek lehetőségeit, az alternatívát csak az emberek életén lehet modellezni. Ez az emberi lét és tudás egyik paradoxona, amelytől ha valaki lebénul, akkor képtelenné válik politikai döntéseket, azaz az emberek életét befolyásoló döntéseket hozni.
 

52 komment · 4 trackback

Orbán az MSZP-nél

2010.07.15. 19:27 Kóczián Péter

 

Amíg az MSZP-vel nem áll szóba, addig az ő szekerüket tolja.
Orbán Viktor a Jobbik frakciónál tett látogatás után azt mondta, mélyen elgondolkodna, ha az MSZP meghívná.
Miután a Jobbikhoz már elment, az üzenet világos: még a Jobbikkal is inkább, mint az MSZP-vel.
A Jobbiknak elmondta, hogy a gárda létébe nem megy bele, s minden alkotmányos eszközzel fellép az ellen, ha a Gárdát szervezik, támogatják.
Tehát az MSZP még a Gárdát szervező Jobbiknál is rosszabb.
Amikor az LMP-nél járt, azt mondta: egyetlen párt van, amely nem a jövőt építi. Nem mondta ki, de az MSZP-re gondolt.
Szóval: a Jobbik antidemokratikus törekvést támogat a Gárdával, ami elfogadhatatlan, s alkotmányos eszközökkel is fel kell lépni ellene – de politikai párbeszéd folytatható velük.
Viszont az MSZP-vel nem lehet párbeszédet folytatni, bár nem tesznek olyat, amely ellen alkotmányos eszközökkel fel kellene fellépni.
Nyilván sem a formális logika, sem a demokratikus politikai kultúra alapján nem lehet ésszerűnek nevezni ezt az álláspontot, csak akkor, ha valaki elfogadja Orbán álláspontját, hogy az MSZP persona non grata szervezet (jelentéstani képzavarral kifejezve).
Ezek azok a pillanatok a magyar politikában, amikor azt gondolom, hogy állandóan összeér az, ami összetartozik: Orbán és az MSZP kölcsönös utálata.
Mesterházy Attila a hétvégi MSZP kongresszus után a társadalmi ellenállás erőinek megszervezéséről beszélt.
Fájdalom, de nekem ez pont ugyanúgy hangzik, mint Orbán Viktor 2002-ben, pláne 2006-ban és utána.
Úgy tűnik, mindkét politikai erőnek szükség van a másik diabolizálására.
Másképpen mondva: saját identitását mindkettő a másik létéből is vezeti le.
A politikában az érzelmek és a szenvedélyek fontosak. Amíg az MSZP a számkivetett politikai erő, addig semmi baj nincs ezzel a Fidesz-politikával, mert velük együtt egy ország fúj az MSZP-re.
Ám Orbán a Jobbiknál tett látogatását azzal indokolta: a nemzeti együttműködés rendszere keretében velük is, akikkel egyáltalán nem ért egyet, le kell ülni beszélgetni.
Tehát a nemzeti együttműködés rendszerének az egyik sarokpontja, hogy az MSZP nem tartozik bele.
És ha az MSZP szavazói száma 1,8 millió lesz? Akkor hol lesz a többség, ki nem lesz a nemzeti együttműködés rendszerének része?
Elrendelni a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről szóló parlamenti határozatot magasztos pillanat. Rendszeralapító szándékra utal. Bárki bármi is gondol róla, emelkedett, magasztos pillanat.
Azzal tökölni, s azon mórikálnia magát egy politikusnak, hogy az MSZP – és egy millió szavazója – nem részese az új politikai ideológiának épp azt a magasztos mozzanatot rombolja szét, amit a nyilatkozat kötelező kifüggesztésével Orbán meg akart őrizni.
Tényleg csak pár hétre szolgáló propaganda eszköz a nemzeti együttműködés rendszeréről szóló nyilatkozat?
Tényleg az MSZP elszigetelése ma a legfontosabb feladat?
És ha igen, ez a legfontosabb: mennyire is biztos Orbán Viktor a Fideszre szavazók támogatásában?

96 komment · 1 trackback

A fideszes gondolkodásmódról

2010.06.28. 20:55 Kóczián Péter

A Fidesz legnagyobb problémái nem a riválisai machinációiból, hanem saját gondolkodásának a korlátaiból fakadnak.

Amikor a baloldalt, s a liberálisokat kell kritizálni, akkor az organikus fejlődés, az egymásra építkező történelmi rétegek tiszteletét kérik számon rajtuk. Amikor viszont a hatalom birtokában alkalmuk nyílik a társadalmat formálni, akkor szinte autista módra gondolkodnak.
A fideszesek akaratosak, s ezért csípőből utasítanak el mindent, ami a korlátokra figyelmezteti őket. Mit nekik a világ, mit nekik bárki és bármi, ami ellent akar állni az elképzeléseiknek.
A fideszesek igazi poszt-modern közéleti emberek, akik nem csak a modernizáció gondolatára, de a modernizáció összes kritikájára is vevők egyben. Orbán Viktor évek óta nyomja a munka-központú gazdasági ideológiát ( ami mára beérett mint politikai propaganda), a nemzetközi pénzpiac csak egy szoci-libi ködképződmény, amely Bacon ideáihoz hasonlóan csak akadályozzák a tisztánlátást.
A fideszes gondolkodásmód része mindig a meta-kritika: minden gyanús, ami uralkodó ideológia, narratíva, világmagyarázat ad, s amit mindenki szajkóz. Az már nem a világ valóságos állapota, hanem a valóság uralmi célokra használt utólagos ideológiája. Hamis kép, amit csak a hülyék nyalnak be.
Szemben áll ezzel az igaz tudás, amelyet az a kritika biztosít, amely leás a dolgok mélyére, feltárja a gondolatok mélyén rejlő uralmi igazolásokat, s amely rávilágít arra, hogy a világ megingathatatlannak hitt rendje nem más, mint privilegizált csoportok hasznát szolgáló kábítás.
A pénzpiac, a bizalom, a minősítő intézetek jelentései, a nemzetközi közvélemény értékítélete, a nemzetközi közvélemény, ezek mind csak felfújt kamuk, amelyeket épeszű ember nem hisz el.
A fideszes politikusok és ideológusok azért tudnak ellavírozni a magyar jobboldal ezer fajta kapitalizmus –felfogása és kapitalizmus-kritikája között, mert azt sugallják, s azt is gondolják, hogy a létező kapitalizmusra ráfér a változtatás, a mély kritika, s nem minden szentírás abból, amit elengedhetetlen elemének tartanak.
Ez a távolságtartó, kritikai szemléletmód az, amely még a párton belüli, liberálisan gondolkodó vagy a liberális világot elfogadó embereket is nyitottá teszi a Fidesz körül kialakult, rendkívül tág politikai kultúra elfogadására.
Ez nyilván tudatos játék is: a Fideszen belül azért van szőnyeg alá söpörve egy csomó ideológiai ellentét, s azért nincs egymás között pezsgő vita, mert ezt a széles (szerintem nagyon széles) kulturális koalíciót csak a kapitalizmus kritizálásának vékony szála köti össze.
Ebben a közegben lehet bocsánatos kisiklás Kósa Lajos debreceni kijelentése, a mit nekünk EU!, mit nekünk pénzpiac!, mit nekünk bárki! gondolata.
 

27 komment · 2 trackback

Baklövés

2010.06.04. 13:46 Kóczián Péter

 

 
Az MSZP-re célzott, de a szabad felhasználású középosztályt találta el Kósa Lajos lendületes válság víziójával.
Kósa Lajos kommunikációja egynemű: lendületes, offenzív, megoldás-centrikus, autoritással bíró. Mondom és csinálom, ez az üzenete.
A parkolási rend szabályairól, a budapesti kerületek felszámolásáról, a vízmű működtetéséről lehet ilyen stílusban beszélni. Az emberek döntéseket és határozottságot várnak. Az MSZP-t utálók még az MSZP-vel szembeni határozott fellépést is díjazzák.
De nem lehet akaratos kommunikációt folytatni, amikor az a választók kárára válik. S nem érdemes a pártharcokat a választók zsebét terhelő módon lefolytatni.
Bármely fideszes kijelentés, amely a Magyarország iránti bizalmat megrengeti, azonnal és érezhető módon sok tízezer forint plusz kiadást okoz körülbelül egy millió választónak. Azoknak, akiknek hitele van, akik import árukat adnak el, s akik olyan vállalatokat vezetnek, amelyek nincsenek elszigetelve a világpiactól. Egy fusizó kőműves csapatnak mindegy, hogy milyen hatása van Kósa Lajos kijelentésének, de egy autó márka szerviz tulajdonosának már nem az. A száz milliós hitelét intéző vállalkozónak és cégvezetőnek sem.
Ha még egyszer megszorító intézkedésekre van szükség, azt nem kommunikációval kell bevezetni, hanem meg kell hozni azokat. Egyszerre, hirtelen bejelentve. Sokkoló és ezért hamar megemészthető módon. Ha nincs erre szükség, akkor meg nem kell riogatni. Senkit, semmivel.
Ha a Fidesznek legitimációs problémái vannak, azaz nem tudja, hogyan szívja vissza arcvesztés nélkül az ígéreteit, azt nem kellene a nyűgös középosztályon – értsd: eladósodottakon – leverni.
Ha az MSZP elleni utólagos támadások fontosabbak, mint a kormányzás, akkor a Fidesz egy kisstílű és öncélú politikai pályára lép.
Ha egy kétharmados győzelem után még mindig az MSZP a mumus, akkor szerintem most kellene visszaadni a kormányzást, mert ezek szerint nincs az a választási győzelem, amely elhiteti a Fidesszel, hogy rá, s nem másra bízták a kormányzást.
Egy ekkora győzelemnek ugyanis az a paradox hatása, hogy a győztesé minden felelősség. Az első perctől kezdve, hogy kormányozhat.
A jövő már elkezdődött. Kósa Lajos kijelentésével pedig a jövő felélését kezdte meg. Nincs az a múlt, amely mentesít a felelősség alól.  
A helyzet
 Szerintem Kósa Lajos csak ki akart tölteni egy űrt. Jelen pillanatban ugyanis senki nem tudja, hogy mi lesz a pálya a következő három hónapban.
A válságok – görög, euró, dél-európai országok – vagy megoldódnak, vagy stagnálnak. Az IMF vagy elfogadja a Fidesz terveit vagy nem. A lehetőségek ilyen széles tárházára nehéz konkrét kormányprogramot kialakítani. Ezért semmitmondó a kormányprogram, ezért tartalmaz választási szlogeneket, s publicisztikai elemeket.
A kormány és a kormánytöbbség megtette, amit meg lehetett tenni ennyi idő alatt: törvényt hozott, döntött, amiben volt mozgástere. Törvényt, minisztériumi rendszert, sőt, a parkolás intézményeit is meg lehet változtatni egy pillanat alatt. Egy gombnyomás volt az egész.
A gazdasági ügyekben azonban egyszerűen nem áll rendelkezésre elégséges és  biztos információ ahhoz, hogy döntsenek. Ez nem egy válságkezelő kormány – ez egy néptöbbséget szerzett kormány, amely egyszerre akar jól kormányozni ( válságkezelés, gazdaság építés) és megőrizni a politikai tőkéjét. Ha a helyzet jobbra fordul, akkor nem kell válságot kezelni – ha rosszabbra, azt meg ki kell várni. Ezért nem mondják meg, hogy mit akarnak csinálni.
Fidesz belső vita. - Lehet, hogy Kósa Lajos Matolcsynak üzent, vagy a szépreményűeknek, akik a helyzetet nem ítélik komornak. Ha ez így volt, arra is csak az vonatkozik, amit az MSZP vonatkozásában írtam: nem a minket finanszírozók riogatásával kell belül pozíciót szerezni.

241 komment · 8 trackback

Miért kell a kormányprogram?

2010.05.23. 16:20 Kóczián Péter

 

Ha nincs kormányprogram, amely operacionalizálható, az nem elsősorban a közönségnek rossz, hanem a kormányban dolgozó apparátusnak, a politikusoknak, a politikai stábok tagjainak.

A kormányprogramról, gyorsan átfutva,nekem jobb a véleményem, mint a megszólalt elemzőknek, de most nem erről írok. A kormányprogramot a következő posztomban elemzem majd.

Most azzal foglalkozom, hogy kormányprogram készítői túl egyszerűen tudták le a programírást. Ez olyan elképzelésekre utal, amelyeknek súlyos következményei lehetnek a Fidesz-kormányzás működésére nézve. Ebben a posztban ezt elemzem.

Abban a korszakban, amikor még az ötven, 100 fős cégek „policy paper”eket készítenek, hogy a dolgozók és a vezetők tudják, merre tartanak, naivitás azt gondolni, hogy az egy-célú cégeknél sokkal összetettebb ügyeket kezelő kormányzat magától is elnavigál majd a közéletben.

A kevés miniszter, a sok „junior minister” államtitkár csak akkor lesz hatékony, ha a miniszterelnök nem közvetlenül irányítja őket. Katona Kálmán, az előző Fidesz-kormány miniszter lelkesen emlékezett arra, , hogy egy hétvégén benyitott Orbán dolgozó szobájába, s a miniszterelnök ezer papír alapján próbált értelmezni egy egész nemzetgazdasági ágat. Ez nagyon dicséretes, de nem lehet egy országot úgy irányítani, hogy kis és nagy dolgokat a miniszterelnök maga ért meg – miután maga jelölte ki a politikai irányokat, fordította le azokat megvalósítandó és megvalósítható célokra. Nincs olyan zseni, aki a gazdaságtól a jogon át a kultúráig, pláne a társadalomig mindenhez ért.

A modern politikai vezetők egyszemélyi felelőssége óriási. A demokrácia sajátja, hogy az egyszemélyi vezetőnek vagy magára kell vállalnia a döntéseket vagy delegálnia kell, de persze úgy, hogy a delegálás is az ő felelőssége. Nincs magánpalota, ahova elvonulhat. De aki azt hiszi, hogy az elemzéstől a döntés előkészítésen át a döntésig, s annak megvalósításáig mindent maga intéz, az egyszerűen belefullad majd a saját teendőibe – még azelőtt, hogy azokat meg tudta volna valósítani.

Ha az Orbán-kormányban mindenki a miniszterelnökre vár és figyel, meg egy –két erős ember rezzenéseire alapozza a tevékenységét, akkor a kormányzat meg fog bénulni. Intézményt összevonni, embereket kinevezni és kirúgni pár ember is elvégezhet. Sőt, még egy rendszert is ki lehet alakítani úgy, hogy néhányan összehajolnak és megbeszélik azt. Legfeljebb, ha kevesekkel beszéltek, akkor kevesebb szempontot vettek figyelembe, s rosszabb lesz az eredmény. De az is lehet persze, hogy akkor is rosszabb lenne az eredmény, ha túl sok emberrel beszéltek volna.

Ám ugyanez a pár ember már nem lesz képes az egész rendszert működtetni – akkor sem, ha a döntés pillanatában pontosan tudták, hogy mit akarnak, s az elképzelésük még jó is volt.

Meggyőződésem, hogy a Fidesz kulcsemberei két dolgot akarnak: jó kormányzati rendszert kialakítani, s egy jobb országot építeni – és olyan hatalmi struktúrákat kialakítani, amelyek a Fidesznek kedveznek. Ez jelenti a párt háttér-infrastruktúrájának az egzisztenciális megalapozását, de jelenti azt is, hogy a Fidesz által elképzelt politikai döntéshozatal hatékony megvalósítását szolgálja. A PSZÁF és az MNB összevonása nem csak Simor András jegybankelnök és Farkas Ádám PSZÁF elnök elmozdítására szolgál, hanem arra is, hogy a pénzügyi piacokat döntéseivel befolyásoló és a pénzügyi piacokat kontrolláló szervezet egy kézben legyen. 

Egy ilyen mértékben domináns politikai erőnek azonban nagyon óvatosan kell bánnia saját hatalmi pozícióinak megerősítésével. Az ember már csak olyan, hogy a hatalom birtokában a maga és saját csoportja, a hatalmi elit érdekeit megvalósító, értékeit és céljait szolgáló eszközöket sokkal inkább meg akarja teremteni, s elfeledkezik közben arról, hogy a hatalom megszerzésével nem zárul le a folyamat, a hatalmat meg kell tartani, s ehhez még jól is kell kormányozni.

És van még egy fontos dolog: tetszeni kell a választóknak, el kell nyerni a bizalmukat. A bizalom megőrzése pedig nem négyévente, hanem nap, mint nap történik. Gondoljunk bele, hogy Gyurcsány Ferenc egy hónappal a választási győzelem után, 2006 májusában, Őszöd után követte el az első óriási bakiját, amikor a nyilvánosság előtt nem beszélt arról, amiről Őszödön. Aztán öt hónappal később, amikor nem kezelte a sokkolt közönséget.

Most, pár héttel a hatalmas, sosem látott győzelem után nehéz belegondolni abba, hogy ez a sikeres csapat bármit elronthat. Nincs is semmi jele annak, hogy ez így történne. De bármikor megtörténhet – a modern politikát ugyanis egy rendkívül tagolt térben csinálják. Itt nem a csatamezőn, az uralkodó klikkek párharcaiban változnak meg az erőviszonyok, hanem a hatalmon levő politikusoktól független, s állandóan vibráló közegekben. A szerkesztett nyilvánosságban (média), a nem szerkesztett nyilvánosságban ( az online világban), a világgazdaságban, az európai gazdaságban, az ügyészségen, a titkosszolgálatok egymással folytatott párharcaiban, a magyarországi magán titkosszolgálatok párharcaiban, egy-egy politikai elitcsoport egymás közötti küzdelmében, amely aztán a nyilvánosság előtt jelenik meg leleplező cikkek és információk tartalmában.

Aki ezt is kontrollálni akarja, annak egy olyan bonyolult világgal kell szembeszállnia, amire egyszerűen nincs pénze, energiája egyetlen győztes politikai erőnek sem. S ha a világot, s a minket körülvevő világot nem tudjuk uralni, akkor ideológiát, célokat, eszményeket, megvalósításra alkalmas program elemeket kell a saját politikai végrehajtóink elé tárni, különben fogalmuk sem lesz, hogy mit kell tenni az adott területen. Ha meg minden ügyben a miniszterelnökhöz szaladgálnak, akkor vagy a miniszterelnököt véreztetik ki, vagy a miniszterelnök körüli szürke eminenciások kapnak egyre nagyobb szerepet. A szürke eminenciások helyzete azonban csak annyiban különbözik a laikus kívülállótól, hogy a miniszterelnök bizalmát élvezik. Tévedés ne essék, egy ekkora rendszer kezelésében a szerepük rendkívül fontos, épp azért, mert a miniszterelnök esze, agya, szája és szeme funkcióját töltik be. Ha a miniszterelnöknek van egy embere, aki a nevében bármely külföldi meghatározó politikussal se perc alatt tud beszélni, ki tud utazni hozzá, s nem kell, hogy pozíciója miatt egy látványos konvoj szállítsa, akkor a miniszterelnök hatékonyabban tud ügyeket intézni. De ettől ez a bizalmas körbe tartozó ember még nem fog érteni a külpolitikai ezer eleméhez, s ha ahhoz ért is, nem ért majd a társadalom és a kultúra minden ügyéhez sem. S ha mindenhez ért, akkor sem irányít egy apparátust: mert ha azt irányítana, akkor nem lenne ideje mindenkit meghallgatni.

Bárhogy is gondolom végig, nincsenek csodaszerek, s nincs egy az ismerttől eltérő világ, amely arra vár, hogy Orbán Viktor és csapata azt felfedezze. Éppen egy konzervatív érték-közösséget magáénak valló politikai elitnek kell tudnia, hogy vannak összefüggések, amelyek nem erőszakolhatóak meg.

 Egy diktatúra funkcionálisan le tud egyszerűsíteni dolgokat, de ez egy részt nem egy diktatúra lesz, másrészt a diktatúrák története is mutatja, hogy normális üzemben a diktatúrák politikai működése és működési rendszere is ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdjön, mint a demokráciaé ( a legitimáció biztosítása, a különféle érdekek képviselete és az emberek akaratainak hatékony „becsatornázása”).

A Fidesz akkor kormányoz majd, ha bölcsen kormányoz. A jó és a bölcs elegye pedig a mértéktartást jelenti. A hatalomkoncentrációban, a döntéshozatalban, s a programadásban. Hogy most éppen másról ne beszéljek. A kétharmados választói akarat sem több eszet, sem több energiát, sem több szemet és fület nem adott a döntéshozóknak. Csak több lehetőséget. És persze, amiről most sokkal kevesebbet beszélünk, mert még tart a győzelmi mámor, sokkal több felelősséget is.

A sikerhez emberek, kormány alkalmazottak, politikai kinevezettek, a saját területükön önállóan tevékenykedő emberekre van szükség, akik meg is valósítják a kormány politikai programját és saját elképzeléseikkel gazdagítják is azt.  Az ahatalmi elit, amely erre nem figyel, egyszerűen kiszikkad, erőtlenné és nem tud majd válaszolni az újabb és újabb kihívásokra. Amelyek viszont a dolog természeténél fogva csőstül jönnek majd. Számomra ez az egyértelmű tapasztalata az 1990 óta hatalomban levő egykori és éppen hivatalban levő politikusokkal folytatott több száz beszélgetésnek.

Akinek a programja csak szlogeneket tartalmaz, annál félő, hogy meg is ragad ezen a szinten. Általában nincs egy kormányalakítást követő időszak, amikor majd végre le lehet ülni igazi programot alkotni.

S ha ez így van, akkor néhány ember hatalmas befolyással bírva élete legnagyobb kalandjában vesz majd részt a következő időszakban. Olyan befolyással, felhatalmazással bírnak majd, amiről mindenki csak álmodik a politikai szakmában. Elképesztően sokat tesznek majd, rengeteget vitatkoznak majd, s a leterheltségük mellett nem veszik majd észre, hogy egyre kevesebben vannak, s egyre jobban bezárkóznak a saját bizalmi körükbe.

Egyszerűen szólva: így lehet könnyen elkúrni a hatalmas lehetőséget.

 

17 komment · 3 trackback

Elfogadja-e az MSZP a Fidesszel közös Trianon nyilatkozatot?

2010.05.21. 12:10 Kóczián Péter

 

 
A Fidesz kinyújtotta a kezét az MSZP-nek, s alkalmat kínál arra, hogy együtt alkossanak egységfrontot a Jobbik ellen.
A konszenzus lényege, hogy Trianon értékelésében közös platformra helyezkednek, ami az MSZP részéről annak elismerésével jár, hogy Trianon olyan trauma, amelyet a magukat demokratikusnak tartó pártoknak is kezelnie kell.
 Az MSZP vezetői számára teljesen elfogadható lenne a tervezet, ha lenne kedvük konszenzusra kelni a Fidesszel.
Semjén és Kövér, a megosztóként számon tartott politikusok, konszenzusos, kooperatív szöveget terjesztettek a parlament elé.
A szöveg ugyanis nem jobbos, keresztény és konzervatív, ahogyan ez a tudósításokból kiderült.
Nem csak a jobbos „Isten által vezérelt történelem” koncepció vallókat, , hanem a történelmet más mozgatórugókkal magyarázó embereket is belefoglalták a szövegbe.
A Fidesz, mint tudjuk, elkötelezettnek mutatja magát a magyar kisebbségek minél nagyobb autonómiája iránt.  Kimondva-kimondatlanul, az önrendelkező adminisztráció programját is magukénak vallják. Ami leginkább területi autonómiát jelentene. Ebben persze billeg az álláspontjuk, hiszen ez a környező országok berendezkedését vastagon érintő téma.
De a törvénytervezetben nem a saját felfogásukat fogalmazták meg, hanem olyat, amely az MSZP álláspontjának is a része: a közösségi és egyéni önrendelkezés biztosítását támogatják a nyilatkozatot elfogadók.
A történelem-képében progresszív, amennyiben a Horthy-korszak és a kommunista rendszer Trianonra vonatkozó politikáját is elítéli.
Ez fontos pont: a jobboldali revizionizmus kritikája a baloldal számára mindig az a kályha, amelytől elindulnak. A jobbosokat azzal vádolják, hogy nem ítélik el a határkiigazítás lebegtetését, s nem hajlandók az ebből rendszerideológiát építő Horthy-korszak elítélésre. Hát, ez most megtörtént.
A szerzők ugyanis a nemzetközi hatalmakat igénybe vevő megoldásokat rossznak tartják. . Ez a Horthy-korszak kritikája. Igaz, ezzel együtt a „nemzetköziség”-et is rossz megoldásnak nevezik, ami nyilván a kommunista diktatúra gyakorlatára, s a baloldali, liberális elképzelésekre vonatkozó utalás.
Egyetlen mondat van, amelybe egy MSZP-s beleköthet: a határokat csak a nemzetközi szerződések békés felülvizsgálata írhatja felül. Igen, ez nem más, mint a határkiigazítás lehetőségének a fenntartása.
Ez azonban a hetvenes években aláírt Helsinki záróokmánynak is a része, ami a maga idejében nagy szám volt: a nagyhatalmi diktátumot szerződéseken alapuló viszonytól tette függővé. Apró finomság ez, de egy –egy törekvés térnyerése a diplomáciában gyakran csak a szóhasználat megváltozásától függ. Viszont a szavak kicserélése mégis hat.
A helsinki folyamat támogatása az MSZMP és Kádár egyik legnagyobb sikere volt, amelynek hírére a mai MSZP is büszke. Szóval, ez a gondolat is elfogadható az MSZP-nek.
Benne van-e a szövegben a határon túliak állampolgársága? – Ez lehet egy olyan stratégiai-taktikai szempont, amely alapján az MSZP visszautasíthatná a törvényjavaslatot. Hiszen megtörténhetne az is, hogy egy ilyen magasztos dokumentum szövege alapozza meg a jogkiterjesztést.
A törvényjavaslat aláírásával az MSZP –nek nem kell feladnia korábbi álláspontját. A szövegben ugyanis csak annyi áll: támogatjuk az európai gyakorlat alapján kialakult közösségi összetartozásokat támogatja.
Szövegszerűen idézve:
„A Magyar Köztársaság Országgyűlése kinyilvánítja, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme . Ebből kiindulva az Országgyűlés megerősíti Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjainak és közösségeinek egymással való kapcsolatuk fenntartására és ápolására, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényének támogatására”.
 
Lemondott –e ezzel a megfogalmazással  a Fidesz az állampolgársági törekvéseiről? - Természetesen nem, hiszen az európai gyakorlat egyik intézménye a kettős állampolgárság.
 
Az MSZP-nek azonban szíve – joga, hogy ezt a megoldást vitassa, s még mindig az európai gyakorlat keretein belül marad.
 
Miért fineszes a javaslat? – Mert hát ennyire szofisztikáltan kevesen olvasnak politikai szövegeket A közvélemény előtt nehéz kommunikálni, hogy miért írták alá azt a Fidesszel együtt azt, amelynek konkrét megvalósításáról évek óta vitatkoznak.
 
De azért a javaslat a Fidesz számára is kétélű: ha az MSZP aláírja a javaslatot, akkor már nem lehet azzal vádolni őket, hogy nemzetellenesek.
 
Kövér és Semjén képviselők természetesen stratégiai és taktikai szempontok alapján írták meg a javaslatot, amelynek szövegezése épp ezért kicsi csikorog is, hiszen sokfajta szempontot akartak összeegyeztetni. De ne legyünk álszentek: a politikai javaslatok, ha okosak, mindig több olvasattal rendelkeznek, hiszen maga a politikai is egy többdimenziós játék.
 
A Jobbik – ellen. – Ha a Jobbik sikere az elhallgatott témák harsány megzenésítésén alapul, s az MSZP és a FIDESZ, valamint az általuk befolyásolt média hajlandó komolyan foglalkozni a Trianonban okozott károkkal, akkor a törvényjavaslat elfogadásával új fejezet nyílhat a politikai közbeszédben.
 
De ehhez fel kell vállalni azt, hogy Trianonról a jobboldal és a baloldal meghatározó pártja közösen tud és hajlandó beszélni.  Két meghatározó jobboldali politikus most konkrét lehetőséget teremtett erre.
 

78 komment · 2 trackback

A Jobbik szindróma

2010.05.19. 23:13 Kóczián Péter

 

A Fidesz kormányzásának egyik legnagyobb kihívása a Jobbik további előretörésének megakadályozása. A politizáló közvéleménynek érdemes lenne ebből a szempontból is vizsgálni a Fidesz politikáját, a fideszes vezető politikusok és Orbán Viktor teljesítményét.
Ehhez persze teljesülnie kell egy feltételnek: az elutasítás, a szörnyülködés és elhatárolódás helyett a Jobbikot komoly politikai tényezőnek kell tekinteni.  Erre csak az képes, aki a Jobbikot létezőnek tekinti, s nem csak egy rossz álomnak tartja.
A Jobbik lényeges szerepe az, hogy egyszerűen, világosan és rendkívül erőteljesen forszíroz olyan témákat, amelyek a művelt elitben nem válhattak témává, vagy pontosabban, nem válhattak releváns politikai üggyé – miközben a politizáló közvélemény egy részének fantáziáját már évtizedek óta fogva tartja. A Jobbik nem tett mást, mint felvetett elhallgatott témákat, s radikális hangszerelésben ad elő olyanokat, amelyekről mások is beszélnek, csak éppen körülírva.  
Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert az általam ismert Jobbik-ellenes baloldali, jobboldali, liberális közeg gyakran úgy viszonyul az új parlamenti párthoz, mintha annak sikere csak addig tart majd, amíg vezetői le nem járatódnak majd ilyen –olyan politikai ügyekben, esetleg nem kapnak rá a közösségi mézes bödön kóstolgatására.
A Jobbik azonban nem egyszemélyes párt, hanem az elmúlt húsz év frusztrációt megtestesítő politikai szervezet, amelynek népszerűsége a fennálló intézményrendszerrel szembeni elégedetlenség mélységét és hőfokát mutatja.
Orbán Viktor és csapata előtt tehát nem csak az MSZP törpévé zsugorítása áll, hanem az is, hogy a Jobbik soha többé ne tudja megismételni a legutóbbi választási sikerét.
A következő kérdés azonban az, hogy ugyanúgy csipkedné –e magát a Fidesz, ha nem lenne a Jobbik ilyen sikeres? Akik a demokráciát féltik a Jobbiktól, azok számára paradox lehet, hogy a Jobbik rendszert romboló törekvései éppen a demokratikus fékek s kontrollok szerepét töltik be. A Fidesznek jobb – jobbnak tűnő – országot kell ahhoz kialakítania, hogy a Jobbik iránti lelkesedés megcsappanjon.
A Fidesz-KDNP szerdai törvényjavaslata Trianonról csak az első próbálkozás arra, amiből szerintem még lesz sok: kifogni a szelet a Jobbik vitorláiból.

20 komment · 1 trackback

Gyurcsány, aki Houdininek képzeli magát

2010.05.13. 23:50 Kóczián Péter

 

Gyurcsány Ferenc azért idegesítő politikai személyiség, mert azt hiszi: egy kis kihagyás után mindenki elfelejti a hozzá kötődő emlékeit.
A szabaduló művész újra és újra elképeszti a közönségét, ahogyan a maga által kitalált ketrecekből folyamatosan kiszabadul.
Gyurcsány Ferenc számára is azt hiszi, hogy a közönség fellépéseit újabb és újabb előadásoknak fogja fel, amelyben senkit nem érdekelnek az emlékei, csak az új produkcióra kíváncsiak.
De ez az előadás sorozat nem így zajlik.
Gyurcsány, aki nagyon érzelmes ember, azt hiszi, hogy a vele kapcsolatos érzelmeken csak úgy túl lehet lépni.
Ez nem igaz.
Gyurcsány csak akkor jöhet ki a sarokból, ha egy érzelmi katarzison vezeti át magát, s a rá kíváncsi közönséget. Mint egy lelki tréningen, úgy kellene Gyurcsánynak elmélyednie abban, ami történt.
Nem az a baj, hogy a gondolatait a nyilvánosság elé tárja, hanem az, hogy a megbánás és az önvizsgálat semmilyen motívuma nem fedezhető fel a gondolataiban.
Mindenről úgy beszél, mintha ő csak egy mindenütt jelenlevő mobil telefon lett volna, amely hatalmas tárhelyével magába szippantotta a körülötte zajló történések egészét, s egyfajta smart-phone-ként azok komplex elemzésére alkalmas szoftverrel is ellátták volna.
Gyurcsány azonban nem az üzenet rögzítője, hanem az üzenet megfogalmazója volt.
Tulajdonképpen klónozza magát, s azt várja, hogy a közönség is elfogadja a megfigyelő Gyurcsány-klón nézőpontját.
Azt már nem érti, hogy a klón szerepe hamiskás. Hiszen nem csak önzetlen elemzője az MSZP-nek, hanem továbbra is aktív alakítója akar lenni a dolgoknak. Azért elemez, s azért ilyen módon, mert ez készíti elő a visszatérését.
Orbán Viktor sem tartott nyilvános önvizsgálatot. De ő nem is idegenítette el a saját táborát – csak a potenciális választókat, az meg bocsánatos bűn. De felesleges Orbánnal példálózni. Orbán nem csak egy személy, hanem egy tábort összefogó szimbólum is. Gyurcsány viszont nem az.
Ráadásul a volt miniszterelnök tényleg nem érti Kósáné Kovács Magda nagyon –nagyon bölcs ( és így cinikus) megállapítását a Tocsik-ügyről, amely szerint nem elég mentesnek lenni a korrupciótól, de annak is kell látszani.
Nem elég kritikusnak lenni, ha nem válik önkritikussá. Nem elég a változtatási szándékait vázolni, ha nem elemzi azt is, miért nem sikerült elfogadtatnia a pártjával, a választóival, a potenciális választóival az elképzeléseit.
Szerintem a párt elitjének, s a politizáló közvélemény barázdáltabb tagjai számára még néhány, a kormányzásával kapcsolatos kérdésre is válaszolnia kellene. Miért követte el az őszödi hibát: azaz miért nem beszélt a nyilvánosság előtt arról, ahogyan kormányozni akart (visszavonni az ígéreteket)?
2006 augusztusában kierőszakolt egy tévé-beszédet – majd nem mondott semmit. Ma már tudjuk, mit nem mondott el.
Nem válaszolt arra, hogy miért csökkentette az áfát pár hónapért, s egy választási győzelemért?
Nem válaszolt arra, hogy a rendőrség 2006 szeptemberében miért nem lépett fel az MTV –t ostromlókkal szemben?
Nem válaszolt arra, hogy miért nem mondott le a sikeres, három milliós többségű népszavazás után?
Nem válaszolt arra, hogy ha a maradása mellett döntött, miért nem volt olyan kemény, mint később Bajnai?
Nem válaszolt arra, hogy miért jutott eszébe olyan baromságot mondani 2008-ban, hogy ide nem gyűrűzik be a válság? ( Persze, nem ezekkel a szavakkal, de ezzel az attitűddel mondta).
Nem válaszolt arra, hogy ha az SZDSZ-el nem ment a kormányzás, akkor miért nem dolgozta ki a kisebbségi kormányzás programját? Másképpen szólva: mi értelme volt még másfél évig kormányozni?
Nem válaszolt persze arra sem, hogy ha előre hozott választás van, akkor a Jobbik sem erősödött volna meg ennyire.
És akkor olyanokról nem is beszéltem, hogy publicistaként a polgári fejlődés harcosa, miniszterelnökként néha balosabb akar lenni a balosoknál is. Mi akkor az irány? Hol a konzisztencia? Mi a kijelentések súlya?
Gyurcsány ugyanúgy beszél, mint ahogyan a Népszabadságban írt az elemzéseit 2002 előtt. Megdöbbentő, hogy a legutóbbi dolgozata ugyanazokat a témákat taglalja, amelyeket akkoriban boncolgatott.
Egy intellektueltől dicséretre méltó kitartás a rögeszméihez ragaszkodni. Egy döntéshozó politikustól viszont szegénységi bizonyítvány. Ha még mindig ott tart, ahol tíz éve, akkor a kérdés nagyon leegyszerűsödik: ha ennyire eredménytelen voltál, akkor miért bízzunk meg téged újra?  
 

39 komment · 1 trackback

A bizalom csapdájában

2010.05.03. 01:46 Kóczián Péter

 

A Fidesz csak akkor őrizheti meg a támogatottságát, ha nem nyit frontot olyan ügyekben, amelyek megosztják a társadalmat.
Az APEH összevonása a VPOP-vel, a Magyar Nemzeti Bank összevonása a PSZÁF-al, Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése, ezek mind olyan ügyek, amelyek a politizáló közvélemény számára akár megosztóak is lehetnek, de amíg a dolgok ésszerűbb működését szolgálják, addig senkit nem fognak elidegeníteni.
A Fidesz hatalmas koalíciója az ésszerű kormányzásra szerveződött. Ez az a legtágabb mozzanat, amely mindenkit összeköt a Fidesz választói között. A jobboldali elkötelezettségűek mellett ők, az ország állapota és a maguk perspektívátlansága miatt szavaztak a Fideszre.
Szerintem Orbán nem egy eddig nem látott spirituális és érzelmi közösséget alakított ki, hanem a töketlenség, a szétesés, a helyben topogás miatt elégedetlen emberek voksaival tudta megszerezni a a voksok kétharmadát.
Orbánt helyzetét azonban néhány dolog megnehezíti.
A magyar politikai kultúrában nem alakult a középre tartás politikai kultúrája. Nincs olyan közigazgatási apparátus, amely szakmai-közigazgatási szempontok alapján ellensúlyozná a politikai elképzeléseket, s így szakmai ellensúlyt – és védelmet – alkotna a politikai elképzelésekkel szemben.
A politikai elképzeléseket nem ítélem el: a politikai élet része, hogy a politikusok politikailag értelmezhető javaslatokat tesznek. A megoldás nem a politikai mozzanat kiiktatása, hanem másfajta logikán alapuló működési rendszerekkel való konfrontációjuk.
A jobboldali választók között vannak értéktelített választók és politikusok, akik már egy többségi pozíció esetén is azt gondolják, hogy akié a mandátum többség, az felhatalmazást nyert arra is, hogy az értékeit a kormányzás ideje alatt a kisebbség ellenkezése ellenére is érvényesítse.
A kétharmados többség még erősebbé teszi azt az elképzelést, hogy különféle jobboldali értékeket meg kell valósítani. Valóban, mikor, ha nem most, a hatalmas választási győzelem után?
Ahhoz, hogy a Fidesz elkerülje a csapdát, világosan látniuk kell, hogy miért választották meg őket. Nem azért, mert a magyar társadalom hirtelen hinni kezdett Istenben, a keresztény-konzervatív értékekben, a jobboldali erkölcsi elképzelésekben, a közösségszervezés jobboldali módszereiben.
A kormányzás természetesen mindig lehetőséget ad a győztes politikai közösség értékeinek érvényesítésére. A szocialista-liberális koalíció is érvényesítette az értékeit – még ha a semleges álláspont jobban elfedi, s kevésbé irritáló, elidegenítő módon jeleníti meg az értékelkötelezettséget.
Az előző koalíció a kormányzati, ügyintézési képességei miatt bukott meg. A Fidesznek is ebben kell bizonyítania.
És nem lehet korrupt. És nem lehet urizáló. És nem lehet haveroknak juttató.
De azért a magyar választók álszentsége nyújt némi mozgásteret: lesznek majd a fentiek miatt botrányok, s a Fidesz még mindig népszerű lesz. Addig, amíg az emberek elhiszik, hogy az országot jól kormányozzák, addig a korrupciót és a többit is elviselik.
A Fidesz egy koalíciót alkot. Ha az érték-kötöttek és érték-tudatosok nagyon beindulnak, s értékvitákat, a jobboldali kulturális felfogás felfogását teszik kötelezővé, akkor szép lassan egyre többen akkor is elpártolnak tőlük, ha egyébként jól kormányoznak majd.
A házastársi hűség kötelezővé tétele – már ötletként is -  morzsolja a választókat, a támogatókat, feszültséget kelt, s elvonja a figyelmet –Orbán Viktor szavajárását követve- a fontos ügyekről, ami nem más, mint a dolgok rendbe tétele. Ha ez jobboldali értékforradalmat is hoz olyan területeken, amelyek az emberek személyes meggyőződését és életmódját is érintik, akkor megcsappan majd a hatalmas többség.   

10 komment · 4 trackback

A bizalom megőrzése álszent választók között

2010.04.21. 21:37 Kóczián Péter

 

 
Nem konkrét ígéretek teljesítésén múlik egy kormány sikere. A bizalom, amit egy kormány kialakít és fenntart, nem egyszerűen a betartott ígéretek összessége, kivonva belőle azt, amit nem sikerült beváltani.
A magyar választók nagyon álszentek: jó híreket, bizalommal teli elképzeléseket várnak el, miközben tudják, hogy ezek megvalósítására vagy nincs mód, vagy ha mégis jól alakulnak a dolgok, akkor az nem a kormányon múlik.
Ezért lelkes szkepticizmussal fogadják a politikai erők elképzeléseit. Lelkesek, mert reménykednek, hogy hátha mégis, de szkeptikusok, mert igazából nem is hiszik el. Pontosabban, azt nem hiszik el, hogy amit ígérnek, az megvalósul.
Magyarországon a kormányzó erő iránti bizalom nem a beteljesített ígéreteken múlik, hanem a kormányzóképességbe vetett hitbe. A politológiában ezt hívják legitimációnak, de ez nem egy jogi és tudományos kategória, hanem annak az érzete, hogy az ország jó fele megy-e, s benne az egyén élete jó irányba megy-e.
Mindig elrettentő példaként emlegetjük, hogy Európában a magyarok a legszkeptikusabbak, holott ez nem azt jelenti, hogy Magyarországon a legrosszabb a helyzet, s a kilátás, hanem azt jelzi, hogy a leginkább nálunk tátong szakadék aközött, ahogyan élni szeretnénk, s ahogyan élünk vagy élni tudunk.
A kormányzásról alkotott véleményünket is ez határozza meg. Ha egy politikai erő képes az elvárt életminőség felé vinni az országot és az egyes embereket, akkor szeretjük – de ha nem, akkor elveszíti a bizalmunkat, s a szavazatunkat.
Ez mindennel így van: elviseljük az ügyeskedést, a haveroknak juttatást, a baksis, s a korrupciót, ha annak mértékét és terét nem érezzük a jófelé vezető út akadályának. De rögtön kiakadunk ezeken, ha úgy érezzük, olyan módon és olyan mértékben folyik, hogy annak láttán felmerül bennünk: ha ott ez van, akkor lehet, hogy az egész el van cseszve?
Ezért bukott meg a szocialisták kormánya, ezért menő most Orbán Viktor.
Török Gábor szerint a Fidesz hitelét ásta alá Kövér László, amikor azt mondta: azonnal nem lesz adócsökkentés, s ez az első komoly érvágás az óceán nagyságú népszerűségen.
Szerintem ez nem igaz. Önmagában véve az adócsökkentés elhalasztása nem lesz  probléma. Nem csak az közismert, hogy magasak az adók, hanem az is, hogy a pénzügyi csőd szélén állunk.
Gondoljuk végig, az adócsökkentés holnapi megvalósítása legalább egy millió devizahitelesben egy borzongató kérdést vet fel: mi lesz az én hitelemmel, emelkednek-e a törlesztő részletek, ha az ország új vezetésének terveit a nemzetközi pénzpiacok kockázatosnak tartják? Egy millió nyűgös választópolgár – ráadásul sok közöttük a véleményvezér, a politikai iránt aktívan érdeklődő – éppúgy erodál egy megvalósított ígéret után, mint ha hosszú ideig a levegőben lóg az ígéret teljesítése.  Ők nagyon egyszerűen fogalmaznának: ismét az elcseszett úton megyünk tovább?
Orbán Viktornak nem csak a külföldiek felé lesz megmagyarázni a terveit, hanem befelé is. Hogyan mondjuk el nekik, hogy akarjuk, de nem lehet? Hogyan ne veszítsük el tíz nap alatt a belénk vetett bizalmat?  Az út, amin járni fog, nem fekete és nem fehér lesz.
Egy dolog biztos a számomra: nem a megvalósult ígéretek száma dönt majd. Hanem az, hogy képes lesz-e egy olyan narratívába, elbeszélésben értelmezni a döntéseit, amelyekről elhiszik az emberek, hogy nem egy újabb kibaszás alanyai lesznek.  
Na, ez az államférfiúi feladat áll a győztes pártvezér előtt. És nem a királyság visszaállítása.

24 komment · 3 trackback

Szakadjon az MSZP?

2010.04.19. 10:44 Kóczián Péter

 

 
Most ez a menő: a kudarc szétszakítja az MSZP-t. Ne dőljünk be, a párt nem fog szétszakadni.
A politikai riválisok persze ezt kell terjesszék; Orbán visszavonulása is fontos téma volt a baloldalon, amikor választást vesztett. Ez a politikai folklór szokásos része. Mint az Óperenciás tenger és az, ami azon is túl van.
Az egyik teória szerint Gyurcsány Ferenc új pártot alapít. A másik szerint átveszi az MSZP irányítását, s a vele egyet nem értők lépnek ki a pártból.
Akik ezt gondolják, azok a két tábor közötti ellentétet kibékíthetetlennek látják, s azt feltételezik, hogy a személyes ambíciók és ellentétek mindkét oldalon olyan erősek, hogy minden más szempontot felülírnak.
Autistának kell lenni ahhoz, hogy valaki azt higgye, az MSZP politikusok inkább a szakadást választanák. Ha másért nem, hát épp azért, ami az MSZP politikusok szeme előtt játszódott le az elmúlt két évben: az SZDSZ szétesése és az MDF felmorzsolódása.
Az SZDSZ-en egymással szemben álló, egykori hű szövetségesek, Fodor, Demszky, Kuncze, Pető Iván vesztek össze egymással, s a politikai ellentéteiket annyira kiélezték, hogy képtelenné váltak az együttműködésre.
Az MDF pedig gyakorlatias politikai fordulatok során ment keresztül. Az egyes fordulatok támogatóinak  – Boross Pétertől Katona Kálmánig – mindegyike elérkezett egy olyan ponthoz, ahol az újabb és újabb  pragmatikus döntéseket már nem tudta felvállalni.
Az SZDSZ az értékek vitáján és a gyakorlatias politika kihívásain ment tönkre. Az MDF addig kereste az ideológiáját, amíg nem maradt elég választó, aki azt követni tudta volna.
Az MSZP előtt is hasonló utak állnak. Vagy összevesznek az ideológia különböző árnyalatain vagy addig hajlanak ide-oda, míg felismerhetetlenné válnak. Vagy pedig – mert elég sokan vannak – emberek mentén sorakoznak fel, s azon vesznek össze, hogy kinek melyik a szimpatikus.
Szerintem azonban az MSZP-sek látják, hogy nincs másik út. Ha bárki kiválik a pártból, az nem tud elég nagy többséget magával vinni. Hátra maradnak fontos értékek, nélkülözhetetlen tudás, hiányzó emberek, választói csoportok, amelyeknek az új erő kevésbé lesz szimpatikus, mint az előző MSZP volt. Nem lehet az MSZP szétszakadó részein, s a romjain új politikai erőt építeni.
A magyarázat abban a szocio-kulturális közegben van, amely Magyarországon a politikai pártokat és táborokat kialakítja és összetartja. Magyarországon a politikai táborok érzések, szocializáció, a múlt és a jelen világmagyarázatai alapján alakulnak ki. Az MSZP felbomlásához a mögötte levő, azt tápláló szociális-kulturális élménynek kellene eltűnnie. De ez nem tűnt el, s nem is foszlik szét.
Orbán Viktornak a Fidesz domináns politikai erővé válásáról szóló elképzelésének ez a gátja. Egységesen érző, gondolkodó választói tömegnek kellene kialakulnia, amely elfelejti mindazt, amit az MSZP-hez kötötte korábban. Bármilyen elsöprő is a Fidesz győzelme, ez azért elképzelhetetlen.
Az MSZP ugyanis nem az értékei, nem az ideológiája, a gondolkodásmódja mentén esett szét, hanem a kormányzati teljesítménye, a korrupció miatt. Bármennyire egetverőnek tűnik is e mélyrepülés, a pártelit másodvonala ilyenkor abban gondolkodik, hogy ő majd megmutatja, s jobban csinálja azt, amit elődei elrontottak. Az MSZP ma ilyen politikusokkal van tele. Paradox, de Gyurcsány Ferenc is így gondolja, hiszen ő pártot, a pártelitet vádolja azzal, hogy nem hagyták elképzeléseit megvalósítani.
Harc, küzdelem, rivalizálás, belső kínlódások várhatók, de kiválás és szétesés nem. A jelenlegi MSZP újul majd meg. Előbb vagy utóbb.

29 komment · 3 trackback

A közös zakó

2010.04.17. 17:30 Kóczián Péter

 

A Jobbik kapcsán a megértés a fontos és nem az elhatárolódás.

Mindenki jobban tenné, ha komolyan elolvasná a Jobbik programját, s elgondolkodna azon, mitől olyan népszerűek.
Vitathatatlan, hogy cigányellenes és rendpárti, a demokratikus rendet bizonyos elemeiben – főleg az államhatalom erőszak monopóliumát illetően – megkérdőjelező a Jobbik programja.
Azért írtam ezt le először, mert szeretnék túllépni a Jobbikot érő kötelező fújoláson.
Egy közel húsz százalékos százalékos első fordulós eredmény után nem lehet már azt mondani, hogy a szélsőséges jellegük miatt rekesszük ki őket. Ezzel ugyanis több százezer embert rekesztünk ki a magyar társadalomból. Vicces, körülbelül annyit, ahányan a cigányok vannak, akiket szintén szeretünk kirekeszteni. Vagy legalábbis nem venni róluk tudomást.
A Jobbik sikerének titka, hogy rezonál a politikai közösségben lévő véleményekre, problémákra. Mindenkinek ajánlom, hogy egy hétvégén kezdje elolvasni a Fidesz és az MSZP programját. A dagályos semmit mondás és a közismert klisék pufogtatása közben, legkésőbb úgy a tízedik, huszadik oldal táján mindenki ásítani fog, annyira érdektelenek a két párt szövegei.
Ha megvakarjuk a felszínt, akkor mind a két nagy párt ( az MSZP is az, relevanciáját tekintve, nem kell bedőlni a pillanatnyi állásnak) egy politikai patthelyzet fogságában van, amelyet egymás között alakítottak ki.
Nézzük csak meg az e heti fejleményeket: az MSZP megvádolta a Fideszt azzal, hogy el akarja törölni a sikeres adóprivilégiumokat, az eva-t és az ekhót. A Fidesz ezt határozottan cáfolta.
És ha mégis ez lenne a tervük, s megmondták volna, akkor mi lenne? Az MSZP szakpolitikai viták helyett – melyet annyira, de annyira, de annyira kedvel és fontosnak tart – azonnal letámadná a Fideszt, s nem a demokratikus viták színvonalának védelme, hanem a szavazatszerzés, szavazatcsökkentés lenne a célja.
A politikai küzdelem folyamatosan marta a racionális vitákat: a teret, amelyben létrejöhetnének, az értelmiség pártpolitikától független szerepét, a sajtó politikától való függetlenségét. A nagy politikai pártok erős uralmi-befolyási övezetet hoztak létre a nyilvánosságban, de ennek volt egy ára: a táboron és az országon belüli vélemény-pluralizmus csökkenő tendenciája, a témák politikai kötődésektől vezérelt, politikai érdekek alapján kialakított tematizálása.
Schmidt Mária tegnap mondta a Radiocafés műsoromban, a Szinkrontolmácsban, hogy milyen érdekes: amíg Orbán nem adott pénzt a budapesti metróra, addig ez a Fidesz Budapest-ellenességének a jele volt. Amikor nyolc év alatt sem épül meg a 4-es metró, ennek semmilyen politikai jelentése nincsen a baloldalon és a liberálisok között. Lehet a történtek alapján vitatni ezt az értelmezést?
A Jobbik (és egyébként az LMP is, csak ők más tészta) ebben az űrben robbantott. Az MSZP-n belüli vita a „cigánybűnőzésről” azért volt diszfunkcionális, mert nem MSZP-s politikusoknak és egy rendőrfőkapitánynak kell először bedobnia, megvédeni ezt a fogalmat. Ha az értelmiség merne szabadon beszélni, akkor a vita lezajlana értelmiségi keretekben, s ha a fogalom és szemlélet elfogadhatatlan, a vita akkor is segítene kialakítani azt a szemléleti-fogalmi keretet, amelyben a kirekesztés nélkül lehet beszélni a cigányokkal kapcsolatos percepcióktól és tényekről.
Nem elég felháborodni, hogy így nem beszélünk, hanem végig kell gondolni, hogyan beszélünk arról, amit a szavazatok tanúsága szerint több százezer ember igaznak gondol. A demokratikus értelmiség – jobb és bal- egészen impotens abban, ha új jelenségekhez kreatívan kellene viszonyulnia.
Ez nem csak a szélsőséges ügyekben van így. Nemzet, nemzeti büszkeség, a globál és lokál viszonyrendszere és még sok ezer olyan téma van, aminél egyszerűen lebénulunk.
Miért nem MIÉP?
A MIÉP Csurka István egyszemélyes vállalkozása volt. A MIÉP arról beszélt, amiről Csurka. A Jobbik programja – fájdalom – ennél mélyebb, okosabb, s problémaérzékenyebb gondolkodásról tesz tanú bizonyságot. A Jobbik programját nem egy ember szülte meg, s nem egy ember gondolatvilágát tükrözi. A Jobbik programja izgalmas, érdekes, gondolatébresztő, aktuális. Egy nagyon egyszerű teszt világossá teszi ezt: a jövendő történészei 2010 és az elmúlt néhány év Magyarországát nem az MSZP és a Fidesz, hanem a Jobbik programjából értik majd meg; ebben találnak majd az aktualitásokra utaló felvetéseket.
Elítélhetem ismét a cigányellenes és a többi szöveg részeket a Jobbik programjában, hogy nehogy a relativizálás és empátia tavában elsüllyesszem a demokratikus értékeket, de akkor mikor foglalkozunk a program egyéb tanulságaival?
A magyar értelmiség bizonyos dolgokat nem tárgyal ki. A cigányellenesség és az antiszemitizmus a magyar kultúra, főleg a politikai kultúra szerves és erős kulturális formája, kerete, témája, nem csak a művelt tollforgatók világában, hanem a civil emberek fejében. Nem mindenkiében, számos kortársunk visszaemlékezése szerint Budapesten, egyetemen, politikailag tudatos emberek közé kerülve szembesültek először az antiszemitizmussal. A cigány gyűlölettel való szembetalálkozás nélkül is le lehet élni néhány évtizedet Magyarországon (ez azért a ritkább eset).
De itt nem csak ezekről a sláger témákról van szó. Nem szakadtunk el Kádártól, nem Nagy Imre a hősünk, s erről nem lehet beszélni. Gyurcsány Ferenc pártelnökként és miniszterelnökként vetette fel, hogy Nagy Imre az MSZP hőse, s nem lehet kétértelműnek lenni Kádárral szemben. A baloldali pártelit, a baloldali értelmiség, s a jobboldali média és értelmiség együtt asszisztált Gyurcsány radikális, a mostani rendszer ideológiájának, közös platformjának teljesen újszerű kialakítását célzó javaslatához. Ez legalább annyira fontos téma, mint a cigányok és a zsidók megítélése. A tábor –szemlélet érvényesült, amely egyébként táboron belül is érvényesült: Gyurcsány antikommunizmusát az MSZP elutasította.  
A lényeg, hogy egy rendszer jött létre mindebből, amelyben már mindenki tudta, mi a dolga, mit szabad és mit nem.
A Jobbik meg jött, megtörte a tabukat, félresöpörte az áporodott levegőt, s győzött.
Szerintem nem elhatárolódni kell a Jobbiktól, hanem a kialakult rendszer kritikájaként értelmezni a Jobbik vonzóerejét, s levonni belőle a tanulságokat.

62 komment · 2 trackback

Vége a kozmetikai szalonnak

2010.04.15. 12:51 Kóczián Péter

Az Index nem engedett egy nyilatkozó kérésének, s élt a törvény adta jogával: ma ez Magyarországon forradalmi tett.

A szóbanforgó nyilatkozatot Balog Zoltán adta, akiről az a hír járja, hogy a romákkal foglalkozó kormányzati megbízott lesz.
A magyar média még azzal a joggal sem él, amit a diktatúra idején az akkori szakma és a felvilágosultabb politikai vezetés kivakart kompromisszumként. Az 1986-os sajtótörvény értelmében a nyilatkozatot csak akkor lehet visszavonni, ha az újságíró meghamisította azt.
Ehhez képest azóta, 1986 –tól 2010 április 15 –én 10 óra 11 percig a magyar sajtó önként vállalt kordában tartotta magát: a nyilatkozók szabadon átírhatták az interjúkat. Tévében, rádióban újra vágathatták azokat.
A laikusoknak mondom, hogy az interjú nem csak a kérdés-felelet, amit interjúként ismerünk. A cikkekben megszólaló emberekkel is interjú készül, s azokat is szabadon átírják az alanyok.
Gondolom, nem kell hosszan magyaráznom, hogy ami ma Magyarországon ilyen forrásokból megjelenik, az sokszor nem az eredeti beszélgetés, hanem annak az alany által jóváhagyott, értsd: utólag átírt változata.
Azoknak, akik azt gondolják, hogy a megszólalókat igenis védeni kell, s meg kell adni a jogot az interjúk átírására, felhívnám a figyelmét arra, hogy ez a gyakorlat megszünteti az interjú lényegét és értelmét. Ha jóváhagyjuk a mai gyakorlatot, akkor teljesen felesleges találkozni az alannyal, küzdeni vele, felkészülni, az adott pillanat megragadásáért küzdeni, hiszen ugyanezt a beszélgetést emilben is meg lehet valósítani. Az újságíró felteszi a kérdéseket, az alany válaszol.
Akinek ebből hiányzik majd az élet, a szag, s a spontaneitás, az vegye tudomásul, hogy egy interjú felhasználásakor csak két lehetőség van: vagy rögzítjük a valóságot, vagy kozmetikázzuk.
Természetesen a precedens kötelez. Az Indexnek ezután mindenkivel szemben így kell eljárnia. Nem csak a kormányra készülő politikai erővel szemben, hiszen így lehet elkerülni a szívatás vádját. Mércét a következetesség, azaz az elemzett eljárás részrehajlás nélküli alkalmazása teremt.

84 komment · 2 trackback

Szerbusz, Viktor!

2010.04.14. 18:24 Kóczián Péter

 

 
Az Orbánban tocsogó közönség számára fontos hír: Hajdú Péter tegezve csinált interjút a Fidesz elnökével, aki ezt hagyta.
Kis lépés ez Orbánt Viktornak, de más tekintetben mérföldkőhöz érkeztünk. Hajdú Péter életében és a magyar demokrácia viszonyait tekintve is.  
Orbánról jó-és rosszakarói csodálattal és tisztelettel, borzongva és elképedve mesélik, hogy csak magázódva lehet hozzáfordulni.
Nekem legutóbb pár hete mesélte valaki, hogy a színházban megpillantott, régi ismerős Orbán Viktor azért nem köszönt vissza neki, mert tegezve köszöntötte. Ezt később egy közös ismerős adta tudtára.
Orbán kiválóan alkalmas mítoszok – újkori nevükön urban legend-ek – gyártására, amely azonban nem csak a leendő miniszterelnök személyiségéről, hanem inkább annak percepciójáról tanúskodnak.
Az, hogy Orbánt állva kellett –e várni a kormány üléseken, csak azért foglalkoztathatja a fantáziánkat, mert mi még egy régimódi apai-tekintélyt elváró társadalomban élünk.
Gondoljunk bele: ha túl lennénk ezen, a miniszterelnök állva fogadása múló emlék lenne röhejes botlásai között. Más politikusnak, közéleti embernek is elfelejtettük már ezernyi csetlését-botlását.
Orbán Viktor azonban rájátszik ezekre az érzelmekre. Ő ugyanis az a politikus, aki nem csak értelmi, de érzelmi intelligenciájával is dolgozik, azt politikusi léte és politikai céljai szolgálatába állítja. Nem egy Cipolla, mielőtt még valaki Thomas Mann-nal jön elő, hanem egy tehetséges politikus, akit egyébként közeli ismerősei kifejezetten érzelmes embernek írnak le, ha túljutnak zsenije, teljesítménykényszere és állandó izgágasága leírásán.  Szóval, az érzelmi telítettség személyéből jön, s időközben megtanulta a benne rejlő szégyenlős énjét háttérbe szorítani akkor, amikor arra szüksége van. Ezért tud játszani az érzelmekkel.
De nem csak a sajátjaival, hanem másokéval is játszik. Pontosabban, rájátszik. Orbán Viktor egyik titkos fegyvere az, hogy porciózottan tud érzelmeket kiváltani és menedzselni. És azt is tudja, hogy az érzelmi hatáskeltés több dimenzióban érvényesül. Ami egy liberális választónak a királycsinálás első aktusa, az egy konzervatívnak a tekintélyes ember egyik megkülönböztető sajátossága.
Szerintem nagyon érdekes az, hogy Orbán számos nagy vitát kiváltó gesztusa pontosan megfeleltethető legalább két, de akár több kódrendszernek is. A miniszterelnök állva fogadása a hívők felé jelzi, hogy a tekintélye még a nála jóval idősebb emberek között is hat, azok elfogadják vezetőjüknek. A tőle viszolygóknak viszont azt üzeni, hogy a hatalom az övé, s nem csak formálisan, de a gesztusok szintjén is befolyásolni tudja a maga körüli erőteret. Azaz, egy erős ember.
Aki ennyire beletalál a magyar társadalmat megosztó érzelmi kódok és percepciós sémákat megkülönböztető sajátosságokba, az részben nagyon nagy tehetség, hiszen a megosztás ellenére is el tudja adni a portékáját a piacon, részben eléggé tudatos ember lehet.
Ha vasárnap tegeződött Hajdú Péterrel, akkor azt nem véletlenül tette. Lehet, hogy az alkalmat a véletlen szülte, de a gondolat már korábban megszületett.
Hajdú Péter azzal írt történelmet, s formált szokásjogot, hogy egy tömegeknek szóló műsorban, Orbán második kormányzásának rögtön az elején a leendő miniszterelnökét kiemelte a tekintélyes magázódásból, s egy fesztelenebb percepciós közegbe helyezte. Műsorát az átlagemberek nézik, még hozzá nagy számban, ezután tehát nem lehet Orbán Viktorból régi vágású, merev konzervatívot faragni.
Ha igaz, amit a tudatosságáról gondolok, s igaz az is, hogy átgondoltan készül a kormányzásra, akkor lehet, hogy a tegeződés egy új korszak nyitánya. A politikai középre tartáshoz, a több cikluson át vonzó-uralkodó jobboldal pozíciójának megszerzéséhez szüksége lehet egy olyan új profilra, amely nem a jobboldal megosztó gesztusaira épít, még ha azok veretes értékek mai képviseletét is jelentik.  
Ma még nem tudjuk, mindennek van –e jelentősége. Talán az első kormányülés eligazít majd. Állva fogadják, s „szerbusz, miniszterelnök úrral!” köszöntik? Laza „sziával” fordulnak felé, a helyükön ülve?  Mereven felállnak majd, amikor bejön, de tegezve köszönnek egymásnak?
Látszik, hogy még ez sem lesz olyan egyszerű. Ha állnak és tegeződnek, olyanok lesznek, mint a Horthy-korszak filmjeinek a szereplői, amelyeket a Duna TV ad le állandóan. Ha mindenki csak úgy lazán van jelen a kormányülés kezdetén, akkor megzavarodnak a konzervatív választók.
Mindig tudtam, hogy miniszterelnöknek lenni nem könnyű, de hogy még egy ilyen apróságnak is jelentősége lehet, azt nem gondoltam. Csoda, ha Orbán megtanult nagyon tudatos lenni?

314 komment · 1 trackback

Gyurcsány visszatérése

2010.04.12. 11:21 Kóczián Péter

 

 

 
A vasárnapi első fordulós eredmény megnehezíti Gyurcsány Ferenc visszatérését, s megerősíti Mesterházy Attila pozícióit.
Az MSZP eredménye nem lett rossz. A vereség történelmi, de a megsemmisülés csak időleges. Mondjuk úgy, hogy a bázisa magjára sikerült visszavágni az MSZP-t. De nem sikerült a magjába belemarni.
Gyurcsány Ferenc félreérthetetlen mozdulatokkal jelezte, hogy a választás után visszatérésre készül. Furcsa mód, ha, mondjuk, a Jobbik leelőzi az MSZP-t, GyF zilált tevékenységének emlékét elsöpörte volna a Jobbik megszégyenítő elsőbbsége.
De nem így történt. És így Mesterházy javított a róla kialakult képen.
Mesterházyt az MSZP elit azért a fazék aljáról vakarta össze. És nem is várt tőle többet, mint hogy a percepciók szintjén kitölti a frontember hiányából származó űrt.
Mesterházy vezetésével azonban ennél egy kicsit többet hoztak össze. Óriási a zakó, de nem lehetetlen a továbblépés. Azt semmiképpen sem lehet mondani, hogy Mesterházy bárkit is eltaszított volna a párttól.
Ami viszont elvezet ahhoz a kérdéshez, hogy kinek is köszönhető a képernyőkön elképesztően ható narancssárga tenger, amely Magyarország választási térképét uralta.
A választási vereség origója Gyurcsány Ferenc lesz. A Jobbik, az LMP és a Fidesz sikerei (az SZDSZ kiesése) a Gyurcsány által követett stratégia és taktika feletti súlyos ítéletet is jelentik.
Gyurcsány Ferenc nem tehet majd úgy, ahogyan Gyurcsány Ferenc majd tenni fog. Gyurcsány Ferenc a „mintha nem tegnap történt volna” magabiztosságával fog érzelmileg űrt kitölteni, s aktivitásával irányt mutatni.
Ezt csinálta a három milliós népszavazás után is. Ezt csinálta Őszöd nyilvánosságra kerülése után is.
Gyurcsány Ferenc egyik legnagyobb hibája – Orbán Viktorral együtt -, hogy képtelen reflexív racionalitással reagálni arra, amit csinált és érzelmileg kezelni azt a gubancot, amit tevékenysége az emberekben okozott. Orbán azonban most győzött, így vezetői lelkének összetevői per pillanat senkit nem foglalkoztatnak.
A szocialista, liberális tábor frusztrált, érzelmileg konfúz, példakép nélküli, vezetőjét vesztett csoportnak érzi magát. Gyurcsány képes volt érzelmi azonosulást is kiváltani – ez egyébként egyik legnagyobb előnye. Mesterházy Attila erre egyelőre nem képes.
De Mesterházy nem tolta el a dolgokat. Gyurcsány viszont igen.
A vasárnapi választási eredmény megváltoztatta Mesterházy és Gyurcsány megítélésének egymáshoz viszonyított állását. Gyurcsánynak már van egy elfogadható párton belüli riválisa a vezetői pozícióért.

11 komment · 1 trackback

Címkék: voks 2010

Globálissá váló világ

2010.04.11. 14:08 Kóczián Péter

 

Fordulópont a mostani válság: az univerzális szabályok időszaka jön el. Ez az igazi globalizmus. A korábbi korszak inkább csak világgazdaság volt.
A 2008-2009-es pénzügyi válság azért más, mint a korábbiak, mert egy újfajta összefüggésrendszer létezésére mutatott rá. Arra, hogy a pénzügyi rendszer lyukai nem csak szisztematikusan számítanak, hanem a globális lyukak ugyanolyan sorsdöntőek lehetnek.
A szisztematikus lyuk az, amikor egy-egy térség, ország közötti különbség kihasználása teremtett lehetőséget a válság kialakítására, elmélyítésére.
Ennek legutóbbi példája a Lehmann Brothersről szóló jelentés, amely úgy két hete jelent meg. Egy amerikai bíróság megbízásából vizsgálódott egy amerikai ügyvéd. Amit talált, az nem közgazdasági, pénzügyi susmus volt, hanem a jogrendszerek különbségének a kiaknázása. Amit nem volt szabad az Egyesült Államokban, az szabad volt Nagy-Britanniában, s a Lehmann a londoni egységén keresztül intézte a később irreálisnak bizonyuló ügyleteit egy jelentős részét. Görögország újrafinanszírozásában is szerepet játszott a reponak nevezett mechanizmus. Ennek részleteit most hagyjuk is el, mert a globalizmus lényegének megértésében édes mindegy, hogy mit mivel fedeztek le. A lényeg ugyanis nem pénzügytechnikai.
Ami fontos, hogy az ügyvédi vizsgálat szerint a Lehmann vezetőinek egy szűk csoportja pontosan tudta, hogy mit csinálnak. Nem a mechanizmus önmozgása alakította ki ezt a megoldást, hanem tudatosan törekedtek a kockázatos ügyletek angliai exportjára.
Itt álljunk meg egy pillanatra. Nem az európai és az angolszász jog különbségét, hanem ugyanazon jogi kultúra és azonos gazdasági szemlélet különbözőségét használták ki a Lehmann vezetői.
A Lehmanban használt mechanizmus gyakorlati probléma is, amennyiben most minden szabályozó hatóság azon gondolkozik az érintett országokban, hogy mi akadályozhatja meg hasonló helyzetek kialakulását. Az angol és amerikai pénzügyi rendszer eltérő jogi szabályozása eltérő pénzügyi intézményeket tesz lehetővé, ami gyakorlatiasabban fogalmazva más könyvviteli szemléletet jelent, s konkrétan nézve másfajta pénzügyi termékeket, amelyeket, ugye, ugyanúgy adnak –vesznek, mint a zoknit és mosóport. Ha másra nem, hát erre rávilágított a legutóbbi válság.
A Financial Times ázsiai tudósítója azt írta Hongkongból címzett jelentésében, hogy az ázsiai piacokon tevékenykedő nyugati bankházak és befektetők ismét nagyon magabiztosak: nagy bónuszok ígéretével vesznek fel embereket, amit mindazoknak jó hír, akik ebben a szegmensben elpályáznának Magyarországról. Viszont azt is leírta, hogy a felhőkarcolók üvegfalú tárgyalóiban ismét olyan pénzügyi eszközök alkalmazásáról beszélnek egészen nyíltan, amelyek a legutóbbi válság ösztönzői voltak. Ez viszont nem jó hír, ha abból indulunk ki, hogy az ígéretek-ígéretére-tett ígéretekre, majd azok kockázatára-ígért-hozamokat-beárazó ígéreteket-tovább-is-árazó pénzügyi eszközök láncolatát meg kellene szakítani.
A HSBC, a világ egyik (mondjuk, top 5) bankja nemrég Hongkongba tette át székhelyét. Nem egyszerűen a top-kereskedők hurcolkodtak át, hanem az egész bagázs, a teljes főnöki testület. A HSBC-t, az angolszász világ egyik legerősebb bankját, ezentúl Ázsiából irányítják.
A hurcolkodás még magyarázható azzal, hogy Ázsiában lesznek a nagy üzletek. Meg egyébként is, tökmindegy, hogy az interneten keresztül Londonból vagy Hongkongból indulnak el az emilek. Az viszont már nem mindegy, hogy Ázsiában bátran beszélnek a pénzpiaci szereplők olyan pénzügyi eszközökről, amelyek ma New Yorkban, Zürichben és Londonban tiltólistára vannak téve.
A legutóbbi pénzügyi válság ugyanis bebizonyította, hogy kicsiny és nagy jogi különbségek, a szabályozó hatóságok és a kormányok eltérő hozzáállása mind-mind segítheti a lokális és a globális válság kialakulását vagy hatásainak csökkentését.
 A spanyol jegybank megemelte a bankok kötelező tartalékolási rátáját, azaz megdrágította az ígéretek-ígéreteit beárazó termékek megvásárlását a nemzetközi pénzpiacokon. Két évvel a válság előtt mindenki hülyének nézte a spanyolokat, hogy kimaradnak az aranyesőből. Két évvel később viszont már nem csak egy ötödikesnél tűntek okosabbnak.  
A német tartományi bankok, a landesbankok, a prudencia mintaképei voltak a legutóbbi időkig. Finanszírozták a német csodát, tisztességes profitot hoztak össze belőle, még Kelet-Európában is terjeszkedni tudtak ( lásd MKB nálunk), sőt, még innen is tovább is terjeszkedtek ( lásd MKB Románia, MKB Bulgária). Ám a pénzügyi válság során kiderült, hogy az aranyesőből ők sem akartak kimaradni, s beszálltak a távoli-piacok-még távolabbi-piacokkal összekapcsolt ígéreteit egymásra halmozó és azokat beárazó termékeinek megvásárlásába.
A német szabályozási rendszer majdnem összeomlott e kaland nyomán. A landesbankok tulajdonosai, a tartományok ugyanis olyan pénzügyi teherrel szembesültek, amelyet nagyon nehezen tudtak lenyelni. A szövetségi kormány segítségére szorultak, ami nem mellesleg felveti a szövetségi szolidaritást: miért is finanszírozza Hamburg a bajor bankárok kockázatait?
Görögország is azért tudott évekig sunnyogni - ne felejtsük el: az EU könyvelőinek a jóváhagyásával-, mert az ígéreteket árazó piacon talált olyanokat, akik a görögök fizetési kockázatát simán be tudták illeszteni az egyébként is kockázatok kereskedelmével foglalkozó pénzügyi szegmensbe, amely egész nagy volumenű üzletté vált az elmúlt évtizedben.
A világkereskedelem átváltozik globális világgá
A világkereskedelem létezését jól ismerjük. Ha a kapitalizmus korától számítjuk, akkor a 16. század óta tekintjük létezőnek, ha kis történelmi relativizmussal is megáldott minket a sors, akkor minden világbirodalom - például a Római Birodalom - láttán, vagy minden, a  civilizációk közötti kialakult kereskedelmi interakció láttán- mint amilyen a kínai-arab-india-európai kereskedelem volt – világgazdaságról beszélhetünk. ( A kínai-arab-indiai-arab kereskedelem középkori lenyomatáról részletesebben lehet  olvasni magyarul a Scolar Kiadónál megjelent Peter Spufford Hatalom és haszon című könyvében, amelyről más alkalommal részletesen írok majd).
Amit konszenzusosan elfogadunk, hogy a világkereskedelem más civilizációs –kulturális entitásokkal fenntartott folyamatos gazdasági interakciók létezése óta van, tehát a jávai teacserje holland árusítása már ide tartozik a 17. századból, ahogyan a latin-amerikai ezüst európai felhasználása is.
A multinacionális cégek létezése még nem jelenti a globalizmust. Amerikai olajcég Magyarországon is működött 1945 előtt, ahogyan a francia bankoknak is volt tulajdona nálunk és másutt a régióban, mégsem mondjuk azt, hogy a globalizáció már a 19. század végén jelen volt.
A globális rendszer leírása ennél sokkal fiatalabb. Számomra teljesen megdöbbentő volt megtudni, hogy Franciaország a nyolcvanas években még mindig saját komputer, fax és szoftver rendszerének a megteremtésével volt elfoglalva. Holott az már a Microsoft –korszak volt. Persze, mint minden ilyen kijelentés, ez is csak a történelmi mindentudás prizmáján átszűrve igaz: sose tévesszük szem elől, hogy ami mára befejezett tény, s világos tendencia, az 1982-ben még csak egy lehetséges út volt az akkor valószínűsített egyéb utak közül.
Mondhatjuk tehát azt, hogy a világ a nyolcvanas években ugyanúgy globális volt, mint most?
A globalizációt szerintem sokkal inkább a nemzeti szabályozási különbségek feloldásában kell megtalálni. A piacnyitás sem más, mint szabályozási változás. Lásd a kelet-európai országok kilépése a kommunista gazdasági világból. Az egységes vámtarifa –rendszer vagy egy adott közösségen belüli vámunió –lásd EU- sem más, mint szabályozási döntés. A Világkereskedelmi Tárgyalás sorozat sem más, mint a szabályok érvényességének kölcsönös kiterjesztése. Az öt, pardon, négy könyvvizsgáló cég valójában az angolszász kultúrából kinövő cégek, amelyeknek Magyarországon is csak azért vannak megrendelői, mert van egy közös szabályrendszer – a könyvvizsgálattól a törvényeknek való megfelelésig -, amelyekben minden nagyobb cég egy közös vonatkoztatási rendszer, a közös szabályok rendszerének akar megfelelni.
A közös szabályrendszer, az azonos szabályrendszer persze egyelőre csak egy idea. Éppen a legutóbbi pénzügyi válságban derült ki, az előbb említett Lehmann Brothers londoni és new yorki egységei közötti különbségek nyomán, hogy még a kulturálisan mélyen összenőtt Egyesült Államok és Nagy-Britannia jogi és pénzügyi szabályozó is sem ugyanazt tekintik kockázatosnak, tiltásra érdemesnek.
A pénzügyi válság egyik aspektusa mindenképpen azon vámszedők és révészek tevékenysége, akik az eltérő jogi szabályozások különbségéből csináltak pénzt. Aki meg akarja akadályozni, hogy ez még egyszer előforduljon, annak a jogi, szabályozási, kulturális és szemléleti különbségeket kell felszámolnia azokon a területeken, ahol az illékony pénz kereket oldhat egy számára előnyösebb, mert még több pénzt termelő szegmensébe a világnak.
Ennek az új világnak a kialakítása még előttünk áll. Szerintem ez lesz a globalizmus, amikor a szabályzók rendszerét homogenizálják.
Ez azért korszakos jelentőségű fordulat, mert soha korábban nem ütközött bele a globális ügyekben érintett országok politikai elitje, hogy a világ piacai tényleg mélyen össze vannak kapcsolódva és obskurus pénzügyi manőverek, érzékeny piaci elemzők bizalmi indexe dönthet romlásba dönthet országokat, társadalmakat, egészen konkrétan nézve emberek millióit, s ebben a folyamatban édesmindegy, hogy melyik országnak hány szabadalma, kórháza, fejlett orvosi ellátása van, s hogy egyesek többet, mások meg kevesebbet költöttek az emberek jólétére.
Eddig heherésztünk azon, hogy jé, minden uniformizálódik, de persze, továbbra is vannak kivételek. Minél többet tudunk a pénzügyi eszközök elszállásáról, annál kevésbé marad kedvünk viccelődni a globális lyukakon.
Ma nem elég, ha Gordon Brown, Nicolas Sarkozy, Angela Merkel és Barack Obama összebeszélnek. Ha Hongkongban és Tokióban, Szöulban és Sanghajban van egy lyuk a rendszeren, azzal szemben a fejlett országok barázdált jogrendszere sem tud mit kezdeni. A pénz ugyanis olyan, mint a víz, meg a levegő: minden lehetséges rést kitölt, ahol szabadon tud áramlani.
A pénz vándorlását nem tudjuk betiltani. Csak az útját tudjuk szabályozni. Ennek a megoldása van most napirenden a világ tendenciáit meghatározó kormányok tárgyalásain.

1 komment

3/4 év egy ciklus

2010.03.28. 21:47 Kóczián Péter

 

A politikai döntések kiszámíthatatlanok, mert legfeljebb háromnegyed évet –egy évet él meg egy-egy politikai és gazdasági kurzus.
A Bajnai-kormány tevékenysége is megerősíti a fenti állítást. A Bajnai-kormány manapság már semmit nem csinál, lényegi tevékenysége  januárban befejeződött.
Ha nem most lenne a választás, biztos vagyok benne, hogy az MSZP elitje már azon gondolkodna, mit lehetne módosítani a Bajnai-kormány intézkedésein.
A világgazdaság - A világgazdaság is ugyanennyire változékony. Elképesztő belegondolni abba, hogy a világot megrázó válság csak másfél éves, de ez alatt is hány és hány fordulatot produkált.
A legfrissebb hír például az, hogy a WTO, amely a világkereskedelmet monitorozza, 2010-re 9,5 százalékos növekedést vár a világkereskedelemben.
Karácsony után még azon bánkódtunk, hogy a világ inkább visszafogta a fogyasztását, mint bővítette. Negyedévvel később már az egész évet a hatalmas világgazdasági bővülés éveként értelmezhetjük majd? Ez elképesztő.
Ha megvalósul, akkor 2011-re elérjük 2008-as világkereskedelmi szintet.  Három év alatt leküzdjük a világgazdaság 1929 óta legnagyobb válságát?
A szerencse nyilván segít, hiszen a fejlődő piacok irtóztató volumenű belső fejlődést generálnak, ezért lesz hamar vége a csökkenési időszaknak. 1929-ben ez a tényező nem játszhatott szerepet.
Magyarország. - Ha végiggondoljuk a 2008 óta eltelt 24 hónapot, Magyarországon is igen változékony volt a gazdaságpolitikai klíma.
2008 elején Gyurcsány Ferenc legfőbb gondja az volt, hogy a 2008 tavaszi népszavazás ne hozzon megsemmisítő vereséget a számára. Utána pedig a helyzetet mérte fel, ami nem jelentett mást, mint hogy politikailag kiütött kacsaként csak egy mérsékelt visszafogási programot tudott összehozni. A saját politikai túléléséért küzdött.  2009 elején már nyíltan kimondta: nem lehet többet húzni a nadrágszíjon; kicsit korábban, 2008 nyarán még a hozzánk be nem gyűrűző válság gondolatával is eljátszott.
2009 folyamán azonban kiderült, hogy még az utolsó kunkori évben is lehet mélyreható gazdaságpolitikai változást beindítani. Az adócsökkentést és adóemelést egyszerre végrehajtó kormány többet tudott lépni, mint Gyurcsány korábban.
Orbán-kormány .- Az Orbán-kormány következő egy évét azért sem lehet pontosan belőni, mert a várható helyzet is nagyon szórtnak mutatkozik.
Van két tényező, amely eleve befolyásolja a mozgásteret: az egyik az IMF-el való megállapodás, amelynek a tétje több ezer milliárd forint. A költségvetési hiány lehetséges emelése 1 százalék pontonként körülbelül 260 milliárd forint mozgásteret jelent; ez még egy költekezésre hajlamos politikai elitnek sem kevés.
A másik tétel politikai: az önkormányzati választások ősszel. A megszorítások rontják a Fidesz népszerűségét – ám ha az IMF engedékeny, a világgazdaság Európában is fellendülésbe kezd, akkor már egy százalékos növekedés is jó sok pénzt hozhat.
A gazdaságilag megélénkülő Európában Matolcsy miniszter-jelölt államilag támogatott gazdaságfejlesztési ötleteinek is kedvezőbb lehet a megítélése.
És akkor még nem beszéltünk az Orbán-kormány legkeményebb, legdurvább, legmélyrehatóbb ígéretéről, s ez a komoly adócsökkentés gondolata. Mindezt megtetézve azzal, hogy az Orbán-kormány nem zár be iskolát, óvodát, sztk-t, kórházat, vasúti vonalat, s a nemzeti örökség más intézményeit sem.
Járai rendkívül durvákat mond, s mentségére legyen mondva, nem csak a választási kampányban. Ha rajta múlna, a szociális kiadásokat nagyon durván lefaragnák. Abból, hogy szavaiból senki nem csinál nagy ügyet, szerintem az látszik, hogy a média sem hiszi el, hogy a következő kormány megvalósítaná a javaslatait. De mi van, ha mégis?
A költségvetésben ekkor is nagyon sok pénz szabadulna fel, amit nagyon sok mindenre el lehet költeni. Fejlesztésre, támogatásra, útépítésre.
A Járai-féle tervek nem azonosak Matolcsy elképzeléseivel. Pláne nem Orbán Viktoréval. És azt sem tudjuk, hogyan alakul a következő háromnegyed év.
Vagy beindulunk, vagy toporogni fogunk a következő háromnegyed évben, szerintem ez a két lehetőség van. De az biztos, hogy az utána következő háromnegyed év egészen más lesz.
Akkor ugyanis már vagy fellendülés lesz vagy córesz. Politikailag és gazdaságilag is értve.

33 komment · 1 trackback

Gyurcsány, aki Orbánná válik

2010.03.23. 19:14 Kóczián Péter

 

 
Gyurcsány Ferenc pénteki beszéde ugyanolyan volt, mint Orbán Viktor beszédei a választási vereség után 2002-ben.
Orbán Viktor még a választási kampányban, a Testnevelési Főiskolán élte meg először, utána pedig a Dísz téri beszéde bizonyította, hogy hatalmas jobboldali választó tömegek mozdulnak meg a nevére. Személy szerint kifejezetten rá voltak kíváncsiak.
Gyurcsány Ferenc pénteki beszéde persze kisebb körben, de azt tette világossá, hogy az MSZP aktivisták kedvence Gyurcsány. Nélküle nem lehet az MSZP politikáját formálni.
Gyurcsány támogatottsága természetesen csekély Orbánéhoz képest, de a párt választói köre nagyon lecsökkent, s e kisebb körben Gyurcsány ereje viszont számottevő. Ha lesz MSZP-s fellendülés, akkor ez amúgy is ezen a csökkent bázison valósul meg.
Gyurcsány Ferenc pénteki beszéde a párt elitnek szóló üzenet volt: bármi is lesz, számolni kell vele.
Orbán polgári körös felhívása és vezetői szerepe a Fideszen belül is kiélezte azt az érzést, hogy a pártelnök nagyban tesz a pártjára.
Gyurcsány pénteki beszédében hasonló jellegű üzenet rejlik: a volt párvezető támogatóinak erejére támaszkodva akarja befolyásolni az MSZP elit döntéseit. Azaz, nem a párt elittől függ a további politikai mozgástere, hanem saját jogán, saját támogatói körére támaszkodva a volt pártvezető saját legitimitással bír.
Gyurcsány ugyanolyan veszélyes játékot játszik, mint Orbán Viktor 2002 utáni útkeresésében. Orbán akkor a Fideszt ásta alá – legalábbis sokáig így tűnt. Gyurcsány Ferenc most azt üzeni, hogy az MSZP nem kezdheti meg az újabb építkezést nélküle. Ami azt is jelenti, hogy nem lehet megtagadni Őszödöt, a vizitdíjat, az egészségügyi reformot, nincs tanulsága a három milliós népszavazási eredménynek. Azaz, az MSZP nem nyithat új lapot, nincs Gyurcsány nélkül Gyurcsány utáni korszak.
Bárhogy is nézzük, ez ugyanolyan zsarolásos kötéltánc, mint amelyet Orbán Viktor folytatott 2002 után (választáson) vesztes politikusként. A zsarolásban az első szakasz célja az, hogy a vesztes politikus és tábora között egy „se vele, se nélküle” jellegű állapot alakuljon ki. Ha ez megvalósul, akkor a vesztes politikusnak esélye van megkapaszkodni. Gyurcsány erre tett kísérletet.
Szerintem ez a kísérlet sikeres volt. Sikeres, amennyiben mindenki rá figyel. Sikeres, amennyiben az MSZP legérdekesebb politikusának mutatkozott. Most, a katasztrofális méretű vereség előtt pár nappal, a kudarc egyik fő okozójaként ez az eredmény akkor is hatalmas előrelépés Gyurcsány számára, ha egyébként rajtam és Bauer Tamáson kívül jelenleg senki nem hiszi a véleményt formálók között, hogy Gyurcsány visszatérhet.
Szóval, szerintem a Gyurcsány újjászületés első és sikeres mozzanatát láttuk az elmúlt napokban.

43 komment · 3 trackback

Orbán kettős beszéde

2010.03.08. 18:29 Kóczián Péter

 

 
Orbán korszakos programja nem más, mint időkérés. Azt üzeni: négy év alatt nem tudja teljesíteni az ígéreteket.
Az Orbán-ellenes sajtó felháborodott a nyilvánosságra került kötcsei beszéd időtávján: Orbán Viktor már fél éve tizenévekre szóló programot vázolt fel híveinek.
Szavai azonban nem csak a magabiztosság féktelen tobzódására utalnak, hanem arra, hogy a pártvezető tizenévekre szóló legitimitást akar szerezni magának táboron belül, s azon kívül.
A tizenéves időkeret egy komoly strukturális probléma kezelésére szolgál. Azt mutatja, hogy Orbán Viktor egészen pontosan tudja, hogy az ígéretei megvalósítása és az emberek feltorlódott igényeinek kielégítése nem lehetséges egy négyéves parlamenti ciklusban.
A Hírszerző ma szellőztette meg a Fidesz föltulajdonlással kapcsolatos programját. Az összeállítás világosan bemutatja, hogy több ezermilliárd forint kell a középosztályos gazda-program megvalósítására. Erre lehet állami bankot létrehozni, külföldi hitelt szerezni, de ezek – így vagy úgy – az állam adósságának részévé válnak.
Adót csökkenteni, hitelt adni, földmegváltást finanszírozni, az állami egészségügyet szinten tartani, vállalkozásoknak kedvező hiteleket adni, s közben fizetni a szokásos közösségi rezsit, - nos, ennek finanszírozására csak egy pénzfölösleget termelő ciklus lenne képes. A mostani jelek szerint nem egy ilyen időszak előtt állunk.
Így tehát Orbán többciklusra átnyúló elképzelései nem csak az ellentábor kiszorítására, hanem a táboron belüli ígéret-feszültségek kezelésére is szolgál. Ha a választói és a tábora elhiszi, hogy legalább nyolc, de akár tizenkét éves ciklus része a 2010 és 2014 közötti időszak, akkor a miniszterelnöknek sokkal nagyobb mozgástere lesz a különféle elképzelések rangsorolására.
Orbán ebben az értelemben is kettős beszédet folytat. Nem csak a kifejezés rossz értelmében.

45 komment

Dackorszak

2010.03.08. 16:48 Kóczián Péter

 

 
Nem lesz itt megbékélés, az biztos. És közös platform sem.
Nekem egyre erősebb a meggyőződésem, hogy a magyar véleményformáló értelmiségiek - azok, akik közszereplésre vállalkoznak, akik a nyilvános tartalmakat befolyásolják – érzékenysége ugyanolyan egyszerű, mint a bulvár tartalmak közönségének.
Pálffy István – ne legyen kétségünk efelől – egy tudatos médiabombát robbantott fel. Szép munka. Provokatív, kurucos odamondogatás. A Credo című jegyzete minden mondata egy-egy jól elhelyezett támadás a szoc-lib értelmiség felfogását alkotó fundamentumok ellen.
Épül majd az ország, magyaroké lesz minden, magyar érdekeket szolgál majd a kormány, írja Pálffy, aki annyira hatásos, hogy az ember rögtön odagondolja azt, amivel ellentétben fogalmazza meg a szavait. A mostani kormány nem magyar érdeket szolgál stb.
Pálffy István politikussá vált, s propagandát folytat. Ezt kell tudomásul venni. Írásai és szereplése a választási kampány tudatosan kialakított eszköztárának részei. Pálffy a kampány utolsó szakaszában lépett elő, a halovány KDNP képviseletében.  Én éppen az utóbbi időben gondolkodtam azon, hogy miért nincs sehol jelen a KDNP. Hát ez most megoldódott.
A Pálffy elleni támadás sem más, mint a politikai propaganda részeként alkalmazott kultúrharc. Pálffy ugyanis egy felépített média –személyiség. Egy nyugatos, modern közszereplő, egy modern iparághoz, a médiához értő ember. Őt nem lehet lemucsaizni. Eddig néztük, kulturáltnak tartottuk, most meg hirtelen bunkó lett? Esetében ez nem működik.
A magyar szellemi élet nagyon szűkös. Nem nagyon kell ahhoz messze menni, hogy a szembenálló tábor úgy érezze, belerúgtak. Pálffy – vegyük észre! – minden olyan motívumot felhasznált, amelytől a baloldali-liberális értelmiség azonnal begőzöl.
Ha nap, mint nap lefordítanánk az izraeli, az amerikai vagy angolszász sajtót, nagyon elcsodálkoznánk azon, hogy milyen sértő módon írnak egymásról olyan országok értelmiségi fazonjai, amely országok konszenzuális politikai kereteit nagyon irigykedve nézzük.
Egy tágas demokratikus kultúrájú országban Kertész Imre azt mond a magyarságáról, amit akar, úgy bírálja a saját nemzettársait, ahogyan akarja, s bárki más úgy küldheti el őt a fenébe a szavaiért, ahogyan csak akarja. És mindannyian ugyanannak a politikai-kulturális közeg tagjai maradnak.  Kertész – attól, hogy Nobel –díjas – nem válik sem támadhatatlanná, sem tévedhetetlenné, ahogyan Pálffy szépen megkötött nyakkendői, borokat népszerűsítő szavai sem jelentenek ebben a tekintetben semmit.
Az amerikai liberális értelmiség halálosan összeveszett második Bush elnök második iraki háborúja miatt. Christopher Hitchens, a baloldal neves publicistája, Gore Vidalt, az angolszász baloldal ikonját sértegette legutóbb. Ő az, aki Teréz anyát – még annak életében – haszontalan vámszedőnek nevezte.
A jobboldal elleni kritikákban állandóan helyet kap egy logikai motívum: amit egy jobboldali értelmiségi mond, az azonnal azt is jelenti, hogy szavai a jobboldal hivatalos gyakorlati kulturális politikájának részeivé válnak.
Egy másik logikai mozzanat szerint, ha egy jobboldali a maga krédóját megfogalmazza, ez azonnal azt jelenti, hogy az össze többi rivális krédó nyilvánosság előtti betiltását szorgalmazza.
Ezt először bizonyítani kellene. Ahhoz pedig tettek kellenek. Miután ezek nem állnak rendelkezésre, ezért kell már előre a karaktergyilkosságot elkövetni.
Ami a frontvonalakat is világossá teszi. A következő időszakban ( 2010 - ) a szubsztantívok – az értékeik mellett elkötelezett jobbosok – és a demokraták állnak majd szembe. A demokraták - a szocik és a libik- a jobbos szubsztantívok ellen vívják majd azt a harcot, amelyben csak egymás kiszorításában lelhetik meg a tevékenységük értelmét.
Ahogyan ez a folyamat zajlik, úgy lassan két fundamentalizmus áll majd szemben áll egymással, amelyek abszolút alapokra helyezik magukat, totálisan kitöltik a rendelkezésre álló helyet, s ezért képtelenek békésen egymás mellett élni.
Az mindegy, hogy kívülről nézve egyik sem fundamentalizmus, nem akarják és nem is tudják az egész teret kitölteni, mert a légkört, az emberek szemléletét úgyis ez az egymásnak feszülő két világkép határozza majd meg. Mármint azon emberekét, akik számára ez az egész jelentőséggel bír.
A két pólus egymást hergeli, s lehetetlenné teszi a fundamentalista nézetektől eltérő szemléletek érvényesülését.
Engem például érdekelt volna, hogy az urbánus, brahista, vagány,a  polgári értékeket kutató Pálffy miért egy pöpec módon úrias, befelé forduló, retrográd hangulatú jobbos dumával állt elő. Ugyanis ez arra a fontos kérdésre is rámutat, hogy a magyar jobboldal percepciós mintájának eredet mítosza, gyökere egy rurális alapú, kistulajdonosi, békés, önmagában élő világ.
Egyébként, hogy ez nem csak egy magyar marhaság, hanem erőteljes vonzást gyakorló kulturális ikon, annak egy teremtő zseni- egyben egy vérkonzervatív gondolkodó – sikere a példája: Tolkien, aki a hobbitok világát a földjükből békésen élő, korlátolt gondolkodás móddal rendelkező lények és a vasat kovácsoló gonoszok ellentétpárjára építette fel. Könyvei elolvasása után több száz millió ember gondolatait formálták. Biztos nem csak azért, mert jó sztorikat talált ki.
Szerintem a jobboldal kapitalizmus kritikáját megvitatni kellene, s nem letaposni. De hát ez ma senkit nem érdekel. A nagyobb közönséget vonzó nyilvánosság csak az érzelmileg telített, dacos, egyszerű kódokkal operáló gondolatokra kíváncsi.
Pálffy családi háttere, szocializációja, élményei ismeretében érdekes kérdés, hogy miért ebben, s nem másfajta jobboldali, konzervatív kulturális keretben definiálja magát politikai közszereplőként.
Pálffy hatásos kommunikátor akar lenni. Körülnézett, s levette, hogy mit kell csinálni. Az más kérdés, hogy indulatok forrnak benne, s ezek az indulatok, s gondolatok egy dohos, a világtól elzárt szellemi-kulturális világ eredménye. Ő is csak abból építkezik, amit érzelmileg, s szellemileg megtapasztalt.

2 komment

Orbán, a coach

2010.02.19. 14:57 Kóczián Péter

 

Orbán Viktor lelki masszázst alkalmaz: győzköd, lelkesít, hitet ébreszt, félelmeket kezel és kiutat mutat – erről szólt a csütörtöki vállalkozóknak, menedzsereknek szánt beszéde is. Látszólag mellébeszél, valójában a kormányzásához szükséges lelki fordulatot készíti elő.
Aki konkrétumokat várt, az csalódott: ma sem tudjuk jobban, hogyan fog kormányozni.
Aki ezen felháborodik, morzsoljon el egy kritikát a magyar választóknak és a rivális MSZP-nek címezve: Varga Mihály őszintesége 250 ezer szavazójába került a Fidesznek. Ennyit az önzetlen, racionális vitára éhes közönségről, a szakpolitikai vitákra nyitottan készülő MSZP-ről és arról az intézményesített nyilvánosságról – média, közszereplő értelmiség -, amely csak úgy várja az igaz, őszinte politikusi szót.
Ha meg akarjuk érteni Orbán Viktor viselkedését, s viselkedését nem pipáljuk ki azzal, hogy szemérmetlenségében és cinizmusában mindenkit hülyének néz, akkor érdemes a viselkedésének az értelmét, célját megérteni.
Orbán mindig elmondja, hogy a következő kormány sikerének egyik feltétele a bizalom megteremtése. Nem véletlenül hangsúlyozza ezt. Jószerint nincs is más alapja, amire építhetne.
Ez nem az Orbán-kultusz hivatalos intézményesítést jelenti, hanem azt a pszichológiai közhelyet, amely ma már a közgazdaságtanban is sok támogatóra talált.
Az emberek viselkedése és a viselkedésük mögött meghúzódó várakozások, az egymás iránti bizalom, az intézmények iránti bizalom konkrét termelő erő.
Orbán minden szavával azt szuggerálja, hogy érdemes bízni benne. Egyrészt mert tudja: a bizalom erőt ad.
Az adócsökkentés, ha komolyan gondolja, csak akkor működik már rövid távon is, ha a vállalkozók, a cégek a felszabaduló pénzt beruházásra, emberek felvételére, legális alkalmazására fordítják.
Lássuk azt is világosan, hogy bármilyen adócsökkentés elsődleges feltétele a kormány iránti nagymértékű bizalom.
Ennek köszönhetően hiszik el az emberek, hogy az adócsökkentés nem csak pillanatnyi döntés; hogy a megszorítás valamilyen cél érdekében történik, s a kormányt következetesen megtesz mindent annak elérése érdekében ( nem vágja át az embereket).
A gazdasági modell, a kapitalizmus részletes elemzése, mint visszatérő motívum azt bizonyítja, hogy a kapitalizmus kialakult működését problémásnak tartja, amelyen változtatni kell; a kormányzás intézménye az eszközrendszer, amely képes azon változtatni.
Ezért bírálja a kapitalizmust, s ezért annak módosított változata mellett érvel. Ezért bírálja a spekulatív kapitalizmust.
Orbán természetesen retorikát alkalmaz: az általa kívánatosnak tartott hangulatot alakítja ki, ezért a spekulatív tőke fogalmának megalapozása nem nagyon izgatja. Nem azért, mert nem érti a problémát, hanem mert a szavazatszerzésben haszontalannak tartja.
Hogy csak egy példát mondjak: Orbán szerint a termelő országok haladnak előre, s ezek keleten vannak, ahol a termelés növekedése még a válság ellenére is számottevő. Ez igaz. De mindennek finanszírozását az amerikai kötvények jelentik: a havi és éves részlet, amely utánuk befolyik. Kína gazdasági növekedését a kínai –egyébként – állami spekuláció is élteti.
De ezek az összefüggések itt és most még egy átlag vállalatvezetőt sem érdekelnek. A vállalatvezetők és magán tőkések is csak emberek, akikben feszültségek vannak, akik a lemaradást, a megtorpanást érzik, s erre az érzelmi feszültségre érzelmi hullámhosszon érkező válaszokat is várnak. Orbán erre reagál.
Racionális és szakmai vitát meg azért nem folytat, mert a) senkit nem kell meggyőznie arról, hogy mégis inkább rászavazzon, b) csak veszthet egy részletekben menő vitán.
Ennek felismerésévek együtt is nyugodtan kimondhatjuk: 2010-ben érzelmi alapú döntést hozunk, amelyben az elmúlt évek döcögése és a szocialisták kormányzási képességében való csalódás miatt szavazunk nagy számban a Fideszre vagy a Jobbikra vagy kisebb számban az MDF-re vagy az LMP-re. 
A Fidesz ígéreteit nagyon könnyen elmoshatja a körülöttünk dúló vihar. Ezt elvileg mindenki tudja. Vagy tudhatná. De ha Orbán jól beszél, elhisszük neki, hogy ő tud valamit, amit más nem.
Orbán retorikai teljesítménye azért negatív, mert semmit nem tesz a racionális viták kialakítása érdekében. S azért pozitív, mert érzelmi töltetet ad, felvillanyoz, amikor a kilábalás lehetőségét megpróbálja felrajzolni.
 Amikor egy coach belép egy vállalati szervezetbe, akkor elfogad egy ki nem mondott szabályt: ő a vállalat teljesítményének növelésében érdekelt, s nem a felszámolásában. Akkor is, ha a vállalat helyzete tényleg pocsék.
Orbán is ebből indul ki.
Szerintem tudja, hogy milyen kicsiny a mozgástér, s mennyire vékony a kötél, amelyen egyensúlyoz. Tegnap az Iparkamarában elmondta: nem tudja, hogyan lehet majd újabb hiszti nélkül bejelenteni, hogy a hiány nagyobb, mint amennyit a Bajnai-kormány bevallott.
De úgy látja, hogy döntései elfogadtatásához a döntéseiben való hitet, s a programjával való érzelmi azonosulást kell kialakítania.
Ez nem a személyi kultusz megteremtésére utal. Ez a demokratikus vezető mozgásterét létrehozó, bizalmon alapuló karizma kialakításának az eszköze.

34 komment

A Fidesz sem változtat majd a döcögésen

2010.02.18. 11:01 Kóczián Péter

 

 
A Fidesz sem tanult semmit a hibákból, s tovább fogunk döcögni.
Varga Mihály, aki várhatóan pénzügyminiszter lesz, azt mondta: a magyar költségvetési hiány nyugodtan lehet 7,5 százalék, mert ez lesz az európai átlag is.
Varga akkor nyilatkozta ezt, amikor Görögország költségvetési hiánya miatt a pénzügyi piacokon olyan bizonytalanság alakult ki, hogy az már az euró létét is fenyegeti.
A pénzügyi piacok az elmúlt hetekben világosan jelezték, hogy a görög, olasz, portugál, spanyol költségvetési hiányt itt és most finanszírozhatatlannak tartják.
Igaz, hogy ezen országok a tíz százalék feletti költségvetési hiánnyal küzdenek, de ne legyen kétségünk afelől, hogy a maastrichti három százalékos követelmény nem csak egy önként megállapított küszöb, hanem az a szint, amelyet a világ pénzügyi piacai akkor is finanszíroznak, ha vihar dúl a globális gazdaságban. Ami ennél több, az kockázatos.
Varga Mihály világossá tette, hogy a Fideszt nem zavarja, ha magas költségvetési hiányt cipel majd magával a kormány. Ez befelé jelentős politikai mozgásteret teremt, de miután Magyarországot kívülről finanszírozzák, ezért ugyanazoknak a támadásoknak és veszélyeknek teszik ki az országot, mint amelynek a szocialisták Medgyessytől Bajnai fellépéséig kitették.
Orbán Viktor és csapata fordulatról beszél, de ennek a legmarkánsabb intézkedéseket követelő területen, a költségvetés – azaz az ország –eladósodásának csökkentésében semmilyen jele nincsen. Valami azt súgja, hogy nem is lesz: Varga nem csak a választók álszentségének hódolt be, hanem a következő négy év alapvető gondolkodási keretét osztotta meg velünk: nehogy már többet vállaljunk, mint az EU átlag.
2002 óta kipróbáltuk azt a megoldást, amely a világgazdasági fellendülésre, a pénzügyi piacok bő tőkéjére, alacsony hitelezési költségekre épül. 2008 és 2010 között kiderült, hogy ez hova vezet.
A Fidesz ezt az irányt akarja tartani. Ha így lesz, akkor nem változik semmi sem.
Ha így lesz, akkor Orbán Viktor és csapta ismét megvásárolja a társadalom egy részének a támogatását. A vásárlást ismét külföldi hitelek finanszírozzák majd.
Ha így lesz, akkor az ország életét meghatározó makro keretek – az államháztartás helyzete, a politikai alkuk, a költségvetés helyzete – egyáltalán nem változnak majd meg.
Akit az elmúlt két év megriasztott, az ettől féljen. Ez a nagyobb baj, s nem a Jobbik előrenyomulása.
 

113 komment · 1 trackback

Pán-európai krízis

2010.02.12. 12:09 Kóczián Péter

 

Nincsenek jobbak és szebbek, okosabbak és prudensebbek az Európai Unióban.
A görögök majdnem bedőlése, a portugál, ír, olasz, spanyol államháztartás körüli idegesség után az EU nyugati tagállamainak be kell ismernie: a keleti EU tagországok politikai elitje nem rosszabb és nem jobb, mint a nyugatiak.
A NATO- és EU - bővítést  lekezelő jófejséggel menedzselő nyugat-európai országok egyszer és mindenkorra leszállhatnak a magas lóról, arról a pozícióról, amelyben a kelet-európai újonnan csatlakozott országokat kezelték.
Amíg Litvániának, Lettországnak, Magyarországnak, azaz az EU kis pöttyeinek akadtak gondjai a nemzetközi pénzpiacokon, addig az EU a felsőbbrendű dorgálás hangján szólt a rendetlen tagországok politikai elitjeihez.
Érdekes módon azonnal megváltozott a hangnem, amikor olyan országok rendültek meg, mint Portugália és Görögország. Holott területi nagyságuk ellenére nem kisebbek, s nem nagyobbak, mint Magyarország ( Portugália), s a feta sajt kereskedelmén kívül csak a turisták napfény ellátása és bizonyos geopolitikai összefüggések miatt fontosabbak ( Görögország), mint hazánk.
A válság jelenlegi szakasza világossá tette, hogy nincsenek rendetlen és rendes nebulók az európai tanulók között (ahogyan ezt a nyugati sajtó látja), s nincsenek éltanulók és korrepetálásra szorulók, ahogyan azt a magyar sajtó sugallja.
Minden európai országban a bevételeik csökkenésétől félő választók, s a választóik elvesztésétől didergő politikusok formálják a politikai döntéseket. Amikor késnek, nem lassabbak, s nem gyorsabbak, mint a magyar politikai réteg.
A nyugati európai országok és a keleti európai országok mozgástere sem sokban tér el. Mindenkit ugyanaz a nemzetközi pénzpiac finanszíroz, mindenki ugyanazon a globális piacon értékesít. És ugyanazok a gazdagabb nyugati európai országok finanszíroznak az EU-n belül mindenkit, legyen az nyugati európai ország vagy keleti európai ország.
A koffer sem kiapadhatatlan. Ha Magyarország, Litvánia elfogyasztja a kedvező hiteleket, akkor a görögökre kevesebb jut, vagy ha több jut, akkor kevesebb marad gazdaságot élénkítő hitelekre. Vagy lesz rá ugyan elég pénz, de drágább lesz a kamata, nehezebb lesz kitermelni. Egy hajóban gályázunk.
Egy másik felismerés is égetővé vált. Kína felemelkedésével egyértelművé lett, hogy az európai unió országai vagy individuálisan brillíroznak a világpiacon vagy összefognak, mint egy egységes gazdasági –és egyre inkább politikai - térség. Ha Németország új dolgokkal akarja lehengerelni a globális piacot, akkor magyar, litván, lett és román agyak nélkül ez nehezebben fog menni.  A német és francia piacgazdaság hátországát a keleti európai országok adják, ahogyan Kínának a belső, eddig még fejlődésbe be nem vont tartományai.  
A dollár meggyengülése és az euró-övezet gazdasági teljesítménye, a közös pénz létezése önmagában teremt egy olyan egységet a globális piacon, amelyet kívülről egyre inkább akkor is egységként kezelnek, ha azt maguk az EU tagállamok nem képesek a maguk közös egységeként értelmezni.
Az euró összeköti az európai országokat és nincs menekvés a közösen viselt terhek és a közösen learatott nyereségek jármából.
A görög helyzet csak rávilágított arra, hogy makrogazdasági, makro társadalmi szinten minden európai ország ugyanazzal küzd: emelni a nyugdíj-korhatárt, csökkenteni az adó elkerülést( mulatságos különbség, hogy Görögország a mindennapi fekete gazdaság visszazsorításában, Németország a svájci bankszámlák világában kell előrelépjen), hatékonyan elkölteni az egészségügyi és oktatási pénzeket, relatíve olcsón működtetni a helyi BKV-t és a szemétszállítást.
A pénzügyi válság idején úgy tűnt, hogy egyes országok megússzák. A mostani szakaszban kiderült, hogy Európa együtt szív és együtt nyer.
Ettől válik valóra a pán-európai álom.

3 komment